Farkos Csapó Gyurka: A profán lázadása

„Mivel minden Szakrális, ezért nincs profán valóság,
csupán profán nézőpont lehetséges.” (René Guénon)



A profán (a duális természetű hullám) nézőpontjának, „lázadása” saját szakrális valósága (a nem duális természetű víz) ellen, az emberiség történetében többször jelentkezett:

Idesorolható Ehnaton modernista kezdeményezése,
amikor a „realisztikus” ábrázolás igénye (életizmus, mozgás kultusz) merült fel, az elvont, meditatív ábrázolások helyett, ami nem véletlenül keltett pánikot az Amon papok körében (a képek megmozdultak!) látva, hogy a centrumnak ez a profanizációja - az Idő és Tértől független Lényeget - az Időn és Téren belülre helyezi és így az Örök Birodalom a szükségszerű felbomlás irányába indul el, hiszen ami keletkezett, az indulása pillanatától saját megszűnése felé halad. Ebből következik, hogy Jézus Krisztus, Lao-cse, Pitagórasz, Daruma, Dógen mester, Ramana Maharsi, al-Alawí és a többiek, egyfajta modernista hangulat közepette fellépve, nem csak különböző fokozatú beavató, hanem az aranykori hagyományt helyreállító, rearchaizáló, dehipnotizáló mesterek is voltak. (Az aranykori hagyomány mindig időszerű, mert időtlen.)
Az athéni szofisták,
akikről Arisztofanész Felhők című szatírájában így ír: „A Chaos, és a Felhők, meg a Nyelv: e három: semmi azontúl.”.
A reneszánsz, a humanizmus, a „felvilágosodás” (spirituális elhomályosulás), racionalizmus, az ész kultusz. Minden olyan mozgalom, amely „haladás” és „fejlődés” központú, amely a tudattól független objektív valóságban hisz, mivel ezzel bemerevíti, és a Minden-ség (abszolút) fölé emeli, az én nem – én megkülönböztetés, megosztó és küzdelmes - amúgy fontos - relatív igazságát.
A modern nyugati kultúra (Lev Nyikolájevics Tolsztoj gróf: A nyugat messze előttünk jár, a tévúton.), a hagyományellenes, reformer (újító) bolsevizmus és liberalizmus, a posztmodern, a New Age mozgalom illetve a különféle neoprotestáns, „evangéliumi” szekták, a kis-én centrikus pszichologizmus, a kategorizációt és empíriát abszolutizáló szcientizmus. Ide tartozik az álspirituális „ezoterizmus”, „gazdagságizmus”, „véleményizmus”, „örömizmus”, „jókedvizmus”, „egészségizmus”, „szeretetizmus” is, minden olyan kezdeményezés ami a folyton változóban keres megalapozott harmóniát. „Hát nem a „személyestől” való szabadságot hirdeti, harsányan, a szentírások mindegyike?” (Ananda Kentish Coomaraswamy)

A folyamatok úgy is felfoghatók, mint a dualitás elvéből következő horizontalitás, megosztás és felbomlás óhatatlan térnyerése, a ciklicitás törvényének megfelelően, melyet időről - időre vertikális ellenállások fékeznek. Majd a kozmikus törvényeknek megfelelően a szétzilálódás végpontjánál (az álspiritualitáson és a valóság leváltásán alapuