EHNATON A MODERNISTA FÁRAÓ ÉS A PRIMORDIÁLIS AMON TRADÍCIÓ

(A Fény-Árnyék dualizmus szemben a Világosság kultusz "minden-egység" elvével avagy a kis-én központú hagyományok helye és szerepe az isteni rendben.)

Buji Ferencnek ajánlva, világos és erőteljes írásai iránti hála jeléül.



A pokolban szenvedő emberek felkiabálnak az Égbe:
"Istenem, hogy tehetted ezt velünk?"
Isten visszakérdezett:
"És Ti mit tettek Velem?"



A szempontgyűjtemény fontosabb témái:


- Az emberiség kultúrtörténete lényegében kétféle látásmódot tartalmaz - minden egyéb ezek variánsa - melyek kizárják egymást, nem vallhatóak egyszerre, így választási kényszer áll fenn közöttük*. A hazai szférában talán Hamvas Béla** és Lukács György életművének bázikus különbözősége említhető e témában.

- Napjaink legfontosabb kérdései: A mulandó és a halhatatlan differenciálása valamint a hamis és igaz kultuszok megkülönböztetése.

- A modernista univerzumon kívüli arkhimédészi pont.

- A Középpont.

- A Nyugat válságának metafizikai tényezői és az ezt tápláló téveszmék.

- A "tolerancia", mint a hamis tanítás elutasításának tiltása valamint a fordítottság stratégia, mint modernista csúcsfegyverek.

- Az ó-egyiptomi primordiális szakralitás Amon kultusza, az atoni modernizmus principális dualizmusával szemben.

- Az újszövetség szakrális, és az ószövetség modernista hagyomány jellege.

- A modernista és a szakrális magyar őshagyomány megkülönböztetése.

- A Paradicsom mítosz elemzése, különös tekintettel a kígyó motívumra.

- A keresztény éves- és a hindu juga ciklusok valamint a Sötét Kor.

- A természeti és a természet-fölötti szeretet különbségei.

- Az egyetemes megnyilvánulás három arca.

- A nagy és a kis-én kultuszok.

- Napjaink lehetséges cselekvési stratégiáiról.

- A jövő.


* Az egyiknek az Egy az Alapállása, a másiknak a Kettő (amit gyakran Egynek állít be) vagy a sok (ami a Kettő alesete), melynek messzemenő konzekvenciái vannak.

**Hamvas Bélát előszeretettel zárják - a címkézéses technika segítségével - szómágiai karanténba a globalo-háttérhatalom hazai képviselői, melynek neo-liberális arca általában leminősítéssel, neo-konzervatív arca pedig főleg félreinterpretálással operál.***

***"Aki az igazságot komolyan veszi, az a világot zavarja." (Hamvas Béla)

Kétféle látásmód, kétféle istenkép:

"A cselekvésnek és a lét megalkotásának két egyetemes típusa van, amelyek összeegyeztethetetlenek egymással és választanunk kell közöttük." (Julius Evola)

"Földi és magasabb élet közt, Semmi és Istenség közt az embernek újra választania kell. Ez a
Két pólus, nincs más birodalom." (Otto Weininger)




A tigris-sárkány ábrán az ELŐTÉR - én és a nem-én megkülönböztetéséből (vagyok én és van a világ) fakadó - küzdelmének Primordiális Hagyomány szerinti ábrázolása,
míg a "békefesztiválos" ábrán a Modernista Hagyomány ELŐTERÉNEK hiperharmonicizmusa, "üres pokol" elmélete, "kozmikus szeretet" elve, "mindenki haver" önbemutatása látható (farizeizmus).


I.

A halhatatlan és a mulandó:

Ananda Kentish Coomaraswamy:

Ami mulandó, az nem lehet halhatatlan."

valamint,
"Semmi sem lesz majd halhatatlan, ami most nem az."

Fia Rama P. Coomaraswamy pedig így fogalmaz:
"Az Igazság vagy fontos és nem változik vagy változik, de akkor nem fontos. Végül is az egészébe vett Igazság örök, és mint ilyen nem javulhat és fejlődhet."


René Guénon:
"Az igazi eszme nem lehet "új", mivel az igazság nem az emberi elme terméke;tőlünk függetlenül létezik, s a legtöbb amit tehetünk, hogy eljutunk megismeréséhez; ezen a tudáson kívül semmi, kizárólag tévedés lehetséges."





A "kereszt-megszentelt élet (halhatatlanság) fája" ábrázolásban a Primordiális Hagyomány LÉNYEGISÉGÉRE - a principális Egységre utalást - találhatjuk, ahol az "élet és a halál", az idő és tér Istenen belül van,
míg a neospirituális jin-jang ábrázoláson a Modernista Hagyomány LÉNYEGISÉGÉT, a principális dualizmust figyelhetjük meg, ahol "élet- és halál-elv" vívja "meg nem szűnő" küzdelmét.



Az előtérben - Lao-cse-től tudjuk - hogy "a lágy legyőzi a keményet", aminek következménye, hogy csak akkor lehetsz "szép és jó", ha elfogadod az "is-is"-t a centrumban (valójában erre irányul a "te is más vagy, te sem vagy más" tematika.). Ebből következik, hogy a modern korban leginkább talán a víz stratégiája által őrizhető meg a középpont Egy-lényegűsége, ami képes felvenni mindennek az alakját, de a lényege nem változik.


"Az Úr Jézus is bement a vámosok közé, de nem vámosként jött ki. Bemegyek én is, ha van esélyem kijönni. De bemenni és olyanná válni, azt nem." (Eperjes Károly)

"Olyat, hogy kompromisszum, a jóga nem ismer." (Niszargadatta Maharádzs);


Hogy mennyire fontos átgondolni a lunáris, "békefesztiválos" harcmodor lényegét, azt jelzi például, hogy a 70-es évek elején Hollandiában még a lakosság 80%-a, a végén már csak 20%-a (!) járt templomba.*


*
Az 1968-as "diáklázadás" - a balliberális Cohn-Bendit debütálása - utáni évtizedről van szó, amikor az individualizmus divatjának következményeként gyermekvállalási kedv látványosan csökkenni kezd valamint a multikulturalitás jegyében a bevándorlás tömegméreteket ölt, amely egy bizonyos arányszámot elérve - a dolog természetéből fakadóan - óhatatlanul feszültséget gerjeszt az őslakossággal és így, a szélsőbaltól a szélsőjobbig, - a "a nevető harmadik" elv alapján - ideológiailag tematizálni és ezáltal uralni lehet a teljes politikai játékteret.
(Vö.: Lovas István: Nyugat-Európa már rég nem keresztény. MNO. 2012. 03. 29.)




II.
A Középpont problematikája:

"A tradícióban az örökkévaló van a középpontban. Ez az érték és értékteremtés centruma. Minden, ami a tradíció számára külsődleges vagy vele szembehelyezkedik, ez a világ és ez az ember romlásra van ítélve." (Julius Evola)


1. Ha minden rendben van, de a középpont nincs rendben, akkor semmi sincs rendben. Ha semmi sincs rendben, de a középpont rendben van, akkor minden rendben van.

2. Az ibseni hagymahámozásnak csak egyféle eredménye van, az üresség. Ennek kétféle, egymást kizáró, megélése lehetséges, vagy-vagy:

Ha a középpontban a Mulandó áll, akkor - mivel az Időbe- és Térbevetettség miatt, az elmúlás problematikája, a halál megoldhatatlan - egy fekete lyuk keletkezik. Ez nagyjából háromféle viselkedéses reakcióhoz vezethet:
Az egyik a manifeszt nihilizmus, cinizmus,

a másik az illúziókba, fogyasztásba és egyéb drogozásba menekülés. Ilyenek például a jóságos-jókedv kereszténység, a kis-én alias nyugati buddhizmus, a „légy boldog” krisnás mozgalom illetve a neospirituális szerzők túlnyomó része.
"A mulandóban, a folyton változóban keresnek megalapozott harmóniát. Kevés ennél elhibázottabb gondolat van." (Simone Weil: Izrael. /internet/)

A harmadik lehetőség a halál tagadása és az ebből fakadó kompenzatív tüsténkedés, cselekvéskényszer, a félreértett hiányérzetből fakadó (A belső űr növekedése miatti diszkomfortérzet okának a külső világba vetítése.), meg nem szűnő elégedetlenség, reformhevület és hatalomhalmozás. Mindebből fakadnak, a mai kor, a modern attitűd általános viselkedéses megnyilvánulásai, amelyek gyakran „okosságban”, humorizálási és jókedvkényszerben, különlegességre való törekvésben, profanizálási hajlamban, benyomáskeltő kedvességben vagy hisztérikus elutasításban jelentkeznek. Mintha mindennek a karikatúrája kelne életre, mintha semmi sem lenne valós, ha néha mégoly vérfagyasztó is.

Amennyiben a Középpontban az Állandó, az isteni lényeg, a Dharma, a Tao áll, úgy a wei-wu-wei, a Törekvés és Ráhagyatkozás, a „cél és haszon nélküli cselekvés” elve lép működésbe és a homokos létalap sziklává tömörül, anélkül, hogy ezt célul tűznénk ki, mivel ez a hozzáállás a tételeződés ellen hatna. „A jelenségek üresek. Az üresség a jelenségekben nyilvánul meg." Daruma. „Ne lakj kívül a külső világban, és ne lakj belül, mert ez csak zavarhoz vezet.” (Hamvas Béla.).
A Mindenség Rendjének egy arcaként megnyilvánuló - a tudatlanság okozta – Káosz, kis-én, hatalma csökkentésének ambíciója - elsősorban belül -, hogy a Nagy-én, a Dharma megnyilvánulhasson. A hagyományos, azaz a jövő attitűdje, viselkedéses szinten, mint őszinteségre törekvés jelentkezik, és az Igazságkeresés élvez elsőbbséget, mivel úgy véli, hogy az teremt megalapozott békét.

Tűnődő Szarvas barátom a következő példával árnyalta a két felfogás közti különbséget:
Ha egy több lépcsős szökőkútban gondolkodunk akkor, ha a legfelsőbb szintre az kis-én-t, helyezzük, akkor minden egyebet, a családot, a vallást, a hagyományt ez a szemlélet mos át, míg ha a Tao-t helyezzük a csúcsra, úgy azzal itatódik át minden.

3.
A,
Buji Ferenc után szabadon: A primordiális tradícióban mindennek mértéke Isten.

B,
A felfelé mutató vertikalitás kivasalódik. Az örök központúságot mulandóság központúság váltja fel, amivel önmagát az elmúlás karmaiba veti, az idő/tér kalitkába zárja (születés/halál): A modernista hagyományban, mindennek mértéke az Ember.

C,
A horizontális a lefelé húzó erő terébe kerül: A posztmodernizmusban (a modernizmussal látszólag szemben áll, azonban valójában annak fokozásáról van szó), mindennek mértéke a Nihil (Végső szétszóródás a középponttalanság okán).

4.
Az ostoba önzés, amikor a saját individuális "érdek" a magva a cselekedeteinknek.
A bölcs önzés, amikor Isten érdeke a magva a cselekedeteinknek.

5.
"Csuang-ce elavult. Nem értek egyet Konfuciusszal." - hallani innen is, onnan is a "tabudöntögető", "bátor" hangot, holott ami időtlen az mindig időszerű.



III.
A modernista univerzumon kívüli arkhimédészi pont:

"Van valami ami mozdulatlan, rendíthetetlen, sziklakeménységű, kétségbevonhatatlan, a tiszta lét-tudatosság-üdvösség masszív tömege." (Niszargadatta Maharádzs)

Ez a különleges pont akkor tűnik fel, a maga megingathatatlan szilárdságában, amikor a középpontban csak a Halhatatlan (Isten) van és nincs , nem lehet más. Ebből a pozícióból egy sajátos látásmód* adódik , amely földi értelemben a tükör megfelelő oldalára való szemléleti visszatérésnek felel meg (("Ahol a hívők élcsapata, a dervisek utóhadával találkozik." (Faríd ad-Dín Attár)).

A modernizmus egyik legerősebb fegyvere az "is-is" relativizáló, profanizáló stratégia, amely szerint ideális, sőt kívánatos, ha a középpontban a Mulandó (Mozgás) és az Állandó (Mozdulatlanság) békésen megfér egymással. Azonban ez a Kettő rejtett abszolutizációja, tehát principális dualizmus, annak minden konzekvenciájával egyetemben és itt sokan - még a legnagyobbak is részben belegabalyodhatnak a modernista ideológiai hálóba, mivel igazság csak egy van, tévedés ezerféle lehetséges:
Tolsztoj grófnál ez a részprobléma a rousseau-izmus (be kell látnunk, hogy a szakrális hierarchia fontosságának megítélésében inkább a feleségének volt igaza), Makovecz Imrénél a rudolfsteineri élet-kultusz, Jankovics Marcellnél ott tűnik fel ez a szemléleti hiba, amikor modernizálta Az Ember Tragédiájának*** a végét: A Küzdés középpontba helyezése (abszolutizálása) tévedhetetlenül modernizmusra utal, mivel a "minden-egység elv" lényege éppen az, hogy nem a Küzdés van a középpontban, mivel bár az egy fontos hitelesség kritérium és eszköz, de lényegét tekintve relatív aspektus. Véleményem szerint Madách Imre üdítően helyesen írta le a doktrínát.

A tradícionalista fejtegetéseknek amúgy is nagyon kell vigyázniuk, hogy ne csússzanak bele az Ész (Fény)-kultuszba, és - bár nyilvánvalóan elévülhetetlen érdemei vannak valamint jó az alapállása, ami végül is a döntő szempont - úgy tűnik mintha még Hamvas Bélánál is előfordult volna, hogy nem foglalkozott kellő súllyal a kabbala és a haszidizmus vonatkozásában azzal, hogy igazából ezen doktrínák esetében sem lehet eltekinteni a mózesi tanításban centrális jelentőségű - éginek mondott, de földiként értett - "kiválasztottság" aspektustól, ami ebben a formában - akárhogyan is nézzük - tulajdonképpen ellentétes a hindu és a krisztusi kiválasztottság elképzelésekkel, aminek konzekvenciája a zsidóságra - és mindenki másra is vonatkozóan - a választási kényszer fennállása Jézus illetve Mózes (Amon-Aton; Judhistira-Durjódhana) között, ugyanis a nem választás (vagy az "is-is") is választás és ennek a ténynek az elfedése vagy nem értése a kozmikus entrópia lezajlásának, a modernista kozmikus konjunktúrának - hatás-mechanizmusnak - egyik titka, ha minden igaz , de Isten jobban tudja, mert minden Ő.

*
A Mulandó (Élet-Halál dualizmus)
és az Állandó polaritása
fölötti Állandó az ún.: Világosság,
ahol a dualitás Istenen belül van.
(Ha az Élet-Halál dualizmust
vagy
magasabb szinten a Mulandó -Állandó dualizmust abszolutizáljuk,
akkor a fordított látásmód, egyfajta spirituális vakság tételeződik.)

"A kereszténység az égi igazság és a pogányság a földi igazság. A jövő útja a két igazság egyesítése. (...) azonban Krisztusnak és az Antikrisztusnak az egyesítése istenkáromló hamisság, a két igazság már egyesült Krisztusban, Isten egyszülött fiában, (...) rajta kívül nincs más igazság*." (Mereskovszkij)

Tehát a szakrális látásmód szerint, az ellentmondás feloldása csak úgy képzelhető el, ha az időbeli, az idő-fölötti szellemin belülre és alá kerül,
viszont az időbeli abszolutizációjának lehetőségét nyilvánvalóan el kell utasítania, különben - ha ezt nem tenné - felszámolná azt a lehetőséget, hogy az abszolút béke és harmónia elérhető legyen számára.
Ebből kifolyólag, a relatív szférában kétségkívül bizonyos értelemben cselekvésre is szükség van - másképp fogalmazva - a valódi béke és harmónia látásmódja nem köthet kompromisszumot, a relatív szférájú "béke" ajánlatával közelítő megosztás erőivel (fordítottság), mert akkor az utóbbi "győz"****, asszimilálja magához az előzőt, és végül - hosszú-távon - így egyik fél sem jár jól. Úgy véljük, ennek a problémának az átgondolása kulcsfontosságú.


*
Igazság = Sophia. A "szentpétervári szimbolisták az új (új köntösben kifejezni az időtlent) vallási öntudat képviselőinek, a dolgok mögötti-fölötti valóságra alkalmazott fogalma (amiben a dolgok megnyilvánulnak, mint annak különféle arcai).
Az orosz tradícionalisták, a teljesség igénye nélkül: Vlagyimir Szolovjov (többek között a turanofil pánmongolizmus meghirdetője); Pavel Florenszkij; Vaszilij Rozanov; Nyikolaj Trubeckoj és Jevgenyij Trubeckoj; Mereskovszkij; Bergyajev; Szemjon Frank, akik ezer szállal kötődtek Dosztojevszkijhez és Lev Tolsztoj grófhoz.
(Vö.: "Az orosz vallásbölcselet virágkora." I-II. Vigilia Kiadó. Budapest. 1988. Török Endre Előszavával.)

**
Amennyiben a Középpontban kizárólag a Mulandó (Élet; Természet; Ész; Tudomány; "Túlélés"; "Gének"; stb...) van - mivel ezen megnyilvánulási formának kozmikus jellemzője a polaritás, a Kettő -, itt principális dualizmusról beszélhetünk.

***
Érdekes megfigyelni, ahogy korunk modernista rendezői is vért izzadnak Madách művével. (Talán túl jó.) Különösképpen nem tudnak mit kezdeni az "Küzdve küzdj és bízva bízzál" -al. Az egyik - posztmodern értelmezés gyanánt - egyszerűen kihagyta, a másik Ádámmal mondatja el (humanizálás=Az Örök helyett Mulandót helyez a centrumba /ember/). Mint már annyiszor, ebben az esetben is a szerző eredeti elképzelésénél kellene maradni, ahhoz kellene bátran felnőni. Törekedj és Hagyatkozz rá. Hány ennél fontosabb és magvasabb életvezetési tanács létezik a világon?

****
"A Felhők nem hagynak nyomot az Égen, törékenyek akár az életem."


IV.
Konzekvenciák, a teljesség igénye nélkül:

"A hagyomány eredetileg közel volt, közvetlenül a civilizáció fátyla alatt, és csak érte kellett nyúlni. Az idők folyamán egyre mélyebbre merült (...) Egyre könnyebb a tartalmatlan félálomba merülni, és egyre nehezebb megtalálni azt, ami az embernek visszaadja önmagát. Eredetileg elég volt feleszmélni, később egész civilizációkat kellett lebontani, hogy az ember saját lényegéhez jusson. Ha a civilizációk természetes törékenysége időnként nem nyilatkozna meg (...) ha halandó volta nem válna szembetűnővé, és a könnyítések káprázatszerűsége nem önmagától lepleződne le, a feleszmélés nehezebb lenne."

(...)

Az élet élvezete és az, hogy az ember önmagát visszanyerje, tulajdonképpen egymást nem zárja ki. Mégis, aki az életet élvezi, önmagát elveszíti, és aki önmagát vissza akarja nyerni, annak az élet gátlástalan élvezéséről le kell mondania. (...) A gátlástalan életszomjúság az embernek nem eredeti magatartása, hanem azért keletkezett, mert valamit, ami az életnél fontosabb elveszített. A szomjúság a primordiális létezés teljessége elveszítésének következménye. (...) A lefokozott állapot kínzó hiányérzete az, amely sóvárrá teszi, és a lefokozott állapot homálya az akadálya annak, hogy önmaga lehessen. (...) Az ember ebben a helyzetben nem tudatosítja, hogy mi történik, sőt tiltakozik, ha életvezetésében világossággal háborgatják."
(Hamvas Béla: Scientia Sacra. III. 10-es kötet. Medio Kiadó. 2006.)


"Amikor az emberek isteni természete lassanként kimerült, amennyiben lassanként keveredett az emberi természettel, és az emberi természet túlsúlyra vergődött az isteni felett, akkor az emberek megromlottak. A bölcsek látták, hogy rosszak lettek, de a nem bölcseknek úgy tetszett, hogy elérték az erény és a bölcsesség csúcspontját, holott csak a gazdagság és a hatalom utáni esztelen vágyakozással voltak letelve. Ekkor Zeusz elhatározta, hogy megbünteti a bűnös emberiséget."(Platón: Kritiász.)

"A Káosz az, amikor az apa fiú, a fiú pedig apa.
A Rend az, amikor az apa apa, a fiú pedig fiú."
(Konfúciusz)

1.
A modernizmus ott hirdet egységet, ahol a szakrális megkülönböztet (előtér) és ott vall különbséget, ahol Egy-séget kellene (háttér), ezért ez a nézőpont gyakran az igaz és a hamis zavarának, a szintek összekeverésének érzetét kelti.

2.
A nő és a férfi:
A szakrális jin-jang energetikai képletében a férfi és a nő viszonyát a különbségek egyenrangúsága jellemzi, ahol a szereposztás, a felelősségek köre (ki miben mester, ki miben inas) világos és számon kérhető, így minden szinten az együttműködés határozza meg a viszonyt (A béke tengerében elszórva találhatóak versengés szigetei.)A modernista látásmód - talán szándékolatlanul - ezt a kozmikus energetikai képletet, egy olyan fehér körré torzítják, ami mögé egy fekete kör tömörül. Ebből fakad, hogy az "egyenjogúsági harc" fedőnév alatt futó modernista "egyformásításból" fakadó kultusz "győzelme" esetén az előtér túlságosan férfiassá, a háttér túlságosan nőiessé alakul, így a szereposztás és a felelősségek köre összekeveredik, így minden szinten a versengés határozza meg a kapcsolatot (A versengés tengerében elszórva találhatóak a béke szigetei).
Mivel a további szétesés útja nem tűnik üdvösnek és vissza nem lehet menni, a kiút valószínűleg a felelősségi körök egymás közötti tisztázásán keresztül vezethet (Témánkénti re-hierarchizálódás).

3.
Az "alternatív pedagógia" például, amely a primitivizálódó, neveletlen, örömelvű, dekoncentrált és nárcisztikus gyermekek inváziójával untatja az idősebb generációkat inváziójával untatja az idősebb generációkat. /pl.: a kreatív önzésre nevelő Waldorf módszer/. Ma már nem ahhoz kell bátorság, hogy valaki laza legyen és "jó fej", hanem inkább ahhoz, hogy ne akarjon feltétlenül az lenni.

Pl.: "Buddhista óvoda nyílt Cserszömörcén!"
Nyugati, hippibuddhizmus, másképpen kis-én buddhizmus: Cukormázba mártott önzés.

4.
Neokonzervativizmus:
Nem csak Sarah Palin, vagy a neoprotestáns szekták, a "hitgyüli"-k modernisták, hanem az "újpogány" Alain de Benoist vagy a neokonzervatív Geer Wilders, Marine Le Pen, stb... is ide sorolható.

5.
A modernista hagyomány tipikus jelensége a hagyományellenség (pl.: Umberto Eco),
amely jelenséget kevésbé szokta kísérni a saját tradíció bírálata.
(Makovecz Imrénél, ebben szerintem Tolsztoj grófra hajaz, 2:1 a szakrális : modernista arány. Makovecznél Rudolf Steiner, Tolsztojnál a rousseauizmus zavart bele a képbe. A rudolfsteinerizmus és a teozófia kritikája elolvasható Nesta Webster: "Titkos társaságok és felforgató mozgalmak." című könyv "Rózsakeresztesek" című fejezetben. Szerintem Makovecz Imre alapvetően egy felemelő hazai csoda, bár kétségtelen, hogy a Rudolf Steiner élet-ész-mozgás kultusza belezavart a képbe, de ettől Ők még lehettek bázikusan nagyok, akiktől lehet tanulni. Az a gyanúm, hogy Szörényi Leventénél is hasonló szemléletbeli tisztázatlanságok vannak.)

6.
Neo-spiritualitás
(Müller Péter-Popper Péter; Osho; Gurdjieff; Ken Wilbert; Transz-perszonális és a humanisztikus pszichológia; New Age; stb.. ):

""Az "ego"* "Önmagam"** előtti háttérbe szorításának fordítottja, más szavakkal a principális egységben való fúziót helyettesítő káoszban való konfúzió."" (René Guénon)

*Kis-én.
**Nagy-én.

"A Krisna-tudat mozgalom (...) - voltaképpen szekta - viszonya a Szanáthana Dharmához, vagyis az Örök Törvényhez hozzávetőlegesen ugyanaz, mint a Jehova Tanúinak viszonya a kereszténységhez, vagy legalábbis a történeti egyházakhoz. Voltaképpen a Krisna-tudat mozgalom szellemisége, "mentalitása" sokkal közelebb áll a legújabb kori neoprotestáns szektákhoz, mint saját anyavallásához, és tanításában is sok tekintetben a nyugati szellemiségnek való behódolás jellemzi. A "mozgalom" által készített Gítá-fordítás - összhangban a Szanáthana Dharmától elrugaszkodott szellemiségével és tanításával - feltehetőleg egyedülálló munka abból a szempontból, hogy miképpen lehet rendkívüli filológiai felkészültség mellett ilyen mértékben tendenciózusan félrefordítani egy könyvet." (Buji Ferenc: "Az emberré vált ember." című könyvéből a "A reinkarnáció hindu és buddhista elmélete."-fejezet. Kairosz Kiadó. Budapest. 2009. Második kiadás.)

A "krisnások" arra az újjászületésre törekednek, amitől a hagyományos hinduizmus meg akar szabadulni.

7.
Bizonyos értelemben a fenti megállapításokhoz kötődik egy trükkös megoldás, az ún. "világnézeti semlegesség elve", ami valójában a deszakralizáció, a világiasságot abszolutizáló kultuszok burkolt kötelezővé tétele a tolerancia ("jóság") nevében, a szakrális szimbólumok és nyelvezet nyilvános megjelenítésének kvázi betiltása révén, amelyeket erőszakos térítésnek bélyegez, járat le és lehetetlenít el, ily módon fordítva pozicionálva az agresszort és az áldozatot.


8.
"Boldogok a lélekben szegények, mert övék a Mennyek Országa!"
Boldogok, akik lélekben szegények, szellemben viszont gazdagok. Boldogok, akik szegények a kis-én-ben, így részesülhetnek a nagy-én áldásában. A Modernista hagyomány - tükörkép - problematikája, hogy testben és lélekben gazdagságról beszél, mivel vagy félreinterpretálja vagy nem ismeri el a nagy-én-t.
Ma divat - a templomi szószékről is - testről és lélekről beszélni. Ez dualizmus, így kvázi teológiai önsorsrontásról beszélhetünk. Test-lélek-szellem.

9.
a,
A Modernizmus Hagyománya a "világban" keresi Istent és fő feladatának az "élet" fenntartását és a pusztulás elleni küzdelmet tartja. A Hagyomány emberét "halálmániásnak", kvázi démonikusnak látja.
b,
A Primordiális Hagyomány szerint a "világ" Istenen belül van. Fő feladatának azt tartja, hogy ismét és ismét, percről-percre, napról-napra, évről-évre re-harmonizáljon a világegyetem Rendjével, amibe az önközpontú látásmód folyton belezavar. A modernitás emberét spirituálisan vaknak, ezért önsorsrontónak tartja.

10.
A modernista hagyomány önbemutatása a "nincs is tükör" szellemében fogan (szabadság-egyenlőség-testvériség; Góranga-Légy boldog; "nincs is kis-én"; stb.;), azonban a háttérben a tükör-felállás abszolutizálódik.
A primordiális tradíció önbemutatása a választási kényszer hangsúlyozása a tükör két oldala között, ami elengedhetetlen feltétele, hogy az abszolút, tükör nélküliséghez eljuthassunk.

11.
Míg a modernizmus "kedvesség-mosoly-elfogadás" kritériuma mögött abszolút értelemben békétlenség, addig a tradícionalitás őszinteség-becsület kritériuma mögött, abszolút értelemben békesség képezi az alapállást.

12.
A profán "Élet"-re hivatkozó Modernista Hagyományok valójában - az időbe-térbe vetettsége okán - messzemenően ki vannak szolgáltatva "ellenségüknek" a Halálnak: Emiatt - ha tudnak róla, ha nem - valójában a Nihilizmus (Halál) kultúráját képviselik,
míg a halált mindennapi gyakorlatként magához ölelő Szakralitás* - a kis-én csökkentésére vonatkozó meg nem szűnő elkötelezettsége, olyan mint az állandóan forrásban tartott víz - a (megszentelt-felemelt) Élet kultúrájának tekinthető.


"Végül, íme az első mondat slusszpoénja: az iszlám és a demokrácia összeegyeztethető. Ez a mondat körülbelül annyira értelmes, mintha azt állítanánk, hogy a szakralitás és az azt felszámolni igyekvő deszakralitás harmonikusan illeszthető egymáshoz." ((A)rab nemzetek? Magyar Hírlap. 2011.02.09.)

"A létezés a "szent uralmára" épül, amit a hierarchia fogalma fejez ki. Azt kell tehát feltételeznünk, hogy ahol a nyugatias gondolkodás "demokráciáról" és "emberi jogokról" beszél, ott csupán arról van szó, hogy a "szent uralma", ha jobban tetszik "diktatúrája" helyett a szentségtelenség, a deszakralitás diktatúrája működik a rejtett mélyszerkezetekben." ("The West and the Rest." Magyar Hírlap. 2011.03.16.)


V.
A tükör azon oldala - az egyetlen oldal - ahol kiderülhet, hogy nincs tükör:

"Mivel minden szakrális, ezért nincs profán valóság, csupán profán nézőpont lehetséges." (René Guénon)

"Aki közületek szövetkezik velük, olyan lesz, mint ők." (Ahmed Sah Mahszúd)

"Ami nem örök, az nem igaz." (Hermész Triszmegisztosz)

1.
Az alapállás (középpont) kérdése azért döntő fontosságú, mert ha elhibázott, akkor bármilyen gyakorlást folytat valaki, félreinterpretálja azt.

2.
"Ha az Abszolútum a valóság, akkor a relatívum semmiképp nem lehet valóság, illetve a valóságnak csak egy töredékével rendelkezhet."
(""A halhatatlanság virágfüzére." Fordította és a Bevezetést írta, Buji Ferenc. Kairosz Kiadó. 2011.)

3.
Nem az életben maradás mint öncél, hanem az élet spirituális színvonala a fő kérdés, a törekvés, hogy a gravitáló erőkkel szemben (kívül-belül) helyreállítani iparkodjunk a viszonyt a világegyetem rendjével, minden lélegzetben, minden órában, minden napban, minden évben, az egész élet során. Nincs beérkezettség.

4.
A megvalósításnak különféle lépcsőfokai vannak:

"Mesterem (Istennek teljék benne öröme) egyszer azt mondta nekem: "Mindig örömmel hallom, ha valaki rágalmaz téged." S ugyanígy al-Arabí ad-Darqawí is örömmel hallja, amikor rágalmaznak téged - vagyis örömmel fogadja azt, ami megöli az egódat (nafsz) és felserkenti szívedet; míg ennek ellenkezőjét egyáltalán nem szereti: mert csak az értelmét vesztett, elhomályosult lelkületű , meggondolatlan és tudatlan ember fordul érdeklődve afelé, ami serkenti az egót és elpusztítja a szívet. Hiszen az embernek csak egy szíve van, s mihelyt az egyik irányba fordul , a másik irányból elfordul - "mivel Isten nem teremtett két szívet az ember kebelébe." (Korán 33:3) És ugyanebben az értelemben mondta a tiszteletreméltó mester, Ibn 'Attá Alláh urunk is (Istennek teljék benne öröme): "Isten felé fordulni annyit jelent, hogy elfordulni a teremtményektől; a teremtmények felé fordulni, annyit jelent, hogy elfordulni Istentől."" (Al-Arabí ad-Darqáwí: Az emlékezés rózsakertje.)

Ami nem mond ellent Hamvas Béla középút tanításának,
aki a helyes hozzáállást taglalva - többek között - Csuang-ce-t idézi, amennyiben a zsiványokat éppúgy elítélte, mint a "szenteket"."Szent embert látni nem volt alkalmam, csak nemes embert volt alkalmam látni, s nekem ez is elég volt." (Konfúciusz)

"Aki szentet játszik ördögöt alakít." (Pascal)

VI.
A kis Halál:

" Magad nélkül egészen Ő vagy" (Faríd al-Dín Attár)

""Amikor csinálsz valamit, égesd el magad, mint a jó tűz, nyoma sem maradjon énednek." (Sunrju Suzuki)

"Íme, hát már nem én élek, hanem Krisztus él bennem" (Szent Pál)

"A halállal való szembesülés nem ésszerűtlen halálkultusz, ahogy azt felületes bírálói közhelyszerűen gondolják, hanem egy lelki gyakorlat, ami azt célozza, hogy ne legyen annyira kiszolgáltatottja a teremtett dolgoknak, hogy ne ragaszkodjon, akár becstelenség árán is az élethez, így aztán elérheti, hogy nem mutatkoznak nála mohó és telhetetlen vágyak..." (Daidódzsi Júzan: A busido alapjai. Szenzár Kiadó. Budapest 2003. Szerkesztette és a bevezetőt írta Kárpáti Gábor)

VII.
A nagy Halál:

"Ifjú: De a halál nem lehet világosság, mert akkor vége mindennek.
Bab' Azíz: Hogyan lehetne a halál vége annak, aminek nincs kezdete? A halál esküvő az örökkévalósággal. Most eljött az idő. Hagyj magamra. Gyere és boríts be a testem homokkal."
(Bab' Azíz, "A sivatag hercege" című filmből. Rendezte: Nacer Khemír)

"Valós helyzetünk igen siralmas és csüggesztő, ám ugyanakkor igen derűs és reményteli is. (...) Ez az élet valós természete. Minden helyzetben megtenni a tőlünk telhetőt (...) A végeredmény nem olyan fontos. Megtenni minden tőlünk telhetőt, ez minden, ami tőlünk telhet." (Gúdó Vafu Nisidzsima: Találkozás az igaz sárkánnyal. Túlpart Kiadó. Bp., 1997.)

"(...) ami egy bizonyos szempontból rendnélküliség és felfordulás, az ugyanakkor egy hatalmasabb rend szükségszerű eleme, és elkerülhetetlen következménye azoknak a törvényeknek, amelyek minden megnyilvánulás kibontakozását irányítják. Szabad legyen azonban határozattan kimondani, hogy ez nem ad okot rá, hogy az ember belenyugodjon a pillanatnyilag eluralkodni látszó rendnélküliségbe, vagy hogy passzívan behódoljon a sötétségnek, mert ha ezt kellene tenni, akkor biztosíthatunk mindenkit, hogy mi is csendben maradnánk. Ellenkezőleg, jó okunk van a végsőkig törekedni a "sötét korból" való kiút előkészítésére, mert számos jel mutatja már, hogy nincs messze, sőt mindenki számára küszöbön áll e periódus vége. Ez is egy része az események előre kijelölt rendjének, minthogy minden egyensúly két ellentétes tendencia egyidejű akciójának a gyümölcse; ha az egyik vagy a másik akció teljesen megszűnne, az egyensúlyt visszaállítani többé sohasem lehetne, és maga a világ teljes egészében eltűnne. Ez a feltevés azonban nem valósulhat meg, mert egy ellentét egyik tagjának sincs a másik nélkül értelme; ily módon aztán az ember minden látszat ellenére is biztos lehet benne, hogy minden részleges és ideiglenes egyensúlytalanság hozzájárul végül a totális egyensúly tökéletes megvalósulásához." (René Guénon: A modern világ válsága. Kvintesszencia Kiadó. Debrecen. 2008. "Előszó" című fejezet.)




A Nyugat válsága:

"A Nyugat egyetlen magasabbrendű prioritást sem képvisel." (Julius Evola)

"A válság nem gazdasági, kulturális, morális, tudományos, stb. - hanem metafizikai." (Buji Ferenc)

"A hamis spiritualitás a spirituális megújulással azonosítható, valamint hamis spiritualitás az az új kor amibe minden eszközzel hajtják az emberiséget." (René Guénon)

"Szabályok nélkül a szív elkorcsosul és az emberek letérnek a helyes ösvényről." (A kardforgató legendája)

"A létrontás legtöbbször nagyon csinos álruhákat ölt magára.""A világot ma uraló nyugati hatalmi rend lényege éppen a mindazzal való szembefordulás, ami emlékeztet a szakralitásra. És ez a válság legmélyebb oka!" (Bogár László)

"Isten nélkül az ember nem érdekes." (Vaszilij Rozanov)

"A szekularizmus valójában kommunikációs katasztrófa, a magasabb valóság iránti megvakulás, süketség és némaság drámája, az isteni rész elvesztése: a platóni Atlantisz-történet újratöltve." (Baji Lázár Imre)

"Európa népe a szisztematikus elhülyítésnek már azon a szintjén van, ahol tökéletesen reménytelen a lényeg megértése." (Bogár László)


"Ha nézzük, mi tartotta fenn a magyarságot ezer évig, kétségtelen az, amiben különbözik az európai népektől." (Kodály Zoltán)


A metafizikai válságot tápláló téveszmék a teljesség igénye nélkül:

1.
A "minden relatív" elképzelés:

Voltaképp a természet-fölötti igazság tagadása (dharma-tagadás).
Ezzel a problematikával kapcsolatban jegyzi meg Dosztojevszkij:"Ha nincs Isten, mindent szabad."

2.
A vertikális könyörületesség elv helyett bevezetett horizontalizáló tolerancia elvnek súlyos következményei lehetnek:
A helytelen elutasításának tiltása* - tolerancia elv - szándékolatlanul is, a hamis és igaz keveredését segítheti elő, ami súlyos szemléleti problémákat okozhat, kaotizálhat. Erre a veszélyre hívja fel a figyelmet René Guénon: "Semmi más, mint a világos és a sötét aspektusok közötti zavar képezi a tulajdonképpeni "sátánizmust"**."

*
Ha valaki igent mond, azzal nemet is kell mondania.

**
A "sátánizmus" természetesen nem banális-konkrét értelemben, hanem metaforikusan értendő, amelynél a belső aspektus a fontosabb. ((Sátán (héber szó) = ellenség)).

3.
Lucifer elsősorban a spirituális vakság, a lét-feledett-ész (fényhozó) jelképe. A negativitás, a szétszórás (diabolosz) a valódi tudás hiányának a következménye. A dolog pikantériája, hogy mindeközben egy rejtett szempont alapján önmagát jónak, sőt legjobbnak tekinti, aki - mivel intelligens, ezért pragmatikus - mentes a fantazmagóriáktól és a felesleges szentimentalizmustól, valójában azonban önjelölt "Isten", aki a valódi Istent egy körvonalazhatatlan fenyegetésnek, tudatlanságból fakadó káprázatnak érzékeli, mivel úgy lett bukott angyal*, hogy leesett a harmadik szeme és fordított látásmódja kétszeműségéből, spirituális megvakulásából fakad.

*A Mulandó, mint relatív aspektus, a szakrális hagyomány szerves része, hiszen döntő kérdés a hozzá való viszony.

"Az “elleniniciáció" nyilván egy, a beavatással ellentétes irányban végbemenő mozgást foglal magába, következésképpen a lények egyensúlytalanságának növekedése felé hat, amelynek végpontja a már említett “felbomlás" vagy “széthullás". (René Guénon: A Nagy Paródia, avagy a fordított spiritualitás. /internet/. Vö.: Dr. Baranyi Tibor Imre: Az iszlám Antikrisztusa. /A szemfényvesztő Messiás./ /Internet/)

4.
"Az Antikrisztus nem egyenrangú Istennel, Isten áldásának hiányát az Antikrisztus erői nem pótolják, a vele való szövetségben nem maradhatunk fönn." (Czakó Gábor: Beavatás. Ádám bokra.)

A nem modernizált (nem Krisztus relativizáló) kereszténységhez hasonlóan a mohamedán vallás is radikálisan (gyökeresen) bírálja a világiasság centrizmust:

"Az iszlám hagyományban a "Sátán" a világi gondolkodás jelképes figurája. Ő az aki személyes vágyával megtöri az egységet. Miatta kell az emberiségnek hosszú utat bejárnia, míg visszatalál a forráshoz, Istenhez. A Sátán paradox módon segítőként jelenik meg, ármánykodásával éppen azokra a gyengeségeinkre hívja fel a figyelmet, amelyek az Istenhez való visszatérést akadályozzák."
(Kajguszuz Abdál: Bolondok könyve. Terebess Kiadó. 2003. Fordította és az Előszót írta: Sudár Balázs.)

5.
A légy önző tanítás:
Csak az önzetlenséggel szemben "eredményes". Ha többségi stratégiává válik, akkor "hatékonysága" meredeken zuhan és a közösség felbomlik.

6.
A kettős üzenet, a double-bind problematikája:
A nyugati világ egyik legjelentősebb gondja, hogy a béke, tolerancia és antirasszizmus elveket képtelen összhangba hozni az ószövetségi etnikai kiválasztottság elvvel és így a kettős üzenet kvázi betegítő jelensége áthatja egész szanszárikus valóját, amit azzal súlyosbít, hogy az ellentmondás feloldását tabusítással gátolja.
Mindebből következik, hogy gyakran nem érti vagy arroganciának ítéli a kölcsönös szeretetteljes elfogadás ajánlatával álcázott elutasítás (gőg) más kultúrák általi elutasításának reakcióját. így abba a csapdába esik, hogy gyakran mást vádol azzal az agresszióval, amit maga váltott ki paradox őszintetlenségével.

7.
A bivalyt uraló...(vízen járó , tigrislovagló):
A metafizikai válságban lévő Nyugaton a neospiritualitásban való feloldódás nélküli viselkedés lehetséges formája,

Lao-cse, Weöres Sándor fordításában:

27.vers:

Az óvatos vándor nem hagy lábnyomot;
a gondos beszédű nem kelt haragot;
jó számolónak nem kell tábla;
ki ajtót zárni tud, zár nélkül bezárja,
hogy ki nem nyitják;
ki csomót kötni tud, kötél nélkül is megköti,
ki nem bogozzák.
Ezért a bölcs
vigyáz az emberekre,
senkit meg nem vetve;
ügyel a létezőkre,
semmit el nem vetve.
Ez a kétszeres világosság.
A jó a rossznak tanítója,
a rossz a jónak támasztója.
Ha nem becsülik tanítóikat,
ha nem szeretik támasztóikat:
olyan a legbölcsebb, mint a legvakabb.
Íme a legmélyebb és legsúlyosabb.

Ehnaton a modernista fáraó és a primordiális Amon kultusz:

"Isten Józsefnek és Mózesnek merőben időbeni ígéreteket tett egy olyan korban, amikor Egyiptom a lélek örök üdvösségére törekedett." (Simone Weil: Izrael. Corona Borealis. Északi Korona. XIX. szám.)

"Az őskori istenkirályságban élő, kozmikus kapcsolatokkal rendelkező ember "humanizálódott", vagyis: államformája szétesett, vallásossága megingott, társadalmi formája felbomlott, tiszta látása megzavarodott, élete és sorsa széttöredezett." (Hamvas Béla)

"A nyugati gondolkodás, sőt az ember abban vétkezett, hogy időbeli világban él ahelyett, hogy hinduk módjára az időt csapdának tekintse, egyfajta eredendő bűnnek." (A.K. Coomaraswamy: Önmegsemmisítés. Camelot Kiadó. 2000.)

I.
AMON (AMEN):
A régészeti kutatások alapján valószínűsíthetően mezopotámiai eredetű egyiptomi kultúrának Amon tradíciója a végső Egyről szólt.
Érvényes rá is , amit René Guénon idéz A. K. Coomaraswamy-tól a hindu illetve az ó-görög állítólagos politeizmus kapcsán:"Szükségtelen szólni arról, hogy az Isten ilyesfajta multiplicitása nem politeizmus, mivel mindegyik a Szupremális Istenség angyali természetű alávetettje, annak a Szupremális Istenségnek, amelyből eredetüket is merítik, és amelyben, mint azt oly gyakran említik, ismét eggyé lesznek." (René Guénon: Monotheizmus és Angelológia. Axis Polaris. Tradicionális tanulmányok. II. kötet. Stella Maris Kiadó.)

"Ua en ua - "Az Egyetlen az egyetlenek között". - "Isten egyetlen és egyedüli, és senki más nincs őmellette"- olvashatjuk az egyiptomi titkos tanításban. - "Egy és Egyetlen, dicsőség tenéked!"- így imádkoztak Amonhoz Thébában és csaknem így Rához Heliopoliszban, Hnumhoz Hermupoliszban, Pthahoz Memphiszben. Ezek mind Egyiptom istenei,mind egy olyan körvonalnak a pontjai, amelynek középpontja az egy Isten, és Egyiptom bölcsessége nem tesz egyebet, mint ezeket a pontokat összeköti a középponttal. "Te vagy az egyetlen Isten. Te minden alakot egy alakban egyesítesz!" "Az istenek a Te tagjaid uram!""Az istenek mind feloldódnak egymásban, és elvesznek az egyetlenben."" (D. Sz. Mereskovszkij: A kelet titkai. Holnap Kiadó. 1992.)

Az amoni Nap*-Világosság kultusz (fény-árnyék fölötti valóság) a primordiális hagyományt követi.A hiperrealisztikus portré szobrászat- 4-5 ezer éves - ténye Egyiptomban bizonyítja az éntudat jelenlétét - ez már az emberszabású majmoknál, kutyánál, delfinnél, elefántnál is dereng (gyászolnak) - de az isteni, birodalmi, törzsi-klán, családi szempontok meghatározó módon fölül írták az individuális "érdeket", a létélmény szintjén is, így biztosítva a magasabb rendű önmegvalósítást, akár az élet feláldozása árán is. A "hivatalos" álláspont a meditatív, merev formákat igényelte, utalva arra az ősi tudásra, amit Buji Ferenc úgy ragadott meg, hogy "az időt csak lassulással lehet legyőzni, kontempláció, meditáció" A papi és harcos kasztok feladata a harmónia biztosítása az Éggel és a Földdel, a szakrális rend betartása és betartatása volt, melyet a nem-tudásból eredő káosz kvázi permanensen fenyeget.

*A Nap kétféle jelentésével kapcsolatban vö.: Dr. Baranyi Tibor Imre: 666. -fejezet a "Fejlődő Létrontás és Örök Hagyomány" című könyvből. Kvintesszencia Kiadó. Debrecen. 2005.


II.
ATON:

"Az emberek ama empirizmus szintjére zuhantak, amit Platón úgy megvetett, és azoknak a görögöknek a szintjére, akiket Ploutarkhos kigúnyolt, mivel többé nem voltak képesek megkülönböztetni Apollónt Héliosztól, a valóságot a jelenségtől. (A. K. Coomaraswamy)

Az Aton kultusz tulajdonképpen természet-kultusz, amely a fogalmi Észt (Fény), egyetlen Nap istenként tiszteli, amelyet a "démoni sötétség" permanens elnyeléssel fenyeget, mivel a pszichológiai egóból származó fogalmi ész az, ami részesül a világ teremtésében felismervén azt (vagyok én és van a világ /dualizmus/).
Ebben a látásmódban nincs nagy-én és kis-én, mivel ez utóbbi pszichológiai egóvá válva, mint egyetlen releváns valóság tételeződik, másképp fogalmazva nem érzékeli a hamis-én/isteni én különbözőségét, kvázi összekeveri őket és ezáltal abszolutizálja a hamis -én-t.
Ebből következően a Fényistent tekinti egyetlen Istennek, amely "lámpást gyújt a hideg, sötét űrben, a káoszban.".
((Vö.: Prométheusz mítosz, teremtés centrikus kultuszok illetve világkeletkezés elméletek/a kezdettelen kezdetének kutatása/, "a káoszban az ész teremt rendet" illetve az evolúciós elmélet "fejlődés" hipotézisével (ha nincs halál, nincs evolúció).))
Ez a principális dualizmus - melyben az Élet vívja meg nem szűnő és egyenrangú harcát a Halál ellen* tulajdonképpen egy dualista pozíció, amely önmagát monoteistának látja.

*Vö.: Freud életösztön - halálösztön hipotézisével.

Az atoni kultusz esetében mintha a "vagyok én/van a világ" megkülönböztetés abszolutizációjáról, a megosztás (Kettő) uralomra jutásáról lehetne beszélni, az Ég és a Föld közötti közvetítésért első számú felelős, a Világkirály (!), a Fáraó közreműködése által. A meditatív rendíthetetlenségükben halhatatlan képek, szobrok megmozdultak!
Egy kvázi fordított látásmód kerül uralomra:
Mi a Fény gyermekei vagyunk, akik felismerik, hogy az idő/tér az abszolút isteni valóság abszolút kifejeződése és az ezt lehetővé tevő fogalmi gondolkodás, az ész van a középpontban, szemben a sötétség gyermekeivel, akik tudatlanságban élnek, mivel azt képzelik, hogy az időn/téren túl is létezik valóság, holott ez nyilvánvalóan illúzió.
Ez az újító kultusz tanulmányozható Ehnaton himnuszaiban is:
"Amikor lenyugszol a nyugati láthatáron, a földre a halál sötétsége borul (...) Ragyogóvá válik a föld, amikor megjelensz a horizonton. Atonként ragyogva nappal. te elűzöd a sötétséget és nekünk adod sugaraidat." (Vö.: 104 és 105 zsoltárokkal, bár a különböző fordítások jelentős eltéréseket mutatnak.)
illetve érdekes összevetni Ehnaton Nap-himnuszát Luc Besson krédójával (only light, only life, only love; csak az Elme); csak a mulandó Élet; csak a Lélek (pszichológiai ego.), mivel meglepően hasonló kis-én kultuszra utaló téziseket fedezhetünk fel bennük.
(Ebben a látásmódban nem jelenik meg a Szellem (nagy-én)).

A jelenség egy modernizációs jelenségnek tűnik, aminek veleje, hogy egy Állandóság központú kultusz helyett egy Mulandóság (folytonos újítást igénylő) központú kultuszt részesít előnyben, s így nem túlzás forradalomról, reneszánszról, felvilágosodásról, mások szerint szellemi elhomályosulásról beszélni.
Érdekességként megemlíthető, hogy a régészeti leletek tanúsága szerint valószínűnek tűnik, hogy Ehnaton fogalmi Ész (Ember-Természet-Élet) centrikus ideológiájának fellépését hasonló antitradicionalista vérengzés és kegyetlenkedés kísérte, mint ami például a francia forradalmat jellemezte.
(Vö.: "Borzalmas titokra épült Ehnaton városa". Múlt-kor, történelmi portál /internet/ valamint Nicholas Reeves: Ehnaton a zsarnok, a felforgató fáraó. In.: BBC History. A Világtörténelmi Magazin. 2012. április. II. évfolyam 4. szám.))

1.
A Kozmosz (a Világegyetem Rendjének) harmadik arca:
A posztdualitás tanítása, a Kör bezárása a ciklus végén, illetve a transzcendencia kapuja megnyílásának lehetősége a középpontban, a hazatérés az Egy igazságához, a helyreállítás gesztusa, a rearchaizálódás (nem regrediálódás) - beavatás - megvalósítás emelkedő aktusai.

2.
A mitikus, sőt kozmikus küzdelem a tradicionalista (abszolút Szent, amelyen belül van a szent relatív arca és a Profán, mint ab ovo relatív ) és a modernista (profán abszolutizáció, szent relativizálás) látásmódok között, már a sumer Gilgames eposzban is felbukkan, amikor is , például Gilgames megsérti Istárt, aki haragjában Anu főistenhez fordul:

"A megsértett istennő az Égbe emelkedik, atyjához Anuhoz, és kéri, hogy büntesse meg Gilgamest. Anu eleinte vonakodik, de amikor Istár azzal fenyegetőzik, hogy betöri az alvilág kapuját*, és kiereszti a halottakat, a mennyei bikát uszítja Gilgamesre. (...) Nem nyerhetett bocsánatot Gilgames sem. Az örök életet keresi és az örök halált találja. Az istenkáromlás büntetése az élet értelmetlensége, "fazék-beli hulladék, az utca szennye."" (D.Sz. Mereskovszkij)

*
Vö.: A pszichologizálás divatjával és a freudi tudatalatti teóriájának illetve az "elfojtás"** elleni küzdelemnek a modern társadalom művészeti, erkölcsi és családi életére gyakorolt hatásaival.

C.G. Jung érdekessége, hogy a Középpontban helyreállította a Halhatatlan uralmát, azonban - a pszichoanalitikus terminológia használata zavaróan hathat mondanivalója lényegének a megértésére. (Vö.: C.G.Jung: "Az alkímiai konjunkció." /Kötet Kiadó. Nyíregyháza. 1994./ című könyvének László András által jegyzett Előszavával.)

**
Mostanában kevésbé a gátlásosság, sokkal inkább a gátlástalanság és az önfegyelem hiánya szokott problémákat okozni:
"A differenciált embertípus az, amely személyiségként képes inkább aktív, semmint passzív magatartást tanúsítani mindazzal szemben, ami benne ösztönösség , impulzus, érzelmi jelleg, természet. Ő az, akiben legalábbis részben megvan az ókori filozófia által belső uralkodónak nevezett princípium." (Julius Evola)

3.
A Mahábhárata (és azon belül a Bhagavad-Gítá) "vitairat" kényszerű leírását - megtörve a magasabb rendű regölő szisztémát - a modernista látásmód komoly életfilozófiai megjelenése, hatalmi fenyegetése kényszeríthette ki, ami Judhistiráék és Durjódhanáék küzdelmének velejét is képezi.
A szent tanításokat tilos volt leírni, mivel a fogalom-fölöttinek a fogalmakba préselése sápadt utánzatokat eredményez (A Holdra mutató ujj nem maga a Hold.) valamint azért, mert az írást/olvasást alacsonyabb-rendű, szigorúan véve démonikus tevékenységnek tartották a régiek, mert az életformaszerű írás-olvasás droggá válva "fejbe ragaszthat". Valószínűleg ezért alkalmaztak a vezetők írnokokat és a legkevésbé sem butaság vagy műveletlenség okán.

Lao-cse: "Az a Tao, amit le lehet írni, nem az örök Tao."

4.
"Feltehetjük a kérdést, hogyan, mikor és mitől lett a kígyó–sárkány végképp démonikus, negatív figura? Az a szárnyas kígyó, amely az egyiptomi Királyok Völgyének egyik sírfestményén az élet teremtésének központi jelképe, amely a sötétségből kihasítja a világosságot, és a végtelenség jelén (kulcsán) átbújva megteremti az anyagi létezést, majd két szárnyával védelmezi az új minőségű végtelenséget. Ez a szárnyas kígyó fejezi ki az univerzum energiáinak a beáramlását a térbe és az időbe.
Ennek az erőnek a negatív értelmezése, sőt démonizálása – világképfordulás* nyomait őrzi. Valamikor, valahol megzavarodott a világegyetem korábbi élő** és szakrális felfogásának központi gondolata. (...)
A sémita népek és – főleg az Ószövetség hatására – az európai népek elfogadták a gonosz kígyó képet. Várkonyi Nándor mutatott rá szépen, hogy ez nem volt véletlen, ugyanis valójában ezek a népek teremtették meg az én kultuszt, s változtatták a történelmet az individuum történelmévé. Az ő szemükben a sárkány kártékony, mert a természet*** érintetlen őserejét jelképezi, amivel az azt uralma alá hajtó emberiség végzetesen szembefordul. Vélhetőleg erről a világképváltásról szól a Nagy Pán halott jól ismert, rejtélyes képlete is." (Zelnik József: A kehely.)

*Világképfordulás ott keletkezik, ahol az érzékszervi valóságra (ami relatív) azt hiszik, hogy abszolút, az abszolútat pedig vagy nem látják, vagy azt mondják, hogy relatív.

**Az "élő világegyetem" teória a primordiális tradíció szempontjából vitatható, mivel mulandóság-központú kultuszra utal.

***A primordiális tradíció számára természet-fölötti.

5.
"Hátha nem csak a jólétet szereti az ember? Hátha ugyanannyira szereti a szenvedést is? ...Az ember néha rettenetesen szereti a szenvedést-szenvedélyesen; ez is tény! Ami pedig az én személyes véleményemet illeti- csupán a jólétet szeretni valósággal illetlenség. Jó -e, rossz-e, de néha törni-zúzni is kellemes. Én tulajdonképpen nem a szenvedés mellett kardoskodok, de nem is a jólét mellett...Én...a saját szeszélyem mellett kardoskodok, meg amellett , hogy azt biztosítsák nekem, ha szükségét érzem...Szent meggyőződésem, hogy az ember sohasem mond le az igazi szenvedésről, vagyis a rombolásról és a káoszról." (Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból.)

""Az egérlyukból való ember" Babilonban született. Babilon elsőként ismerte föl, hogy "néha jól esik valamit összetörni" és összetörte Egyiptomot. Babilon megfordított Egyiptom, egy olyan Egyiptom, amely inkább akarja a szenvedést, mint a jóérzést. Incipit tragoedia - itt kezdődik az emberiség tragédiája. (...) A "pincelyukban" sötét van. Dosztojevszkij pincelyukbéli embere megismétli a nagy Hérakleitosz szavait: "Az ember éppúgy szeret szenvedni, mint jól érezni magát." Éppen ez az "ellentétes és harmonikus" az ember lényegében és Isten lényegében is, mert Isten maga "éjjel-nappal, tél-nyár, háború-béke, éhség-jóllakottság: minden ellentét" . Két elv Istenben, két arc egy harmadikban-háromszoros anantiizmus"." (D. Sz. Mereskovszkij: Kelet titkai. Holnap Kiadó. 1992.)

6.
Sigmund Freud szerint Mózes Aton pap volt*, aki a régi törzsi jutalmazó-büntető Viharisten attribútumait, az atoni fény kultusszal termékenyítette meg, hogy azontúl népét nappal Felhő, éjszaka Tűz-oszlop vezesse, amíg el nem érkezik az "Ígéret földjére".


*Sigmund Freud: Mózes, az ember és az egyistenhit. In.: Mózes . Michelangelo Mózese. (Két tanulmány.) Európa Kiadó. 1987.

Számos képzőművészeti alkotáson látható Mózes szarvakkal (Michelangelo, José de Ribera, stb...), amely nem tűnik "félrefordításból" fakadónak, mivel a két látásmód tiszta formákban egymást kölcsönösen spirituálisan vaknak érzékeli:

"Jézus: Miért akartok engem megölni? Az egész nép mondja: Ördög van Benned." (János VII. 20.)

(...)

"Abban, hogy Jézus gyógyításaival csodákat művelt, a Talmud nem kételkedik: erre a célra állítólag ellopta a jeruzsálemi templomból "A kimondhatatlan Nevet" (Jahve), az egyik mendemonda szerint, - a másik szerint pedig, amely régibb (100 körül), "varázsló tudományt hozott magával Egyiptomból, testére vésve" (tetoválva).""
(Mereskovszkij: Az ismeretlen Jézus.)

Tehát a Talmud* - melynek keletkezése, Hillel rabbi és Sammai rabbi révén, valószínűleg az első század kezdetéig nyúlik és így, szájhagyomány útján, kvázi kortárs tanúként - Krisztus egyiptomi beavatottságára tesz utalást, ami az Aton-Amon (Durjódhana-Judhistira**) kultuszok továbbélését sejtetik Mózes illetve Jézus vonatkozásában, másképp mondva a mózesi hagyomány gyökerei valószínűleg az Aton, míg a krisztusi hagyomány gyökerei az Amon kultuszba nyúlnak vissza.


*Bizonyos értelemben Krisztus hatásának ellensúlyozására jött létre.

**Peter Brook a Mahábhárata című filmjében több utalást tesz arra, hogy felismerte ezt az analógiát.
(Vjászát a közvetítő*** szerepéből, a profán zseni**** irányába viszi el vagy utalhatnánk - többek között - Durjódhana utolsó énekére a víz alatt illetve Judhistirára, amikor a film végén megtagadja a dharmát***** és ennél a pontnál a rendező voltaképp leáll, amivel kvázi azt sugallja, hogy szép-szép ez a Judhistíra, de illúziókat kerget és Durjódhanának van igaza. Úgy tűnik, hogy Peter Brook Judhistirája mintegy beleragad egyfajta nihilisztikus Élet-kultuszba, míg az eredeti mondanivaló nagyon is hasonlít a krisztusi üdvtörténethez .)

***A közvetítés pillanataiban nincs kis-én.

****A kis-én nagy.

*****A mai korban uralomra jutott Dharma (a Mindenség rendje) tagadásáról René Guénon így ír:
"A törvény abban a pillanatban sérül, mihelyt az eredetét képező princípiumot megtagadják; megsértői azonban nem tudják a törvényt teljesen megsemmisíteni, és így az ellenük fordul. Ily módon a rendezetlenségből újra rend lesz, amellyel semmi sem képes szembehelyezkedni, hacsak nem látszólag és illuzórikus módon."
(In.: René Guénon: Szellemi Tekintély és Időbeli Hatalom. Kvintesszencia Kiadó. Debrecen. 2012.)

7.
Úgy tűnik, hogy a két kozmikus látásmód, különféle formákban, minden kultúrában jelen van, azonban a zsidó kultúra kivételes teljesítménye, hogy nem pusztán közvetítette és megalkotta ezeknek rendkívül árnyalt, etalonszerű manifesztációit, hanem ezen felül képes volt - főleg Nyugaton - meghatározó pozícióba is juttatni ezeket.


A centripetális/centrifugális (vertikalizáló/horizontalizáló) kozmikus erők ábrái:

A felső részt kékkel (Ég), az alsó piramidális részt pirossal (Föld) színeztük, a kitüntetett középső pontot feketével, mivel a legsötétebb hely, de egyben a transzcendencia kapuja is, ahol a felfelé történő önátlépés (spirituális másodszületés), de a lefelé történő önátlépés is megtörténhet.

A mózesi jelkép alsó része 2 x Föld (A "Földre hozott Ég"), amelynek felfelé tükröződése principális dualizmus:

8.
"Igazuk van a zsidóknak a maguk gondolkodása szerint, amikor azt mondják, hogy Jézus nem csak megsértette, hanem szét is rombolta, megsemmisítette a Törvényt." (Mereskovszkij)

Úgy tűnik Kajafás főpap és hívei számára, a saját szempontjukból okkal volt botrányos, hogy a jézusi tanítás nem a mózesinek egy újabb változata, hanem válaszút elé állít*, amennyiben Krisztus szerint minden ember - származástól függetlenül - potenciális kiválasztott, mivel mindenkiben ott van az isteni mag, ebből következően a krisztusi értelemben vett kiválasztottság hitelességkritériuma éppen a földi értelemben vett kiválasztottság identitás feladása. Ezért is tűnik manipulatívnak például a "zsidó-keresztény" kultúrára való hivatkozás, hiszen a két hagyomány alapállása ellentmond egymásnak.

9.
"A másodlagos babiloni hagyományok alapján íródott zsidó Genezis a Szent Tudás Fájáról való gyümölcs leszakítását és elfogyasztását bűnbeesésnek minősítette. A beavatás eredeti értelme így pont a visszájára fordult, és az isteni tudás tiltott gyümölcs lett. (...) Magukat az individuális egójukkal azonosították és ehhez ragaszkodtak, a lélek misztikus haláláról szóló tanítást, a valóságos halállal azonosították." (Szathkányi Attila: Az aranykor és eleink igézete. Főnix könyvműhely. Debrecen. 2008)


A Bibliában szereplő két Istenfelfogás tulajdonképpen éppúgy összeegyeztethetetlennek tűnik, mint a Mahábháratában Durjódhana és Judhistira viszonya a szakralitáshoz. Ráadásul nem tudjuk eldönteni, hogy belül zajlik a tusakodás a kis-én és a nagy-én között a főhatalomért, avagy kívül.
Például a jézusi közvetíteni való, mint a posztdualitás tanítása, a jahvéi "fény-árnyék harca" istenkép elutasításán alapult és ennek talaján jött létre az Újszövetség. Így az a paradox helyzet állt elő, hogy az Ószövetség "New Age" és etnocentrikus aspektusait, az Újszövetség re-szakralizálta és re-univerzalizálta, tehát ilyen értelemben az "Ó" az Új és az "Új" az Ó.

Krisztus mondta: "Mielőtt Ábrahám volt, én vagyok."Ebből következik, hogy az elfáradt, kiüresedett, eltorzult szakralitás helyreállításának olykor jogos igénye, például ami a reformációs mozgalmakat eredetileg kiváltotta, a "visszatérés a gyökerekhez " elvnek, a szakralitás szempontjából nézve, az Újszövetséghez és nem az Ószövetséghez való visszatérést kellett volna jelentenie.

A fentiekből következik, hogy az egyetemi alapműnek számító "Az öt világvallás" című könyv lényegileg fejezi ki a nyugati gondolkodás metafizikai zűrzavarát, hiszen a világvallás jelleg nem térbélileg értendő, hanem szellemi kategória, amely kifejezi az adott látásmód univerzális, élet-fölötti jellegét, a Mindenség isteni rendjét képező Egy-ben való hitet, amely összeegyeztethetetlen a judaizmus etnocentrista életkultusz felfogásával (eltérően a másképp etnocentrikus hinduizmus univerzalista tanításával.).

Újfent szeretnénk kitérni arra, hogy a legmesszebbmenőkig nagyrabecsülendő a zsidó kultúra rendkívüli teljesítménye, hogy a tükör mindkét oldala (Mózes/Jézus) és az azon túli (Jézus) megalkotásában, amit létre lehetett hozni, azt valószínűleg létre is hozta, valamint mélyen átérezzük tragikus aspektusát, hogy a két kikristályosodás a centrumban összeegyeztethetetlen, mivel az egyik által kínált vallási demokratizmus - együttműködés "egyenlőség-testvériség-szabadság" alapon - valójában (rejtetten) Mózes híveit jelentős előnyben részesíti (Én kiválasztott vagyok, Te pediglen nem), ellentétben a Krisztus által kínált szintézisen túli valóságon belüli különbözőség tanításával, amiből az a fájdalmas következmény adódik, hogy attól aki hiteles szellemi-spirituális önmegváltást kíván magának, Jézus gyakorlatilag a genetikai alapú "kiválasztottság" identitás feladását várja el, tehát azt, mit a legbecsesebbnek, legértékesebbnek, élete értelmének tart, amiért sok mindent feláldoz, ami újra és újra naggyá teszi, ám ami törvényszerűen kiváltja bukásait is, mivel minden olyan etnikai kiválasztottság teória (ilyen például a magyarok Istene kultusz is, ha azt abszolutizálják), amely világias-hatalmi célok mögé állítja a Teremtőt és ezt a jelleget az adott kultusz univerzalizálja, tulajdonképpen ezzel az aktussal egyszersmind profanizálja, "humanizálja" is a Mindenséget - kis-én kultuszt kreálva -, holott Isten mindenkié és senkié, helyesebben minden Istené, az istenek királyáé.
Mindazonáltal hisszük, hogy ez az intim, ám univerzális krízis esélyt is teremthet, hogy segítse egy új Aranykor megszületését, a világ hazatérését.

Az egyébiránt zsidó származású Otto Weininger a következő drámai gondolatokat pendíti meg a témával kapcsolatban:
"A zsidó valóban "Isten mostohagyermeke" a földön; nincs egyetlen zsidó (férfi), aki - ha még oly homályosan is - ne szenvedne zsidó mívoltától, tehát a legmélyebb értelemben vett hitetlenségétől. Zsidóság és kereszténység - előbbi a legszétszaggatottabb, a benső azonosságtól a leginkább mentes, utóbbi a legerősebb hitű, leginkább istenben bízó lét - így a legtávolabbi, legmérhetetlenebb ellentétet képezik. (...) De téves volna azt hinni, hogy a zsidó gyűlöli Krisztust; a zsidó nem az Antikrisztus, csak a zsidó semmilyen módon nem viszonyul Jézushoz; szigorúan véve csak az árják - az árja gonosztevők - gyűlölik Jézust. A zsidó csak érzi, hogy Jézus - mint valami, amit eszével nem tud felfogni, ami felfogásától távol áll - zavarja, kellemetlenül bosszantja őt. Mindazonáltal az Újszövetség - mint az Ószövetség legérettebb virágáról és legmagasabb tökéletességéről szóló mese, valamint a művi hozzáigazítás, ami az újat a régi messiási ígéretekhez idomította - a zsidóknak nagyon kapóra jött, ez lett legerősebb védelmük. (...) Krisztus az az ember, aki a legerősebb tagadást, a zsidóságot önmagában legyőzi, és így teremti a legerősebb tételezést, a kereszténységet, mint a zsidósággal a legellentételesebbet. (...) Krisztus nagyon is zsidó volt, de csak azért, hogy a zsidóságot magában a legteljesebben legyőzhesse; az a leghívőbb, aki a leghatalmasabb kétség felett diadalmaskodik, a leghívőbb, aki a legvigasztalanabb tagadás fölé emelkedik, az a legpozitívabb igenlő. A zsidóság volt Jézus sajátlagos eredendő bűne; a zsidó mivolt feletti győzelme az, amivel Krisztus gazdagabb, mint Buddha, Konfuciusz és mindenki más. Krisztus volt a legnagyobb ember, mert Ő volt és ő is maradt az egyetlen zsidó, akinek sikerült a zsidó mívolt legyőzése: az első zsidó lenne az utolsó is, aki teljes egészében kereszténnyé lett; azonban talán még ma is megvan a zsidóságban a lehetőség, hogy Krisztus támadjon belőle, és a legközelebbi vallásalapítónak alighanem ismét előbb a zsidó mivolton kell keresztülmennie. (...)
Heródes napjai óta manapság láthatjuk a zsidóságot legmagasabban. A modernség szelleme zsidó, bárhonnan nézzük is."Másutt így ír:"A zsidóság megváltója a zsidóságtól való megváltó."
vagy ahogy a Biblia mondja:"Krisztus a zsidóknak botrány, a pogányoknak meg balgaság." (Kor. 1.23.)

Mások azt mondják, hogy a modernista vallási hagyomány egy abszolutizált Ószövetség egy relativizált Újszövetséggel kiegészítve, vagy említhetnénk azt a vélekedést is, amelyik az érzékszervi valóság (én/nem én megkülönböztetés, a pszichológiai ego) abszolutizációjának vallássá válásáról beszél.
Hogy mi az igazság? Ezt csak Isten tudhatja, mert minden Ő.

11.
A nap-nyugat a saját ego-centrikus (öncélú) hajlamai alapján vált a közelmúlt modernizmusa illetve a vele látszólag szemben álló, valójában annak fokozását képviselő posztmodernizmus képviselőjévé és terjesztőjévé a világban, melyeknek gyökerei kapcsán "(...) elegendő itt a zsidó "szakrális racionalizmusra", a görög demokráciára vagy a római funkcionalizmusra gondolni. Ami mindhármat összeköti, az a szakrummal való erősen meglazult viszony." (Buji Ferenc: Isten halálától, az ember haláláig. Ökotáj. 41-42. szám. 2009)

12.
"Kislány: Bab 'Azíz, nem mész a gyűlésre?
Bab 'Azíz: De, angyalom, megyek.
K.: Egyedül mész?
B. 'A.: Majd csak megtalálom az utat.K.: De eltévedsz!
B. 'A.: Aki bízik, nem téved el, kicsi angyalom. Aki békében él, nem veszik el soha.
K.: De hol van a gyűlés?
B. 'A.: Nem tudom, angyalom.
K.: A többiek tudják?
B. 'A.: Nem, ők sem tudják.
K.: Hogyan lehet elmenni, ha nem tudják hol van a gyűlés?
B.'A.: Elég menni, menni.... Akiket meghívtak, megtalálják az utat."

("Bab 'Azíz, a sivatag hercege" című filmből.)


A modernista és a szakrális magyar őshagyomány:


Bevezető gondolatok:

"Az, amit ma kereszténységnek neveznek - Ágoston csodálatos szavai szerint - mindig is volt, a világ kezdete óta, Krisztusnak test szerint való megjelenése előtt is." (Mereskovszkij)

"Ha a lélek azt akarja, hogy tükröződjön benne a Nap képe, akkor üressé kell tennie magát (...) Az embernek maga mögött hagyva önmagát és a teremtett dolgokat, fel kell ocsúdnia mindabból, ami nem Isten." (Johannes Tauler, Eckhart mester XIV. századi követője)

A modern ember "behódol a teremtett dolgoknak, amelyeken uralkodnia kellene, s dacol Istennel, akinek engedelmességgel tartozik." (Johannes Amos Comenius, magyar származású bölcs)

"Először is tisztáznunk kell önmagunkban, hogy mi a különbség az abszolút és a relatív, az Atmah és a Maya, az igazi valóság és az illúzió között. Aztán imádkozni. Mert ha hiszed és érted, hogy mi a lényegi és az abszolút, akkor asszimilálni karod. Különben az ember egy hipokrita." (Frithjof Schuon: On his Philosophy. youtube.com.)

"Az igazságot mindenki tudni véli , de mindenki csak a magáét. A sok fény visszája a sötétség, csak ahol egyetlen nap süt, van világosság." (Hamvas Béla)

"Cering láma: A hunok keleti ágának leszármazottai a mongolok, a mandzsuk és mi tibetiek, a nyugati ágának viszont a török népek és ti, magyarok vagytok a képviselői." (Cey-Bert Róbert Gyula)


1.
"Krisztus a zsidóknak botrány, a pogányoknak meg balgaság." (Kor. 1.23.)

*
Szerintünk a pogány "balgaság" főként a pogány dualizmusra, élet/természet-kultuszokra** valamint az ó-görög szofisztikára utal.

**
Ilyen például a manicheista dualizmus vagy a kazár judaisztikus élet- (természet-) kultusz, amelyeket véleményünk szerint a modernista magyar őshagyományhoz szükséges sorolnunk és amik éppen ezért divatos, népszerű interpretációk manapság.


A szakrális magyar őshagyomány és a re-szakralizáló, re-univerzalizáló jézusi vagy mohamedi doktrína között a különbség formai, principálisan megegyeznek ("mindenegység elv"), mivel mindhárom a primordiális hagyomány - különféle feltételek közötti - kifejeződése , akárcsak a kínai univerzalizmus, az orthodox hinduizmus, a valódi buddhizmus illetve sámánisztikus látásmódok bizonyos formái*.

*
Máshol elemezzük a szerintünk, e tekintetben nem lényegi, "Isten" illetve "színültig telt üresség"** központú felfogások különbségeit, mivel szerintünk a valódi választási kényszer a modernista és a primordiális hagyományok között húzódik.

**Eckhardt mester szerint: "Isten a tiszta üresség."
2.
A sztyeppei íjfeszítő népek domináns vallása a "mindenegység elvű"* Ég (Nap) kultusz volt (ebből fakadt például az említett kultúrkör kiemelkedő vallási toleranciája, ami a principálisan dualista látásmódokról, az alapállás miatt, egyáltalán nem mondható el, akármit állít is magáról ennek kapcsán.), hun nyelven a Tengrikút vagy Űstengri tisztelete.
(Vö.: Cey-Bert Róbert Gyula: A sólyom ember visszatér. Püski Kiadó. 2006. és Csöpel Láma: Szkíta-hun-magyar buddhizmus. /internet/)

*Lásd.: Solovjov.

3.
Fontos megjegyezni, hogy nem csak Buddha volt szaka-szkíta származású, hanem a legősibb szakrális források - melyek eredete 5000-6000 éven túlra mutat - a Védák, a Ramajana (Nap dinasztia) és a Mahábhárata (Hold dinasztia) a szkíta hagyományhoz köthetők, mely művek szájhagyomány útján maradtak fenn és leírásuk a lovas nomád íjfeszítő elődeink és a legősibb városállami civilizációk termékeny találkozásának gyümölcsei.
Erre a kapcsolatra - többek között - Csöpel Láma, Dr. Aradi Éva, René Guénon*, A. K. Coomaraswamy, Mircea Eliade és Körösi Csoma Sándor (aki - úgy tűnik - eredet kutatásunkban teljesen jó nyomon járt) is felhívta a figyelmet**.
*
Szól a bráhmánikus Parasuráma küzdelméről a lázadó ksátriák ellen, "abból az időből, amikor még a hinduk ősei északon voltak." In.: René Guénon: Szellemi tekintély és időbeli hatalom. Kvintesszencia Kiadó. Debrecen. 2012. Vö.: Mahábhárata.

**
"(...) a nép emlékezete megőrizte, még ha csak részleteiben, reziduálisan is, azokat az elementumokat, amelyek tradicionális formákból erednek, mint például a mesebeli tündérek és tündérifjak eredetileg istenek és istennők. A magyar etnográfiai hagyomány őriz sámán eredetű témákat és szimbólumokat, amelyek a honfoglalás megelőző időszakra és egy nagy eurázsiai kulturális területre tehetők vissza."
(In.: Claudio Mutti: Eurázsia és Magyarország.)


Kultúránkban a történelem előtti korok aranykori hagyományának jelenlétére ősi jelképeink is utalnak:
A szarvas motívum;
Krisna harci szekerének zászlója sólymos (turul), akár Attiláé és az Árpádoké;
a Rig-Védában is kiemelten említett lóáldozat;
a tűz, mint világtengely
vagy Életfa /halhatatlanság fája értelemben/ jelkép;
a szóma /rituális hallucinogén növény/*, mint az önfelszabadító /kis-én helyett nagy-én = spirituális másodszületés/ szimbólumok jelenléte /főnix-turul/a legősibb indszkíta hagyományban)
vagy a felfelé egységesítő gyök-nyelvünk/zenénk**,

de idézhetnénk Magyar Pál (Paulus Hungarus) - a XIII. század első fele bolognai egyetemének rektorát, a Pápa által Magyarország első inkvizítorának kinevezett teológiai szaktekintélyt is:

"Nem vétkezik az aki áldozati állatok bemutatásával tiszteli a Napot, ha ezt isteni kinyilatkoztatás világosságánál teszi és ezt a régi magyarok papjainak javára mondom, még akkor is, ha ez a kinyilatkoztatás a régiek legfőbb lényétől ered, mert az Istennel azonosítható." (Szathkányi Attila: Az aranykor és eleink igézete.)

*Brockington, John.L.: A szent fonál. General Press. 2007

**Czakó Gábor-Juhász Zoltán: Beljebb a magyar észjárásba. Cz. Simon Bt. 2010.

4.
Úgy tűnik, hogy Koppány (aki bizánci keresztény volt és akkor még nem vált szét a nyugati és a keleti egyház) és Szent István testvérháborúja kevésbe vallási, inkább trónöröklési jogvita miatt törhetett ki.
"Koppány (akár: Koppány király) és Szent István szembeállítása - ma már - nem lehet megalapozott, noha a közöttük lévő ellentét - akkor - valóban végletes volt. Lehet, hogy Szent István cselekedetei - némely vonatkozásban és utólagosan is - elmarasztalhatóak, de - mindent mérlegre téve - azt, amit egészében tett, helyesen tette. Koppány is , és István is tradicionális trónkövetelők voltak, s a tradicionális legitimitáson alapuló értelemben: tradicionális uralkodók is. Mindkettőjüket - visszatekintve - tisztelnünk kell." (László András: "Szellem, jobboldaliság, tradíció." Jegyzetek rész.)

5.
Szent István túlzó bírálói talán nem gondolták végig, hogy "fejszéjüket a magyarság életfájának egyik gyökerére illesztik." (Czakó Gábor)

6.
Ha egy legitim szakrális vezető méltatlanná válik, akkor jogos felkelni ellene és megfosztani szerepétől - akkor is - ha az egy másik uralkodó dinasztia alapításával jár együtt (Vö.: Hunyadi-ház) - annak érdekében, hogy egy méltóbb kerüljön a helyére, mivel a primordiális tradíció eszméje és nem az uralkodó profán személye a magasabb rendű legitimitás. A leválthatóság tézise a sztyeppei primordiális tradíció szellemiségének (a harcosok és vezetőik kvázi szerződéses viszonyban álltak egymással vagy a honvisszafoglalásnál a különböző törzsek, békeidőben nagyfokú önállóságot élveztek, háborús időkben viszont tekintélyelvű vasszigor uralkodott.) folytatásaként, ősi alkotmányunknak - a Vérszerződésnek és az Aranybullának - is az alapja volt, valamint nem idegen a Szent Korona Tan szellemiségétől sem.

7.
"A pénzügyek irányítását kezükbe kaparintó Fuggerek
„1503 körül már valóságos «kegyosztási» monopóliummal rendelkeztek Németországban, Magyarországon, Lengyelországban és Skandináviában, olyannyira, hogy minden papnak, ha csak a legszerényebb plébániához akart is jutni, az augsburgi kereskedőkhöz kellett fordulnia”.
A Fuggerek tartották kézben a római katolikus egyház által kibocsátott búcsúcédulák forgalmazását is, amely – egyéb okokkal együtt – hamarosan nemzetközi botrányhoz, majd erős társadalmi forrongásokhoz vezetett." (Wikipédia: Mohácsi csata./internet/)

A mohácsi vészt megelőzően a globalista Fugger bankház hitelpolitikája - a hosszú éveken át pénzügyminiszterkedő Szerencsés (Fortunátusz) Imre és az őt segítő Habsburg Mária és köre közreműködésével - eladósította a magyar királyságot, amelynek következményeként tört ki a keresztes sereg megalakítása örvén összetoborzott nincstelenek Dózsa György vezette éhséglázadása, amely csapásait túlnyomórészt a korabeli "antiglobalista" nemességre mérte, majd a helyzet tűrhetetlenné válása miatt II. Lajos bezáratta a magyarországi Fugger bankfiókokat, melyre válaszul - a nyilvánvaló török fenyegetés dacára vagy éppen azért - nyugati fegyverembargót szerveztek Magyarország ellen.
Elgondolkodtató, hogy Szerencsés Imre éppúgy a spanyol rekonkviszta nyomán száműzött szefárd bankárdinasztia képviselője, mint az I.Ferenc francia király által Törökországba protezsált szefárd bankár dinasztiák, akik évszázadokon keresztül a az Oszmán Birodalom kül- és pénzügy minisztereit adták (Bogár László: Az alkotmányreformról. 2/1. youtube. com), így az egész mohácsi csata körüli mozgások felvetik a pénzügyi globalizmus harapófogójának képzetét. Érdekességképp megemlíthetjük, hogy a vesztes csata után Habsburg Mária 50 (!) kincsekkel megrakott uszállyal szándékozott elmenekülni Budáról-Bécsbe a Dunán, amit az esztergomi várkapitány vízi-csatával próbált megakadályozni.
(Ha végig gondoljuk több ezer éves múltunkat, a kezdetektől napjainkig, XVI-XVII. századi küzdelmeink poétikus heroizmusa létezésünk szinte valamennyi századában megjelent, viszont világviszonylatban egyedülálló, hogy több várostromnál mutatkozott a "Gyűrűk urában" mutatott Zrínyi-féle életáldozat: Szigetvár, Drégely, Temesvár, Nagyvárad, Nándorfehérvár, Kőszeg, stb.. Miért nem készítenek ezekről filmeket?)

Egyik szakrális királyunknak, Mátyás királynak igazi jelentősége talán abban van, hogy tökéletesen átlátva a valós fenyegetést, sikerrel hárította el, és tolta ki 100 évvel a pénzügyi globalizmus rejtett hatalmi hálójának gyarmatosító erőfeszítéseit.

8.
Úgy tűnik, hogy az "iszlám elleni keresztény harc" fedőnév alatt egy egészen másfajta működési elv törekvései sejlenek fel, így a két autentikus vallásnak egymással szembeni démonizálási kedve - visszatekintve is - indokolatlannak hat, amit azért is fontos átlátnunk, mert napjainkra, az iszlám spiritualitással való kapcsolat felértékelődött, hiszen a Nyugat egyre súlyosabb metafizikai válságba taszítja magát*, míg az iszlámra ez így nem mondható el. (Vö.: Baranyi Tibor Imre: Az iszlám Antikrisztusa. /internet/)

*A Nyugat szellemi eljelentéktelenedése felé vezető út kezdeti lépése valószínűleg a templomos lovagok koholt vádak alapján történő kiirtása volt (a templomos pénzintézetek kezében voltak az európai pénzügyek, amelyek - iszlám mintára - nem szedtek kamatot) melyet, -többek között - a kamatszedés újbóli beüzemelése és a "dolgok" - káprázat -világának robbanásszerű horizontális kitágulása követett, sokak szeme elől kvázi elfedvén a tények mögötti-fölötti vertikális valóság, az örök (időtlen/tértelen) értékkel való kapcsolat döntő fontosságát, aminek "semmiből" való felbukkanása, az ami a mai Kínát - Konfúciusz ismét kötelező az iskolákban (úgy látszik még a bolsevik uralom sem tudta tönkretenni a Mennyei Birodalom szakrális talapzatát) - a jelenlegi világ csúcsára emelte (Mao helyett ismét Tao).

"Észre kellene venni azt is, hogy a kapitalizmus, a szocializmus, a kommunizmus stb., egyáltalán a Nyugat hamis metanyelvének „izmus” végű álfogalmai teljesen alkalmatlanok a valóság megragadására. Ezek mind az elmúlt néhány száz év, a reneszánsz, felvilágosodás deszakrális, hamis nyelvének részét képezik, és csak arra szolgálnak, hogy minél mélyebbre süllyedjünk ebbe a csapdába. Éppen a kínai „kommunizmus szuperkapitalizmusa” jelzi ezt a fogalmi képtelenséget, amelynek feldolgozásához egyelőre hozzá se tudtunk kezdeni.

Kína udvarias mosolya mögül mélységes megvetéssel tekint erre az egész szánalmas, Nyugat nevű vircsaftra – és erre minden oka megvan! Az meg végképp nincs ínyére, hogy azok akarják jó erkölcsre tanítani, akik önmaguknak is hazudnak, és valójában a világ – benne Kína – kifosztására használták/használják spirituálisan negatív energiáikat. A kapitalizmus és a szocializmus ugyanannak a pusztító világerőnek a műve, és deszakralitásuk legfeljebb árnyalatnyi különbségeket ad közöttük. Kína az elmúlt két évszázadban megtanulta, hogy a Nyugatot csak a saját fegyvereivel tudja felszámolni. És most éppen ezt teszi. Ideje pedig, mint az ázsiai embernek általában, van bőven.

A világ jövője most már újra Kína kezében van, de minden attól függ, hogy miután a Nyugatot minden téren legyőzte, eredeti, sok ezer éves spirituális energiáival képes lesz-e reszakralizálni a világot. Talán igen, és akkor egy sajátos, új létmód keretében a világ visszahelyezkedhet a taoizmus mértékletességének dimenzióiba. Ha nem, akkor Kína teljesíti be a Nyugat létpusztító mértéktelenségének végzetét, és veri szét a külső és belső természetet a pusztító szuperkapitalizmusával. Van tehát min elgondolkodni, és csak rajtunk múlik, hogy lesz-e mivel."
(Bogár László: Kínarratívák. Magyar Hírlap. 2011. 07. 05.)

9.Bár az 1848-as felkelés számos vonása nyilván a Nagy Francia Spirituális Elhomályosulás eszméiből táplálkozott, akárcsak 1956, mégis mindkettő lényegét a Szentkorona szakralitás helyreállásának az igénye alkotta - ami, többek között, az Igazságosság igényének formájában fejeződött ki - és ez az ami a legmélyebben és legmagasabban motiválta az eseményeket, akárcsak a Nagyságos Fejedelem, II. Rákóczi Ferenc szakrális/poétikus harcát.

Kossuth Lajos, Petőfi Sándor*, Tisza István magyarsághoz való viszonya összevetve Jászi Oszkár vagy Károlyi Mihály irányultságával kvázi ellentétesnek mondható, holott a kor divatjának megfelelően valamennyien ún. "liberális" elveket vallottak.
Az üdvözítő jelleg természetesen érvényes olyan kiválóságaink, mint Bocskai István, Bethlen Gábor (Mindketten győztek), Thököly Imre, II. Rákoczi Ferenc fejedelem nemzetmegtartó, igazságérzetből fakadó tevékenységére is, amely a szakrális mezben jelentkező, de valójában nyugati-újító - Fuggerek és Rothschildok érdekeit képviselő - Habsburg dinasztia tevékenységének ellensúlyozásban nyilvánult meg, így többek között a Szent Korona eszmény (primordiális hagyomány) oltalmazói, a Felhők fölötti Ég "semmiből" való előtűnéseinek példáinak is tekinthetőek.


*
Úgy gondoljuk értjük, hogy a szakrális nacionalizmus miért magasabb-rendű a sovinizmusnál, amely szempontokra később részletesebben kitérünk.

10.
Külön ki kell térnünk a magyar fejedelmi családból származó II. Rákóczi Ferencre, aki nem pusztán az egyik legkitünőbb szakrális-tradicionális szellemiségű vezetőnk, hanem kiváló költő, dalszerző és elsőrangú teológus is, aki többek között felmutatta (Bocskai István, Bethlen Gábor és Thököly Imre mellett), hogy török rokonainkkal és az iszlám kultúrával, milyen gyümölcsöző kapcsolatokat lehet és kell kiépítenünk. Például a szultán - aktuális gazdasági és politikai érdekein felülemelkedve - pusztán tisztességből, a makacs Habsburg próbálkozások ellenére, nem adta ki a kuruc menekülteket, hanem egy egész városrészt adományozva nekik, letelepítette őket. Érdekességként megemlítenénk, hogy a XVIII. századi magyar arisztokrácia egy jeles része fel akarta venni az iszlám vallást, azonban ezt egy Eszterházy árulása meghiúsította. (Vö.: Végh Alpár Sándor: Köznapló. Magyar Nemzet. 2011.04.16.)

A Nagyságos Fejedelem - aki kiváló példája a guénoni ideálnak, a papi és harcos erények ötvöződésének - egészen haláláig meditációs praxist folytatott, amelyet az ominózus franciaországi néma-rendben csiszolt tovább és életművére a rodostói kvázi kolostori lét megszervezésével tette fel a koronát.

Eszméivel és példájával bizonyítja, hogy a lényeg a siker és kudarc fölött álló fogalmakon túli kimondhatatlanhoz való közeledés, így mesterként tisztelt útmutatónk egyben, aki szív-urnáját és emlékiratait az általa látogatott kamalduli kolostorra hagyományozta, amit pár évtizeddel később a felheccelt "forradalmi tömeg" földig rombolt.

Hogy is jellemezte William Blake a Francia Forradalom korát?
"A Bibliát most, 1798-ban védelmezni az ember életébe kerülne; a Vadállat és a Szajha minden fék nélkül uralkodik."

II. Rákóczi Ferenc fejedelem fordulatokban gazdag élete, mely meghaladja a legképzeletdúsabb forgatókönyvíró fantáziáját is, szinte kiállt egy TV sorozat és egy méltóságteljes, komoly film után.

(Vö.: II. Rákóczi Ferenc: Vallomások. Emlékiratok. Magyar remekírók sorozat. Bp., 1979 valamint Mikes Kelemen: Törökországi levelek. Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia -tár.)

Mivel a tradicionális hierarchia a halálig terjedő kötelességtudat-önzetlenség-családiasság és nem a gyarmatosító kifosztás, nyomulás, a magyar kultúra megsemmisítésére való törekvés krédója, ezért nem lehet kétséges, hogy a birodalom elleni, fent említett felkelések tradicionalista szempontból jogosak voltak.

"A konfuciánus állameszmény patriarchális családok állammá szervezett hálózata, azaz egy hatalmas patriarchális család." (Tőkei Ferenc)

Az egységesítés birodalmi eszménye nem önmagában hordozza az igazságot, hanem egy az Éggel átitatott transzcendens felfogás Földi megjelenése. Ezért van az, hogy például a "Nemzetek Európája" idea vertikálisan magasabban lehet, az internacionalista-globalista egyformásítás -egybeolvasztás-összekeverés exkluzív hátterű ambíciójánál, aminek veleje - úgy tűnik - a deklarált nemes célok fordítottja: az egyenlőbbek totális uralma, a kulturális identitásukban legyengített, pótidentitásokba manipulált, révedező-révedeztetett, atomizált (meg)vezetettek (rabszolga)hada fölött.


Baji Lázár Imre írja a "Leviathán vizein" című írásában (Ökotáj. 41-42. szám. 2009):

"(...) a tömegember századában a pénzhatalom soha nem látott, történelemformáló, létpusztító és ego-átalakító szerephez jutott."

és Woodrow Wilson elnököt idézi:

"Nemzetünk a hitelek rendszerének irányítása alá került, amely magánkézbe összpontosul. A nemzetek növekedése és minden tevékenységünk néhány ember kezébe került, akik saját érdekükből kifolyólag ellenőrzik és rombolják a gazdasági szabadságot. Az egyik legkiszolgáltatottabb és dominált kormány lettünk a világon, olyan, amely nem a szabad véleményen, többségi választóin akaraton alapul, hanem domináns emberek egy kis csoportjának kezében van."

Mindehhez társul, az utóbbi 200 esztendő nyugati arisztokráciájának kiüresedése-ellehetetlenedése-ellehetetlenítése, kiírtása illetve kokettálása, halálos násza az őt égi legitimitásától megfosztó világiasság központú liberalizmussal, jelentősen megnehezíti, hogy egyáltalán, önmagábanvéve vérmes reményeket lehetne táplálni, a továbbiakban, a született arisztokráciával, mint olyannal kapcsolatban.

Talán ide kívánkozik annak az érintése is, hogy míg a hazai tradícionalista iskola általában helyesen fejti ki a doktrínát - bár például a "nincs is kis-én" zászlója alatt itt is nyomul az a modernizmus, amit a kis-én hinduizmussal/kis-én buddhizmussal kapcsolatban már érintettünk -, de a magyarság szempontjait néhol indokolatlanul elhanyagolja, nem érti vagy feleslegesen kritikusan kezeli, addig őskultúránk kutatóinak jobban kellene ügyelnie arra, hogy témájukat ne kvázi modernizmikusan fejtsék ki.

11.
"Az Istenek oltárain a tűz kialszik, többé senki sem gondozza őket, az ember önmagát kiáltja ki Istennek és a Világ közepének, s azt mondja, nem kell Isten, nem létezik."

Ezen kívül, ugyanez a szentirat a következőt mondja:

"Az ember fájni kezd a Földnek és a Föld betegségévé válik. Végletesen elszaporodik, úgyhogy alig fér el a Földön, közben pusztítja a Bolygót, gyilkolja önmagát."

A következőt írja még a Vishnu Purána:

"A vaskori ember hazug, nem ismeri az Igazságot, becsapja önmagát és másokat is. A vaskori ember nincs tekintettel embertársára, csak önmaga boldogulása érdekli, a vaskorban a jóslatok szerint megszűnnek a közösségek. Az embereket végtelen bizalmatlanság keríti hatalmába, mindenki félni fog az embertársától, mindenki gyilkost fog sejteni a vele szembe jövőtől, az ember elfelejt bízni, elfelejt szeretni.
(...)
Az összes jóslat szerint: A vaskori ember - pontosan ezek miatt - végtelenül boldogtalan és beteg."

12.
A: A mesterem agyvérzést kapott, de már jobban van.
B: Hogyan kaphatott agyvérzést? Egy igazi Mester nem kaphat agyvérzést!
A: Éppen az ilyen megjegyzésektől kapott agyvérzést.



A Paradicsom mítosz* és a kígyó kétféle jelentése:

*A Paradicsom mítosz - az ember-párral, a fával és a kígyóval -, a pecséthengerek ábrái alapján, sumer vagy még régebbi eredetű.


"Az egyetemes megnyilvánulás folyamata: minden az egységből indul, és ide tér vissza, közben lép be a kettősség, az osztódás és differenciáció, amelyekből a megnyilvánuló egzisztencia származik." (René Guénon: "A kereszt szimbolikája." "A központi fa"" - fejezet.)


1.
Úgy tűnik, ha "helyén van az ész", a kígyó sebez és gyógyít, segítő jelkép. Ha nincs a helyén - "lét-feledett-ész" - a kígyó a megnyilvánult világ saját természetének megfelelő entrópiáját, szétszórását, leépülését, felbomlását segíti elő:

A.
Kígyó (sárkány) =világosság=Logosz=megszentelt tudás=a nagy észt meghaladó tudás, a szívvel* átitatódott, azt felfelé meghaladó has** = intuitív intelligencia (guénoni értelemben)= az Egység tudása=idős tisztelet=bölcsesség kultusz.

*Természet meghaladó (fölötti-mögötti) szeretet.
(Van megelőző szív is, a természeti szeretet.)
(Lásd.: Simone Weil)

**Hara-Tanden-Kosi

B.
Kígyó (sárkány)=fényhozó=Lucifer= az (én/nem én) megkülönböztetés tudása= fogalmi intelligencia=fiatalság kultusz=okosság-ügyesség-zseni kultusz.
(A túl sok fény, spiritális vaksághoz vezethet. Ilyen lehet amikor a fogalmi ész fölöttit a fogalmi ész alá szándékozunk degradálni, például ha a művészettörténet fogalmisága alá rendeljük, a festői közvetítés fogalom fölöttiségét. )

A kezdettelenben fellobbant lángocska belülről tette láthatóvá az Abszolút világosságát. A Fény főangyala ekkor Isten szolgája.
Lucifer (Prométheusz) fellázadt és egyenlőséget követelt. Ebben a pillanatban lehullott a harmadik szeme* és Kettő szeme által érzékelve minden sötétbe borult körülötte.
"Hol van isten?" - kérdezte magától és lángocskája megremegett a hideg űrben.
"Csak én vagyok itt, tehát csak Én lehetek Isten és körülöttem minden az árnyékom, minden el akar nyelni, minden a halált leheli felém. A legmesszebbmenőkig el kell mennem a jó győzelme érdekében a rossz fölött.
(Kérdés: Vajon ki lehet-e ugrani Isten tenyeréből?)

*René Guénon szerint Lucifer harmadik szeme smaragddá vált és belőle kovácsolták a megváltás útmutatóját, a Grál kelyhet.


Hány fa van a Paradicsomban?

A paradicsomkertben látszólag két fa, de valójában (szigorúan véve) egy fa áll illetve a Kezdet előtt egy sem (lásd.: Eckhart mestert). A két nézőpont tiszta formái számára ami az egyiknek valós a másiknak káprázat és fordítva :

A tiltott gyümölcs elfogyasztásának - a megkülönböztető tudás elnyerésének hatására - két fa jelenik meg: A halhatatlanság fája és a "tudás" - a fogalmi intellektus - fája.

A primordiális hagyomány - mint Teremtő centrikus kultusz - szerint a feladat leküzdeni a nem tudást és helyreállítani a viszonyunkat a világegyetem rendjével, ami által - kikerülvén az idő/tér, születés/halál rabságából - eljuthatunk a halhatatlanság fájáig (spirituális másodszületés).
Ebben az értelemben a "nincs is kis-én" kitétel úgy értendő, hogy a kis-én az a káprázat, amitől meg kell szabadulni. Al-Halládzs kijelentése, hogy "Én vagyok Isten" úgy értendő, mint ahogy Szent Pál mondja: "Íme, hát már nem én élek, hanem Krisztus él bennem."
A modernista hagyomány - mint Teremtés centrikus kultusz - szerint ""a "jó és a rossz" tudásának fájáról evéssel elértük a végcélt, hiszen részesültünk az Élet teremtésében, hiszen a "vagyok én és van a világ" felismerésével mi is teremtjük a világot.

A cél küzdeni a káprázat ellen, mivel vannak akik a halhatatlanság fájához való törekedés céljával etetnek bennünket, holott efelé törkedni bűn illetve az a fa nem is létezik."" (itt különféle interpretációkkal lehet találkozni.) Ebben az értelemben, ha azt mondjuk, hogy "nincs is kis-én" vagy, hogy "Én vagyok az Isten", akkor ezt úgy kell érteni, hogy az illető úgy gondolja, hogy ÉN, Gipsz Jakab, Isten vagyok (vö.: "nincs is kis-én" teória, ami amúgy vagy nagyon jó vagy nagyon rossz teória.).

A két közbülső szint, amikor mindkét fát létezőnek tekintik, de a primordiális hagyomány alapján a halhatatlanság fája (intuitív megismerés, tények mögötti-fölötti valóság, megszentelt élet) abszolút és a "tudás" fája (fogalmi ész, profán élet, természet, stb..) relatív.

Itt történik a világképfordulás, a tükör túloldalára pattanás:A modernista hagyomány esetében, amennyiben mindkét fa létezik, úgy a halhatatlanság fája relatív és a "tudás" fája abszolút (Lásd, "gitáros mise", a lényeg, hogy a jól érezzük magunkat (kis-én) a templomban.)


Summa summarum, a modernista hagyomány egyfajta jelenségvilágba feledkező "önmegvalósítás" kedvéért különböző fokozatokban, de lényegileg nemet mond arra metafizikai önmegvalósításra (öntranszcendenciára), amit a primordiális hagyomány fő feladatának tekint.


2.
A modernizmus az Ég nélküli Föld ura, mely nem érzékeli* az Éggel átitatott Föld lényegét, mely a szakralitásban nyilvánul meg, hiszen az út emberén csak azt látja, hogy mit veszít a lemondás által, de azt, hogy mit nyer általa, azt nem látja (vö.: Buji Ferenc)
Az ember létra Ég és Föld között**, ellenben
az Ég nélküli Föld nem "földi mennyországgá", hanem pokollá válik***.
*"Horror Lucis."

**Mária (Földanya) kultusz az Éggel átitatott Föld kultusza.

***A Poklot hiába tapétázzuk ki virágokkal, attól még ugyanaz marad, a szenvedéssel teli világ szimbóluma, ezért a kérdés mindig az, hogy hogyan lehet ebből a mulandóság labirintusból hitelesen kijutni.

3.
Egyszer Rábia al-Adawíá-nak mondta egy férfi: "Végig jártam az utat és nem vétkeztem, amióta Isten megteremtett." Rábia így válaszolt: "Alasz, barátom! Létezésed olyan bűn, amellyel semmilyen más bűn sem vetekedhet."



A kis-én és a nagy-én kultuszok valamint az összekeverés és szétszórás tünetei:


"René Guénon művei, úgy látszik, mint Evola és Ziegler számára, ma csak olyan embernek jelentenek lényeges és elhatározó lépést, aki az újkor egész filozófiáját és tudományát végignyomozta, de az ötszáz év egész világában egyetlen abszolút gondolatot, egyetlen szilárd kiindulópontot, egyetlen kétségbevonhatatlan igazságot sem talált. Sőt ennél több: azt, ami az újkori Európában abszolút kiindulópont és igazság lehet, azt azoknál találja meg elnyomva, torz alakban, töredékesen és elsápadva, akiket a tudomány fantasztáknak, rajongóknak, misztikusoknak bélyegzett, és komolyan se vett." (Hamvas Béla)

"Ha a törvénytelenség győz, a hű hitvesből szajha lesz, ha szajha lesz a hű hitves, korcs kasztkeveredés terem. Családot és családirtót pokolra zúz e zűrzavar, halotti áldozat híján mennyből lehullnak őseink. Családirtók e gaztette, mely kasztot kaszttal elkever, szétrombolja a nemzettség s a család szent kötelmeit. Márpedig ott, hol elsorvad a szent szokás, az emberek pokolra buknak - így tartják, Lelkek Ura, a régiek." (A Magasztos szózata. Bhagavad-Gítá. Ford.: Vekerdy József-Lakatos István)


1.
László András egy hasonlatából kiindulva a mai embernek először előbevatásra van szüksége, ami annyit tesz, hogy ki kell jönnie a konzum-transzból.
Ezt követi a beavatás, amikor kiúszunk a folyó közepére, a valósággal nézve farkasszemet. Ennek során ki kell húznunk a fejünket a hipnotikus felhőből, az individuális (pszichológiai) ego, a teremtett dolgok/tények, az idő/tér, a jó/rossz (szó sincs az értékek relativizálásáról, sőt annak az ellenkezőjéről van szó), az élet/halál abszolutizálásának csapdájából. Ezen a szinten jelenik meg a hamis tanítás, a "Gonosz" - a gravitáló erők belül/kívül - elleni bölcs küzdelem megkezdése is, amely a további lépések hitelességkritériuma, feltétele.
A harmadik lépcsőfok a megvalósítás, amikor az árral szemben, a folyón felfelé, a forrás felé úszunk. Buji Ferenc példájával élve ennek a törekvésnek a jellege az önmagát felfelé, ismételten meghaladó pisztráng magatartásához hasonlatos, ezért ezt kvázi "pisztráng-fölötti létnek" is aposztrofálhatjuk.Két forrás van. Az egyik a szennyező forrás, a másik a tiszta forrás. A törekvőnek meg kell haladnia, túl kell jutnia az előbbi szemléleti akadályon, hogy a magasabban fekvő tiszta vízhez juthasson.

2.
A primodiális hagyomány látásmódja szerint:

A kezdet előtt van a kezdettelen.

A kezdet a káosz, melynek magvában a cselekvés van (mozgás), amely a Tudathoz vezet. Az individuális (pszichológiai) ego az Egyből kiszakadni akaró Kettő káprázata (én/nem-én megkülönböztetés) megszilárdulásának a kifejezője, amely abszolút értelemben az Egynek egy folyton változó arca, mert Isten tenyeréből nem lehet kiugrani. A primordiális egység emlékét aranykori boldogságként őrizzük magunkban. Eletünk célja, hogy helyreállítsuk megbomlott viszonyunkat a világegyetem rendjével, a dharmával vagy Taoval, stb...és erőfeszítéséket tegyünk a lehúzó erőkkel szemben, amelyek tisztánlátásunkat akadályozzák, hogy visszatérhessünk a vég és kezdet nélkülibe, amiből sohasem szakadtunk ki, csak látásunk homályosult el. A cél közeledni Istenhez, a bukás távolodni Tőle. Teremtő centrizmus.

A modernista hagyomány látásmódja szerint:

Kezdetben volt a Káosz, melynek magvában a cselekvés van, amely a Tudathoz vezet. A fejlődés csúcspontja individuális egónk megszilárdulása, csúcskiteljesedése (önmegvalósítás). Az élet célja győzni a halál felett, amely érdekében minden megengedett (evolúciós elmélet; önző gén elmélet, stb...). A legértékesebb az Élet, a Gonosz a Halál. A meglapozott harmóniát valami mulandóban keresi (hatalom, siker /lásd. lúzer-vinner elmélet/, szex, pénz, ínyencség, munkamánia, stb...):
Góranga, New Age: Gondolkozz pozitívan, a lényeg, hogy a kis-én jól érezze magát ("Ontológiai idiotizmus." Hamvas Béla). Eredmény, távolodás a nagy-éntől. A dharma isteni rendjét káosznak, a fő ellenségnek érzékeli, ami a kis-én erőfeszítése által tehető rendbe /Vö.: reform-mánia jelenségével).

3.
A nagy-én Isten számára a kis-én Isten - mint önjelölt Isten -, öntudatra ébredt Hullám, aki a Víz abszolút jellegéről voltaképp nem tud és ebből kifolyólag a Kozmosz relatív aspektusát abszolutizálja (egyfajta a Mozgáshoz szükséges negativitás, antitézis.)

A kis-én Isten számára a nagy-én Isten halálos ellenség, aki el akarja őt pusztítani, mivel a spirituális másodszületésben, az öntranszcendenciában - a nagy-én látásának híján - a halált abszolutizálja.

(Amit az egyik élete értelmének tart, a másik attól akar megszabadulni.)

4.
A nagy-én Isten szempontjából Krisna híres tanítása Ardzsunának így hangzana:
Vállald az én/nem én megkülönböztetésből fakadó küzdelmet, de maradj tudatában a végső egységnek.

Ugyanez, kis-én Isten látásmódja alapján, így hangzana:
Tanítsd az én/nem-én megkülönböztetésből fakadó küzdelem rútságát és kínáld fel a "mindenki haver" attitűdjét, de maradj tudatában a végső megosztottságból fakadó küzdelem "kozmikus" érvényének (principális dualizmus).

Így az a paradox helyzet áll elő, hogy míg a modernista hagyomány abszolút értelemben vett oppozicionalizmusát a hiperharmonicizmus álarca mögé rejti, addig a szakrális hagyomány értékelvű, nyílt küzdelme mögött, abszolút értelemben, az egységből fakadó harmonizálás kívánalma ad erőt, vallva, hogy az Igazság teremt megalapozott békét.
A nemes cél érdekében azonban a primordiális hagyomány is élhet ügyes eszközökkel is (Vö.: például Krisna, Szun-ce vagy éppen Mátyás király bizonyos megnyilvánulásaival.).

5.
Magyarország, 2009:
A Kárpát medence szakrális erőterében - úgy tűnik - felerősödve érzékelhető a nagy-én/kis-én libikóka vertikális aspektusa, mint jobbára saját "hatalmi" mámorában feledkező-fuldokló-"jóléti"- polgári, gyakran szellem nélküli, tehát szellemtelen Nyugaton. Itthon valaki vagy fenn van vagy lenn, vagy magasan vagy titáni mélységekbe bukva.
A béka perspektívához nivelláló "kulturális", egzisztenciális és 2006-ban tömeges-fizikális erőszaktétel alapján, egyfajta permanens lesajnáló gunyorossággal körítve, néha olyan érzése van az embernek, mintha a valós magyar kultúra exkluzív klubokba lenne száműzve, mint "szükséges rossz", ki lenne rekesztve.
Mintha a színek világában is gyanús játszadozás volna észlelhető, hiszen a piros-fehér-zöld kombináció ritka feltűnése, mint normaszegés, egyfajta szélsőségesség lepi meg a gyanútlan nézelődőt, ellentétben a már unalmas kék-fehér/kék-sárga kombinációkkal, melyekben viszont már "torkig úszunk".
Talán nem dőreség az érzelmi manipuláció sejtése a hangok világában sem, hiszen amilyen háttérzajban fürdik a szívünk, olyan értékek (értéktelenségek) mentén virágzik ki az életünk.
(Vö.: Hamvas Béla: "Lün Jü. Kung mester beszélgetései." Ősök nagy csarnoka. II. kötet.)

6.
A modernizmus, mivel világa az idő/tér kalitkába zárt, azért rákényszerül a dolgok folytonos megújítására, végletes kifinomítására, mert kétségbeesetten érzékeli, hogy minden általa felvett forma kiürül, devalválódik.
Ez a jelenség is rámutat nihilisztikus jellegére, arra, hogy tartalmilag a profanizálásban merül ki, és így függ tárgyától, melynek híján maga is felbomlik.

7.
A Nyugat biológiai öngyilkosságot követ el azzal, hogy a férfiakat nővé (pl.: emo stílus), a nőket pedig férfiakká (pl.: nadrágos nők kora, divat a leszbi, stb...) neveli. A nemi szerepek kiegyenlítése, az "egyenjogúságnak" nevezett egyformaság kultusz, a nemek mesterséges összekeverése egy kultúra alkonyának tünete. Ezt támasztja alá, hogy Svédországban mozgalom indult meg annak érdekében, hogy a lányok fiú, a fiúk lány nevet kaphassanak, mert így csökkenthető a nemi előítélet. (A földrajz tanárnőt Tibi néninek, a tornatanárt pedig Boglárka bácsinak fogjuk hívni?)
(Vö.: "Lázadás a modern világ ellen." Julius Evola.)

A nemek összekeverésének további "eredménye" az iskolai WC-k koedukálásának az ötlete vagy a posztmodern csúcs-szexszimbólum divatba hozása: egy lény, aki egyszerre rendelkezik férfi és női nemi szervvel, amely jelenség a nemek fölötti angyali androgünitás, hiperprofanizációjának, lenti tükörképének is tekinthető és ilyenformán bukott angyali minőségről lehet beszélni, amely emiatt - mint süllyedő önátlépés - már nem fokozható, így a felbomlás végső stádiuma felé mutatnak. (Hasonló a semleges nem igénye, ami alapján a nemek különbségeinek figyelembevétele eltűnne az oviban vagy bizonyos divatirányzat dúlt, kvázi "skizofrén" jellege.)

A szétszóródás végső ideológiája a középponttalan nihilizmus, a posztmodern, amely relativizmusával már önmagát is szétszórja.

A szépségversenynek nevezett "husi bolt", a női minőség külsődlegességgé degradálása. Főként az amerikai filmekben a nők ábrázolása roppant sematikusnak tűnik (vagy prosti vagy férfi-imitátor).
A fátyol és a manapság üldözendőnek nyilvánított nikáb és burka ellenben a nőt minőségében felemeli, segíti, hogy figyelmét a belső értékekre irányítsa (emelkedő önátlépés), ami kívül a férj (kölcsönösség, a különbségek egyenrangúsága mentén), a család tiszteletét erősíti, nem beszélve a takarás - jól ismert - csáb jellegéről. Elgondolkodtató amit egy Kirgizisztánban született és felnőtt orosz barátnőm mesélt, hogy abban a kultúrában a diplomás nőkért kevesebb hozományt vár el a családjuk, mint nem diplomás társaikért.

A nyugati "nőfelszabadítás", jobbára a női princípium hülyeség aspektusának - a parttalan önzésnek - korlátlan világra árasztását segíti elő, a "földi mennyország" elérésének céljából, ami nem csak a férfiakat heréli ki, hanem mindkét felet hathatósan boldogtalanná teszi, és ennek az egésznek a legfőbb mondanivalója - úgy tűnik -, hogy a nőnek joga van ahhoz, hogy férfi lehessen*.
Másrészt, ha a női princípiumnak ez a negatív, ego-centrikus oldala, pusztító ereje nincs kulturálisan lekorlátozva, hatalmas károkat okozhat a világban. Tüneti jelenség, hogy sok munkahelyen az erőszakos, pályakezdő nők viszik a prímet, adják az alaphangot. A nő valós minősége akkor nyilvánul meg legnagyobb eséllyel, amikor van gazdája szívének, ura van. **


*Nyugaton a férfiak nőiesednek (nő-imitálás irányultsága), a nők férfiasodnak (férfi-imitálás irányultsága), holott mindenből valószínűleg jobb lenne az igazi.

**Vesd össze az "Éggel átitatott Föld" és az "Ég nélküli Föld" létmódok minőségi konzekvenciáit például egy 50 éves nő esetében.

8.
Hamvas Béla említi valahol, hogy a nőkkel kapcsolatos nehézségeit - ha voltak - általában az okozta, hogy "túl radikális és túl elvont" volt számukra.

Molnár Tamás írja a "Keresztény humanizmus" (Kairosz Kiadó) című könyvében, hogy a modern korban, minden valóban független és eredeti alkotó szerencsés esetben legalábbis gyanús.

9.
A minap egy kirakodó vásáron egy modernista hölgy így szólt gavallérjához: "Te vagy az Isten."
Petrás Mária interjú kötetében ("Madár nyelven". Kairosz Kiadó.) egy tradicionális hölgy a következőket mondta férjének: "Maga előbb szeresse csak Istent. A többivel megelégszem én is."

10.
Lengőajtó modell:
belégzés-nő/kilégzés-férfi
belégzés-élet/kilégzés-halál
belégzés-keletkezés/kilégzés-elmúlás
belégzés-okosság-ügyesség/kilégzés-bölcsesség
belégzés-fiatalság/kilégzés-öregség
belégzés-föld/kilégzés-ég
belégzés-élet/kilégzés-lét
belégzés-kis-én/kilégzés-nagy-én
belégzési-természeti/kilégzés- természet-fölötti.

11.
"Szeresd felebarátodat, mint tenmagad..."
(az isteni magot, szeresd másban és magadban, amitől egyek lesztek. Ha egymás kis-énjét szeretitek, akkor a homályba segítitek egymást.), de szabadíts meg a gonosztól (megtévesztők, szemfényvesztők) és ne vigyél minket a kísértésbe (tévtanok).

12.
Például a pszichológia Isten szolgájaként áldás lehet, de az esetleges jószándék dacára rombolóvá is válhat, ha önjelölt Isten képében tetszeleg és átmegy beavatkozó-megmondó-mozgalmi pszichológiába*. Ez minden egyéb tudományra is érvényesnek tűnik.

A divatos kommunikációs tanfolyamok jobbára hazudni tanítanak, így tulajdonképpen önsorsrontás azokon részt venni. Észre sem vesszük és a maszk már rá is forrt az arcunkra.

"Nem szép az őszinte szó, nem őszinte a szép szó.
Nem ékes-szavú a jó, az ékes-szavú nem jó."
(Lao-cse: "Az Út és az Erény könyve." 81. vers. Weöres Sándor fordításában. Tőkei Ferenc kommentárjai - szerintem - több helyen vitathatóak.)

*Ilyen jelenség az ún.: élethosszig tartó "továbbképzés"** (liberális világképben fogant agymosás) erőltetése is, amely lassacskán a szocialista "Szabad Nép -félórák" hangulatát idézi, csak ezért már fizetni is kell.

**Ez a látásmód csak a változó tudást ismeri, az állandó, örök bölcsességet nem.

13.
A modernista hagyomány* világhatalmi ambíciójának realizálása figyelhető meg a deszakralizáló, feminin vallásosság (New Age; Vö.: Julius Evola: Lázadás a modern világgal szemben. Kötet Kiadó. 1997.) elterjesztésében, a tudományos alapokon nyugvó megvilágosodás receptkönyv fölött bábáskodó transzperszonális pszichológia térnyerésében illetve legpőrébb formájában a filmiparban, amely a modernista "szabad értelmezés" égisze alatt átír, hamisít meg régi történeteket, szerzőket**, megalkotván a posztmodern spártaiakat - "300" című film -, ahol a szellemi vezetők "láthatatlan" sátánisták (!), a perzsa uralkodó szakrális csapatai majomdémonok; a posztmodern íreket - "Tégla" című film - ahol a katolikus papok természetesen pénzéhes perverzek, akik csak megjátszák magukat és mindenki-mindenkit becsap, de hát "ilyenek vagyunk" ugyebár; a posztmodern Robin Hood-ot, amiből megtudhatjuk, hogy minden király önző gazember, aki a saját koronáját rugdossa és az angol Rózsa Sándor apja egy ártatlanul megkínzott, felvilágosodott modernista filozófus, aki csak jót akar az egyszerű embereknek; a posztmodern Spartacust (TV sorozat) illetve zsarukat (pl.: Olivier Marchal: Gengszterek), amely filmekből nem hiányozhat a legdurvább Istenkáromlás és a túldimenzionált, nihilista szexualitás sem és ennek a súlyát csak növeli, ha egyébiránt abszolút profi az "alkotás". Ennek a jelenségnek egyik mélypontja Luc Besson "Blanche" című vászna, annyi különbséggel, hogy ez a produkció már erőltetett és unalmas is.


*A principális dualizmuson alapuló látásmódnak jellegzetes megnyilvánulási formái a dualista természet-kultusz, az ateizmus, mint vallás /a "világnézeti semlegesség elve" nem semleges/és a "monoteista" luciferizmus, amelyek apologetikus önbemutatása a toleranciáról, az intelligenciáról és a kedvességről szólnak, tehát "jók", holott az időbe/térbe vetettség okán, mivel ezzel a halált is abszolutizálják, valójában nihilista látásmódokról van szó, amelyet híveinek zöme sajnálatos módon nem ismer fel.
Az egyik legmegtévesztőbb mozzanatok közé tartozik, hogy gyakran ugyanarról beszél, mint a primordiális hagyomány, mégis az ellenkezőjét érti alatta.

"Az Úr mindenki szívében ott várakozik, Ardzsuna, s úgy mozgat minden élőt, mint bábjátékos a bábukat." (A Magasztos szózata)

**Ez a felfogás vezetett oda, hogy Gárdonyit, Jókait, Madáchot átírják, műveikből kihagynak feleslegesnek ítélt részeket vagy az egyik legnagyobb XX. századi költőnk Összesébe egy olyan szellemiségű, gyatra verset csempésznek, amely egyébiránt nem létező, liberális rokonszenvére utal.

14.
"Az impresszionisták rajongása a japán festészetekért és a távol-keleti festészetért, sajnos jórészt esztétikai indíttatású volt. Pontosan a szilárd metafizikai irányulás hiánya teszi bizonytalanná és céltalanná az impresszionista festők értékeit. A múlhatatlan pillanat benyomása, impressziója helyett a mulandó jelenség rögzítése válik fontossá. Itt egy nagyon komoly szellemi impulzus, az időtlen pillanat átélése megreked a racionalizmus szintjén. Hiányzott hozzá az a meditatív -konteplatív tudatosság, amit a legjobb keleti művészek birtokoltak. (...) Schuonnál a nők nem bálványok, nem csábítanak, erotikájukkal nem akarják uralni a férfit, ezek a női alakok feltárulkozásukkal is szűziesek, szemeik csukottak, befelé tekintenek, az időtlen középpont felé irányulnak, aki szépségük forrása." (Kondor Attila: Julius Evola és Frithjof Schuon festészetéről. Tradíció. MMII. Kvintesszencia Kiadó. Debrecen.)

15.
A modernista hagyományt a szerelem (önző szeretet)/gyűlölet kultusz*,
míg a primordiális hagyományt a spirituálisan törekvő/spirituálian tévelygő kultusz jellemzi, így beszélhetünk abszolútról és esetlegesről:
Van esetleges iszlám/van abszolút iszlám
Van esetleges/ van abszolút kereszténység
Van esetleges/van abszolút hinduizmus
Van esetleges / van abszolút ősmagyar hagyomány

Az esetlegesek harmadik szeme lecsukódott, azonban a valódi fordulat ott van ahol a harmadik szem leesett.

*Ennek alesete a modernista fiatalság kultusz (egészség-centrizmus), amely távolításos technikával könnyíteni akar a halál terhén vagy elfedni azt, az elől menekül, mert nem tud vele mit kezdeni. Ebből is fakadhat az idősek nagyra értékelésének a hiánya (Vö.: Dino Buzatti: Hajtóvadászat öregekre.), magára hagyása, a halál infantilis kifigurázása (halloween), a halál méltóságteljes elfogadása és meghaladása helyett (halottak napja).

16.
A modernista a "halál" ellen harcol, az "élet" nevében, ezért számára a bármi áron és eszközzel történő "győzelem" bír isteni legitimációval. Ebből kifolyólag csúcskristályosodása lehet a tökéletes megtévesztés.

A szakrális a torzulások ellen küzd, elsősorban önmagában, hogy helyreállítsa a kapcsolatot az isteni renddel. Ebből kifolyólag csúcskristályosodása lehet a tökéletes egyenesség.

17.
Modernista jelmondat: "Mert minden Csend Halál!".
Szakrális jelmondat: Minden Hang alapja a tiszta Csend.

18.
Egy hippi-buddhista hölgyismerősömmel álltunk egy vasútállomáson. Szép este volt. Felnézett az Égre és így szólt:

"Milyen gyönyörű ez a káosz!"



A keresztény és a hindu ciklus valamint a Sötét Kor:


"Az igazi buddhista és az igazi keresztény ugyanazt akarja." (Dalai láma)

1.
A ciklus megnyilvánul egy lélegzetben, egy napban, egy évben, egy életben, a kozmikus mozgásban. Az Út nem sztráda, hanem kör: "A lehullott falevél a gyökerekhez tér vissza."


2.
A keresztény ciklus:

Advent: A számvetés, a keresés, az önismeret ideje. "Gnóthi szeauton"= térképezd fel a saját labirintusodat, "belső várkastélyodat", fedezt fel a kivezető utat, juss el önmagadban a nagy-én-ig. (Nem pusztán az pszchológiai ego megismeréséről van szó.) A belső várkastély utolsó szobájába lépés a gőg, mivel ha belépsz, ezer új ajtót fogsz találni (innen kezdődnek az álproblémázások, az elmocsarasodás.). "Dosztojevszkij tudja, hogy a lélek (...) oly bonyolult, hogy minden racionális rendezés meghamisítja." (Szemjon L. Frank: A társadalom szellemi alapjai. Kairosz Kiadó. 2005.)

Karácsony: Az év leghosszabb éjszakája, amely fordulópont következtében a Fény és Árnyék fölötti egyetemes szeretetet kifejező világosság növekedhet és áradhat szét a világban (A jó és a rossz Istenen belül van). "Neki növekednie kell, nekem pedig csökkennem." (János 3:30)

Hanuka: A Fény (a zsidó nép) győzelmének ünnepe "örök" ellenfele a Sötétség (a zsidó nép ellenségei) felett.

Húsvét: A természet-fölötti uralmának helyreállítása szívünkben, Krisztus keresztre feszítése és feltámadása, az emberiség paradicsomi bűnének, a kis-én aspektus uralmának "kivégeztetése"/"halála" önmagunkban, majd az azt követő feltámadás (a spirituális másodszületés), a Mindenséggel való kapcsolat helyreállításának, a re-harmonizáció esélyének ünnepe.

Peszah: A természet (Élet) újjászületésének ünnepe.
A zsidó hagyomány szerint első csoportjaik Kr.e. 1650 körül jelentek meg Egyiptomban. 100 évvel később Józsefet pénzügyminiszternek nevezik ki. Hozzávetőlegesen 200-300 évre rá a túlnyomórészt Ehnaton mögé felsorakozott zsidóságot lényegében nem érintette az egyiptomi lakosságot sújtó tíz csapás* (elkerülés), majd - mivel az amoniták helyreállították hatalmukat - az egyiptomi hierarchiában a legmagasabb szintekhez tartozó Mózes és köre vezetésével** menekülniük kellett az országból.
Ezzel indult el az Élet (a zsidó nép) menete , a "rabszolgaság", a halál (a zsidó nép ellenségei) "alternatívájával" szemben, amely az Ígéret Földje (a zsidó nép/szellemiség/ győzelme) felé vezet.
Az egyiptomi kivonulás (Exodus) azért is különösen fontos a zsidó hagyomány szempontjából, mert a régi természet (élet) kultusz ekkor termékenyül meg Mózes tanításával (Tóra) és ezáltal nyeri el azt a tartalmát, amely különféle meg-meg újuló formákban kvázi változatlanul él a mai napig. Úgy gondoljuk, hogy Mózes zsenialitás fölöttisége, majd a ésőbbi interpretációk (Talmud) - többek között a messzemenően átgondolt technikákkal, gyakorlatias tanácsokkal, a tabusítás rendszerével, az ellenségkép kimunkálásával - amit ezen kozmikus látásmódból ki lehetett hozni, azt ki is hozta. Megrendülése és szemének eltakarása az égő csipkebokornál jelzi , hogy valószínűleg tisztában volt az Isten által rátestált feladat súlyával és jellegével, hogy mit nyerhet és mit veszíthet általa.

Ebből adódik a zsidó hagyomány fájdalmas aspektusa, a döntéskényszerből fakadó végletekig kiélezett belső ellentmondásosság terhe, ami kozmikus szerepének fenntartása érdekében rovódik rá: a Mozgás katalizátora valamint - túlzó formában - az isteni rend mulandóság aspektusa entrópiájának előmozdítója.


*"Borzalmas titokra épült Ehnaton városa." (múlt-kor történelem portál)

**A találgatások odáig mennek, hogy Ehnaton és Mózes ugyanaz a személy volt. (Vö.: Osman, Ahmed régészeti könyvével, melynek címe: Mózes, Egyiptom fáraója. Gold Book. 2000.) illetve zavart okoz az a tény, hogy a saját hagyományon kívül semmilyen régészeti vagy egyéb nyoma annak, hogy a zsidóság az ominózus időszakban Egyiptomban járt volna:

"Roger és Messod Sabbah francia egyiptológusok október elején Párizsban megjelent, Az exodus titkai címet viselõ könyvükben nem kevesebbet indítványoznak: át kell értelmezni az európai zsidó­keresztény kultúrkör alapját képezõ ószövetségi szövegeknek a zsidó nép eredetérõl szóló passzusait. Mindezt azért, mert ­ mint állítják ­ a zsidók sohasem jártak Egyiptomban, így értelemszerûen Mózes sem vezethette ki õket onnét. Azok ugyanis, akik kivonultak ­ helyesebben: akiket számûztek, Sabbahék szerint valójában a IV. Amenhotep, magát utóbb Ehnatonnak nevezõ fáraó által bevezetett ­ és fia által is követett ­ Aton ­Napisten-tisztelet követõi, azaz az elsõ egyistenhívõ szekta tagjai, a reformer fáraó által építtetett új fõváros, Ahet-Aton lakói voltak. A fent említettek pedig azért kényszerültek exodusra, mivel a vallásújító uralkodó utódai, felszámolva az Aton-kultuszt, egyszerûen elûzték az e hithez ragaszkodókat.
A gondolat csírája ­ puszta feltevés formájában ­ Siegmund Freudnál, a pszichoanalízis "feltalálójánál" is megjelent, aki a harmincas évek közepén, még Bécsben publikálni kezdett, majd angliai emigrációjában befejezett mûvében, a Mózes-monográfiában már felvetette: elképzelhetõ, Mózes nem zsidó, hanem egyiptomi vezetõ volt, aki az Aton-kultusz eltörlése után a kis-ázsiai nomád pásztortörzsek között keresett új népet az egyistenhitnek. Freud már tudott a Tell el-Amarna községben folyó régészeti feltárásról, amelynek során napvilágra kerültek Ahet-Aton város maradványai, az egyiptológusok által ma Amarna-kornak nevezett idõszak elsõ értékes leletei. "Szeretnénk megkockáztatni egy olyan végkövetkeztetést: ha Mózes egyiptomi volt, aki átadta a saját vallását a zsidó törzseknek, az aligha lehetett más, mint Ehnaton fáraó Aton-vallása. Ebben az irányban kellene tovább kutatni" ­ írta annak idején Freud.
Az egyiptológus Sabbah fivérek pontosan ezt tették: e szempontból kezdték boncolgatni az Ótestamentum héber és arámi szövegeit, a Királyok Völgye egyiptomi hieroglifáit, valamint a 2300 évvel ezelõtt élt egyiptomi történész, Manethón görög nyelvû munkáját. Noha az egyiptológusok ­ fõként az idõszámítás elõtti elsõ évezred egyiptomi viszonyainak, életmódjának megismeréséhez ­ már eddig is értékes forrásként használták a Bibliát, az ókori egyiptomi kultúrának a Bibliára tett hatásait illetõen még nem folytak érdemleges, például nyelvészeti vizsgálatok. Annak ellenére sem, hogy már az egyiptológia tudományának megalapítója, a hieroglifaírást majd 180 évvel ezelõtt megfejtõ, francia Jean-Francois Champollion is úgy vélekedett: "Az ókori Egyiptom tényeinek ismerete szolgálatot tehet a Biblia-kutatásnak is, mivel számos adalékot nyújthat a Szentírás szövegének értelmezéséhez." Ám a bibliai próféták, Ábrahám, József, Mózes a régészek, az egyiptológusok szemében mindeddig többnyire legfeljebb költött személyek lehettek, hiszen egyetlen lelet, adalék sem támasztotta alá létezésüket. Mi több, az egyiptomi ásatások másfél évszázadra visszatekintõ múltja során még egyetlen olyan adat sem került elõ, amely megerõsítette volna a héber törzsek egyiptomi tartózkodását.*** Nem említik õket a királysírok, templomok, sztélék (szöveges kõtáblák) feliratai és a papiruszok sem, holott ­ az ószövetségi szövegek szerint ­ 430 évig éltek Egyiptomban a fáraók birodalmában."
("Minden másképp volt?" HVG. 2000.október 14. )


***"Mózes és a kivonulás az egyiptológia szemszögéből." (Internet)


Pünkösd: A szentlélek eljövetele, a nagy-én (Isten) uralmának beteljesedése, a körforgásból való kilépés megtapasztalásának az esélye.
A pünkösdi király szimbóluma utalhat a spirituális csapdára, amikor valaki saját "megvilágosodás" gőgjének tüzében ég, hiszen nincs beérkezettség, hanem "örök kezdőkről" lehet beszélni.

Szent Iván éj: Amikor legtöbb a fény és legkevesebb a sötét: A túl sok fény spirituális vaksághoz vezethet, így a viselkedés fordítottá válhat.

3.
"A magyar tradicionális iskola politikai szemléletének kapcsán nem lehet szó nélkül hagyni a zsidósághoz való viszony kérdését. Mindenekelőtt azt kell látni ezzel kapcsolatban, hogy maga a zsidóság fontos és kiemelt szerepet játszott a progresszív és forradalmi mozgalmakban, aminek a másik tagadó oldala az, hogy fokozatosan vetette bele magát a tradíció különböző formái elleni harcba. A tradicionális iskola álláspontja szerint a zsidóság nem csak egyszerűen rossz ügy mellett állt, hanem ezen felül nem nyíltan és nem tisztességesen vett és vesz részt ebben a harcban, mert amit a többi nép vonatkozásában elítélendőnek tart, arra a maga vonatkozásában jogot formál. Elegendő itt például a nacionalizmust említeni valamint azt, hogy azok akik önmagukat a többi nép fölött áll választott nép fiainak tekintik, milyen elszántan vetették bele magukat az egyenlőségért folytatott küzdelembe (mind a liberális demokráciákban, mind a bolsevizmus különféle formáiban) A tradicionális iskola, tehát a főként lelki rasszként értelmezett zsidóságot avagy a az általános zsidó beállítottságot (amely korántsem kizárólag a zsidó nép sajátja) a tradíció és ellentradíció, a fény és az árnyék hatalmas, sőt kozmikus méretű párharcában az ellenkező oldalon látja és éppen ezért a vallásos avagy szekularizált zsidó messianizmus "világmegváltó" szándékát - melynek kulturális, politikai implikációit az évezredes zsidó hagyomány mindig is kiemelte - nagyon is baljós előjelnek tekinti. Bizonyos alaptalan vádakat és félreértéseket elkerülendő lényeges azonban megjegyezni, hogy a magyar tradicionális iskola se közvetetten, se közvetlenül nem "antiszemita", hiszen a világon semmilyen népcsoporttal, mint népcsoporttal nincs semmi baja és nem ilyen vagy olyan emberekkel szemben fejti ki tevékenységét, hanem amiről e vonatkozásban szólni lehet, az, hogy tradicionális tendenciákat akar antitradícionális tendenciákkal szembeállítani." (Buji Ferenc)

4.
A hindu Juga ciklus Baktay Ervin tolmácsolásában:"A Juga ciklus négy jugából, földi korszakból, áll amelyek nem egyenlő hosszúak:
Ezek:

Szatja juga, az Aranykor, amelyben az igazság ismerete töretlenül él az emberekben, tudják az élet eredetét és felépítését, nem vesztették el a kapcsolatot a magasabb világokkal, s ezért a földi élet szép, nemes és magasrendű, az isteni törvényeknek megfelelő élet pedig alig ismer szenvedést.

A második korszakban a Tréta jugában már csökken az igazság ismerete, a gonosz, sötét erők - a természetben gyökerező vak anyagiasságnak mélybe húzó nehézkedése folytán - egyre hatásosabbakká válnak és kezdik háttérbe szorítani a Törvényben (Dharma = saját fogalmi elmén kívüli isteni rend. /A szerk../) gyökerező tisztánlátást, ennek megfelelően az emberi élet nehezebbé, kínosabbá válik, és megkezdődik a jó küzdelme a rossz ellen.
Az utána következő korszakban a Dvápara jugában a sötét erők még nagyobb hatalomra tesznek szert és már-már túlszárnyalják a törvényben gyökerező igazság és jóság erejét; a küzdelem fokozódik, a szenvedések sokasodnak, az élet egyre nehezebbé, keservesebbé válik.

A ciklus utolsó korszaka a Káli juga - a fekete kor vagy vaskorszak* - akkor áll be, amikor a gonoszság túlerőre jut, úgyhogy a jónak és igaznak már súlyos és elkeseredett küzdelmet kell folytatnia a sötét, anyagias hatások ellen, az élet tele van szenvedéssel, az igazság elhomályosul, a gonosz gyakran győzedelmeskedik, s a jó elbukik, mert immáron csak a szellemi síkon érvényesülhet, az anyagi síkon ritkán tud eredményesen szembeszállni a gonoszsággal.
Ez a négy korszak szabályszerűen váltja egymást egy-egy cikluson belül. Minden jugának van hajnala és estéje, ezek az átmenetet jelentik két-két korszak között. (...) A hindu hagyomány szerint a jelen ciklus utolsó jugája, a sötét Káli juga épp a Mahábháratában elbeszélt testvércsatával kezdődött. Ugyancsak a hindu hagyomány szerint ez a csata Kr.e. 3000 körül ment végbe.
Minden korszakban megjelenik a Földön Istennek egy-egy megtestesülése, avatarája. Visnu száll alá részvéttel áthatva az emberek közé, hogy az ős Igazságot újra és újra kihirdesse, és a Gonoszt leküzdje.
Az anyagvilág természete, hogy a rosszat az alsóbb síkon csak ideiglenesen lehet legyőzni. Az emberek maguk teszik ezt lehetővé, amikor alacsony hajlamaiknak engedve, megtagadják a Törvényt (Dharma) és a gonosz erők szolgálatába állnak.
Azonban mindenkor akadnak tántoríthatatlan és önfeláldozó hősei az Igazságnak és az isteni törvénynek és az avatarák feladata az, hogy ezeket gyámolítsák és ne engedjék kialudni az Igazság lángját az emberek szívében.
Az utolsó juga végén, amikor a gonoszság mindent legyőz, eljön a ciklus utolsó avatarája, Kálki-, hogy véget vessen a jelen világnak és ledöntse a rosszat és felemelje a jót. De ez csak részleges világvége, helyesebben, csak a földi egyik szakaszának vége, amelyet új ciklus hajnala követ. Ebben az előző ciklus tisztult szellemei vezető szerephez jutnak, a gonosz pedig, a mély sötété régiókba száműztetnek, hogy pokolbéli szenvedésükkel vezekeljenek, amíg le nem róják bűneik tartozását, ezután ismét emberi alakban születnek újjá és megint hozzáláthatnak a szellemi kibontakozás hosszú és nehéz munkájához.**"

*A Sötét Kort a Farkasok és Fejszék (A két-élű csatabárdnak pozitív jelentése is lehetséges) korának is nevezik, mi pedig ősidők óta a Csodaszarvast és az Életfát /világtengely és megszentelt élet értelemben/ tisztelő nép vagyunk.
Kultúránk azon jellegzetessége, hogy szívós és kaotikus túlélési stratégia jellemzi, abban is tetten érhető, hogy szinte mindenkinek exkluzív szisztémája van. Ezt a jelenséget turáni áldásnak is nevezhetjük, hiszen az elmúlt 500 évben, a meglévőnél intenzívebb összefogási hajlandóság esetében, valószínűleg már rég kiirtottak volna bennünket.

**Avagy hozzáláthat a bomlasztás hosszú és fáradságos munkájához, ahogy azt a Kozmosz (dharma) mulandó szféra arcának entrópia alá vetettsége előírja.

5.
"Nietzsche tévedett. Nem Isten halt meg, hanem a nyugati lélek ereje. A fülek belesüketültek a pénztárgépek zajába, és nem hallották meg az oroszok által megszenvedett igazságot, hogy képtelenség egy imaházat ismét imaházzá tenni, ha közben rablótanyává alakították.( ...) A világ fejlettnek mondott része perspektíva nélkül él. A filozófia hangos igehirdetői leszerepeltek, helyüket a média és a pénzügyi guruk vették át - a Nyugatnak nincs ötlete, hogy hogyan menthetné meg a saját lelkét. Felismerve a bajt, vacog. Ezért állít be mindent gyűlöletesnek, ami nem őt fényesíti, nem az ő világát gyarapítja. (...) Csakhogy az irány megváltozott. Ázsia erősödő hatalma sem szabadkőműves páholyokat, sem választott vagy "übermensch" népet nem ismer. Nem tekintik jótettnek, amit annak állít a Nyugat." (Végh Alpár Sándor)

6.
"Huntington szerint a nyugati eszmék nem hogy nem lesznek egyeduralkodók a világban, hanem elfogadottságuk saját civilizációs keretei közé szorulnak vissza. (...) Nem lehet csodálkozni azon, hogy ilyen önveszélyes autoimmun folyamatok mellet a virulens és erőteljes iszlám dinamikusan terjeszkedik az öreg kontinensen, immár az őslakosság körében is, az értelmiség egy része pedig a keleti vallásokban keres fogódzót. (...) Ma már ugyanis nem kérdés, hogy a harmadik évezred történelmét nem az identitásában és belső kohéziójában megroggyant, elöregedő és dekadens Nyugaton, hanem az egyre izmosodó, gazdasági és demografikus fölényt képviselő keleten írják majd." (Gyöngyösi Márton-Hegedűs Tamás: Átrendeződés a világpolitika színpadán.)

7.
Egy modernista ősember-kutató mondta a rádióban: "Mi sokkal, de sokkal intelligensebbek voltunk a meandervölgyieknél. Odahívtuk magunkhoz és úgy ettük meg őket."
Képzeletbeli riporter: "Lehet, hogy még ennél is sokkal intelligensebbek voltunk. Oda hívtuk magunkhoz, és nem ettük meg őket."



A cselekvési stratégiákról:

"Te ki messze vagy, figyelj rám:

A visszafordított világban,
ahol a négylábúak szerepet cserélnek,
a lovak bőgnek és a tehenek nyerítenek,
ez a negyvenéves ember
daruként fickándozik a sziklák felszínén."

(Egy ismeretlen kínai verse)

I.
"Végső soron jellemünk formálja életünket, jellemedet pedig egyedül csak Te tudod formálni." (Niszargadatta Maharádzs)

II.
"Tégy jót és rögtön felejtsd el!" (Jevgenyíj Trubeckoj herceg)

"Minden napi kenyerünk fölötti kenyerünket ad meg nekünk ma." (Nemeskürty István)

"Ne feledd, a türelem nem megalázkodás, hanem küzdelem."

"Mindaddig rab vagy, amíg nem szelídítetted meg énedet."

"Csak az Isten akarata a fontos, nem a tiéd. A hívő semmit sem veszít a halállal, de amíg él, nem tudja mi vár rá." (Abdurrahman Halís Kerkúki)

"Minden reggel, nyugodt lelki állapotban, gondold azt, hogy halott vagy." (Hagakure)


III.
Julius Evola négyféle tradícionalista küzdésmódot különbözetet meg, melyek kombinálhatóak:

A, Elveszett pozíciókért harcol és tanúságot tesz, kompromisszumok nélkül és a sikerrel nem törődve.
B, Tudatos elszigetelődés, teljes visszavonulás, felégetvén a hidakat a jelenlegi élettel.
C,Tanúságtétel intellektuális síkon, minden közvetlen cél nélkül, akik még ki tudnak állni a tradícionális értékek mellett. Hasznos, mert megakadályozza, hogy az Eget teljesen eltakarják a Felhők.
D, ""Ne állj ellent a gonosznak". Ha elhagyjuk a közvetlen akciót, egy sokkal bensőségesebb területre vonulunk vissza.""
"Hagyjuk szabadon lefutni a korszak erőit és folyamatait, azonban maradjunk szilárdak és készek arra, hogy közbelépjünk, amikor a tigris lefárad a futásban."
"Ha egy ciklus befejeződik, egy másik elkezdődik és ez az a pont, ahol az adott folyamat eléri végső fázisát, egyben az a pont az ellenkező irányba fordul."

"Amikor a civilizáció ciklusa a végéhez közeledik, nehéz elérnünk valamit, ha a mozgásban lévő erőknek közvetlenül ellentmondunk, ellenállunk. Az áramlat túl erős, elsodorna bennünket A lényeg, hogy ne engedjük, hogy a korszak mindenhatósága, és látszólagos diadala befolyásoljon bennünket. Ezek az erők, mivel nincsenek kapcsolatban magasabb princípiummal, alapvetően rövid pórázon vannak." (Julius Evola: "Meglovagolni a tigrist." Persica Kiadó. budapest. 2009.)

IV.
"Arrogánsnak lenni nem jó. Ez a legrosszabb dolog. Föl kell tudnunk adni egónkat és személyiségünket. harmonizálnunk kell azokkal, akiknek rossz a sorsuk (a démonok, a sátán) természetes módon meg kell áznunk az esőben és a ködben. Követnünk kell a sorsot a hegyekkel, a növényekkel és a fákkal együtt, követnünk kell a kozmikus rendet. A menny, a pokol és minden létező egyet alkot." (Deshimaru mester)

"Tekintsd az életet álomnak. Ha rémálmot látsz és felébredsz, rájössz, hogy csak álom volt és megnyugszol. Azt mondják, a világ, melyben élünk, nem nagyon különbözik ettől." (Jamamoto Cunetomo: Hagakure. Szenzár Kiadó.)

V.
"Az időbe vetett emberi szemlélet előtt két lehetőség merül fel:
A "Gonoszt" vagy elkönyveli úgy, mint ami természetes, és ami ellen nem kell és/vagy tenni nem lehet mit tenni, és az így ható erőkkel együttműködik, akarva-akaratlanul a világ metafizikai elsötétítésén dolgozva (Ezeket hívják "haladó erőknek".).Vagy ez ellen fellázad, és egy jobb világ reményében a világ "jobbításán" fáradozik.
Lehetséges azonban egy mindezt meghaladó szemléleti mód is, ám úgyszólván időn kívüli és idő feletti , s ami minden konkrét beavatkozási szándék nélküli derűvel képes szemlélni az ilyenképpen feltárulkozó létet. Ez a szemlélet kizárólag egy valódi metafizikai tudásból és realizáltságból fakadhat, és ilyenformán rendkívül kivételes.
De miként lehet ezt a két szemléleti szintet harmonikusan összebékíteni egy olyan ember esetében, aki egyáltalán képes a komplex szemléletre?
Mindez döntően ott vetődik fel, ahol a magasabb rendű szemlélés csak átmenetileg, nem permanens módon valósul meg. Ez utóbbi esetben az ember időbe visszasüllyedt vagy az időbeliségben maradt része az "úton járó" ember , akinek szellemi feladata az időbeli világban tapasztalt sötét erők elleni harc, küzdelem. Éppen ezen küzdelem révén emelheti ugyanis időbe vetett lényét saját idő fölötti lényegéhez, miközben maga minden harc és küzdelem vonatkozásában transzcendens. Azoknak a princípiumoknak megfelelően, amelyek egyik szemléletes tradicionális leírása az "egy szekérben utazó kettő" képében Ardzsuna és Krisna alakjában található meg a Bhagávád-Gítában. De a szóban forgó időbeli és idő-feletti szemlélet együttesen évszázadokkal később a Faust-ban is, ahol Goethe ekként fogalmaz a világot egyrészről valóságosan, másrészről látszólagosan irányító "Gonosz"* kapcsán: Kicsoda vagy tehát? /Az erő része/, amely örökké rosszra tör, de örökké jót mível."
(...)
Ha a jelen korban valami nem történik meg, az elsősorban azért van, mert a felbomlasztás erőinek pillanatnyi érdekei mást diktálnak.
A szellemi éberség kialakítása, általános fenntartása és fokozása mellett az mindenesetre tanácsolható mindenkinek, hogy a jelenkort velejéig átható szuggesztiók és propagandák hatása alól igyekezzen minél tökéletesebben kivonni magát, valódi szellemi függetlenséget és szabadságot megvalósítva, hacsak nem akarja egy vélt ellenséges erő kezében a balek szerepét játszani. Az embert , s így az emberek által megalkotott országot is mindenek előtt a valódi intelligencia, a tradícionális értelemben vett tudás és jéghideg, manipulálhatatlan józanság mentheti meg."
(...)
*Hasonló értelemben mondja János a "fenevadról" az Apokalipszisben (17:8) meglehetősen enigmatikusan, hogy vala és nincs, noha van". Ennek megértéséhez "elme" (nous) kell, melyben van bölcsesség (sophia)." (Dr. Baranyi Tibor Imre: "Fejlődő Létrontás és Örök Hagyomány." Kvintesszencia Kiadó. Debrecen. 2005.)

VI.
"Én csak közvetítek, de nem alkotok újat. Megbízhatónak tartom és szeretem a régieket (ku)."

"A mester mondta: Ha durva ételeket eszem, vizet iszom és a karom a párnám, akkor is, ilyen körülmények között is, boldog vagyok. Az igazságtalansággal szerzett gazdagság és előkelőség olyan számomra, mint az úszó felhő."

"A mester Jen Jüan-nal beszélgetve ezt mondta neki: Csak én meg te vagyunk olyanok, hogyha alkalmaznak bennünket (hivatalt töltünk be), végezzük a dolgunkat, ha pedig elbocsájtanak, élünk visszavonultan." (Konfúciusz)

VII.
"Jobb a kudarc saját ügyben, mint máséban a győzelem; ki maga kötelességét - csak azt - végzi, nem éri bűn." (A Magasztos szózata.)

VIII.
"A sündisznók társasága egy téli napon szorosan összebújt, hogy egymás melegével védekezzenek a megfagyás ellen. De hamarosan érezték egymás tüskéjét, ami szerte is terelte őket. Amikor a melegedés szüksége újra összebújtatta őket, ismétlődött a másik baj: úgyhogy a két rossz közt hányódtak, míg rá nem jöttek, hogy van egy közepes távolság, amelynek betartásával legjobban meg tudnak egymás közelében lenni. Így hajtja a társas élet szükséglete - amely a saját ész ürességéből és egyhangúságából ered - az embereket egymáshoz, de sok kellemetlen tulajdonságaik és kiállhatatlan hibájuk ismét szétzavarja őket. A végre is kitapasztalt közepes távolság, amely mellett az együttlét lehetséges: az udvariasság és a finom modor." (Artúr Schopenhauer)

IX.
"Nincs olyan szintje a gyakorlásnak, ahol az ember azt érezné, elérte a végső állapotot. Ez az érzés már önmagában ellentmond az Út követésének. Aki annak ellenére, hogy teljes szívéből, utolsó lélegzetvételéig teljes szívéből gyakorolt, de egész életében elégedetlen eredményével, visszatekintve elérte célját." (Jamamoto Cunetomo: Hagakure.)


Végül, mi a jutalom?
A jutalom az, ha valaki valamit vissza tud adni abból, amit Szüleitől és Mestereitől* kapott, valamint
önmagában az, ha kivételes kegyelem folytán valaki az Úton járhat.


*A Szülőknek köszönhetjük az Életet, a Mestereknek a Létet. Ha a két tanítás összhangban van az nagy áldás és lehetőség, ha nincs át kell mennünk a tükör túloldalára.
Manapság, mivel a modernizmusnak a világiasság szférában konjunktúrája van, jobbára kis-én kultuszos értékrendbe születünk bele, eltömeszelődvén a kapcsolat saját nagy-én hagyományunkkal. Mindazonáltal Isten nem tűri a világiasság aspektus semmilyen formáját a centrumban, csak egyedül önmagát (Ha egy liter tiszta vízbe egy liter szennyezett vizet töltünk, akkor 2 liter szennyezett vizet kapunk.).



A jövő (Az idő az időtlenségnek dolgozik) :

"Andrej Rjublov megfestette a Szentháromságot, tehát van Isten." (Pavel Florenszkij)

1.
A túl tiszta vízben nincs élet, de a túlsózott leves ehetetlen.

2.
"Igen kevesen vannak a választottak: De aki az, abban máris szenvedélyes kívánság él, hogy a mai hamis humanizmustól, testvériségeszméktől megszabadulhasson és elhelyezkedhessék a hierarchiában. Ezt megelőzi a hagyomány szellemének restaurációja – c’est l’unique reméde du désordre actuel. A társadalom, mint minden életteljes korban, még az európai középkorban is, utoljára, megszűnik részvénytársaság vagy munkatábor vagy kizsákmányolt csőcselék lenni, visszatér az eredeti hierarchiába, az emberi természetnek megfelelő rétegekbe, tekintet nélkül, hogy azt osztálynak vagy kasztnak hívják. Visszatér a szellem által irányított rendhez, amelynek alapja és lényege mindig a metafizika volt és mindig a metafizika lesz." (Hamvas Béla: René Guénon és a társadalom metafizikája.)

3.
"A modern globalizáció evolúciós zsákutca." (Bogár László)

4.
Az Egyesült Amerópai Államok Birodalmának megvalósítása céljából indukált és uralt válság valójában a világot irányító szuperstruktúrának előremeneküléseként is értelmezhető (vö.: Bogár László: Robbanás negyvenévente.), mivel - általa erőltetve - egy olyan szemlélet jutott gyakorlatilag szinte totális uralomra Nyugaton, mely kvázi alapvetően alkalmatlannak tűnik egy birodalom működtetésére.
Ennek a jelenségnek öt tünetét emelnénk ki, a teljesség igénye nélkül:

a: A hitelből hitelezés (mohóság).

b: A hazugságnak spirituális csúcsértékként való kezelése.

c: A Kettő kozmikus alapállása (megoszt).

d: A hübrisz.

e: Az Ég nélküli "földi paradicsom" utópisztikus ambíciója, valamint a pszichológiai ego - az én nem-én megkülönböztetés - Égbe emelése, abszolutizálása (principális dualizmus), amelyet az "egyenlőségért" folytatott küzdelemmel álcáz.

5.
Mint Európa egyetlen Eurázsiai népének (a sztyeppe legnyugatibb nyúlványa a magyar Alföld, így Kárpát medencében mindig is a sztyeppei íjfeszítő lovas nomád népek voltak maghatározóak) kedvező lehet számunkra a napkelet felértékelődése*, gazdasági-kulturális térnyerése (Putyin-Kína-Iszlám /India-Latin-Amerika/).

*Talán csak a magyar kultúra évszázados katakombákba kényszerítettsége magyarázhatja, hogy ezidáig nem keltett komolyabb hullámokat idehaza az egyik legnagyobb orosz vallásbölcselő Vlagyimir Szolovjov pánmongolizmusa.
Ennek a turanofil** vonalnak képviselője Nyikolaj Szergejevics Trubeckoj herceg, akinek egyik könyve a "Dzsingisz kán hagyatéka" most jelent meg az Attraktor Kiadó gondozásában (Máriabesnyő. 2011.).

**Nyikolaj Trubeckoj szerint a nyugati önzés az egocentrikus látásmódon alapul, melynek két arca a sovinizmus (egyéni, törzsi, faji, vallási, nemzeti, stb... öncélúság) és a kozmopolitizmus, ahol az utóbbi az előbbi szolgája, a kulturális hegemóniára törekvés kifejezője, a Nyugat uralmi céljai elérésnek eszköze, az eltérő kultúrák-nemzetek-vallások ellaposítása-leminősítése-megbélyegzése-felbomlasztása által.A modernista szemlélet bizonyos formái az "élet értelmét" a bármi áron kivívott "győzelem" elérésében látják, ezért életformaszerűen foglalkoznak "trükkök"előállításával, kevésbé tartva ezt - némely kivételes helyzetekben alkalmazott - szükséges rossznak, sokkal inkább erénynek, nem észlelve ennek önsorsrontó aspektusait. Ilyen például a nemzeti-családi-kulturális identitás gyengítésére létrehozott "másság" fedőnevű (töredék)identitások mesterséges megalkotása és felerősítése, majd egymás ellen való kijátszása, az "emberi jogok", tehát a "jóság" nevében.

6.
A jövő útja a szakrális nacionalizmus:

Nyikolaj Trubeckoj a kozmopolitizmussal és annak "láthatatlan mozgatójával" a sovinizmussal helyezi szembe az Eurázsia-eszmény szakrális nacionalizmusát, amely az önzetlen kölcsönösség elven (egón túli látásmódon), a valódi nemzeti-kulturális identitások elismerésében és támogatásában ölt testet, amelyeket a közös isteni mag fűz egybe, és ezen a magasrendű tudáson keresztül valósul meg a megfelelő együttműködés, amely a szakrális-hierarchikus birodalmi eszmény és ezen keresztül az Örökkévaló felé irányul. Egy igazi buddhista, egy igazi keresztény, egy igazi iszlám, egy igazi táltos ugyanazt akarja.*

* Az egymástól eltérő ujjak (identitások, stb..), amik ugyanarra a holdra irányulnak, elutasítják azt a látásmódot, mely összekeveri saját ujját a holddal, hiszen önmaga identitását helyezvén az univerzum centrumába, minden más (identitást, stb...) önmagán kívülinek észleltet alacsonyabb-rendűnek ítél, minél kevésbé hasonlít rá, annál inkább.

Mindezek mögött-fölött azonban ott a folytonos, örök és változatlan rend, akinek/aminek fölötti számára mindkét forma relatív megnyilvánulás, azonban ismeri különbségeiket is, azokat nem keveri össze, hiszen mindez Ő.

"A Logoszt illetően az emberek éretlenek, azelőtt is, hogy meghallották volna, és azután is, hogy már hallották. Mert bár minden e Logosz szerint történik, mégis olyanok, mintha nem vennének róla tudomást." (Epheszoszi Hérakleitosz)

7.
Egy modernista pillanat:

"Tüzes a föld, levegő.
Éden a pokol, az ingem.
Idegeimben zeneszó jár,
Tudom, hogy törvény szerint
betölti sorsát minden.
Gyötrelmes és gyönyörű ez a nyár."
(Ismeretlen szerző)

Egy tradicionalista pillanat:

"Öröm előzi, hirtelen öröm,
ama szemérmes, szép anarchia!
Nyitott a táj, zavartan is sima,
a szélsikálta torlaszos tetőkre,
a tenger kőre, háztetőre látni:
az alkonyati rengeteg ragyog.
Kimondhatatlan jól van, ami van.
Minden tetőről látni a napot.
Az össze-vissza zűrzavar kitárul,
a házakon és a házak tűzfalán,
a világvégi üres kutyaólban,
aranykori és ugyanaz a nyár.
(Pilinszky János)

8.
"Az antitradíció az, amelynek a világot vége felé kell vezetnie; az "ellentradíció" múlékony uralma és a jelen ciklus utolsó pillanata között már csak a "restaurációnak" marad hely, amely abban a pillanatban, amikor a felforgatás majd beteljesedni látszik, hirtelen mindent helyre fog állítani, egycsapásra előkészítve így az eljövendő ciklus "aranykorát"." (René Guénon: A Nagy Paródia, avagy a fordított spiritualitás. /internet/)

9.
Isten segedelmével, udvaromat megépítettem.

10.

A Kelyhet mindenkinek felajánlják,
ám a bort mindenkinek önszántából kell meginnia,
azon ősi bölcsesség értelmében,
amelyet a hallgatás a mai napig érintetlenül megőrzött.
(Iamblikhosz: De mysteriis)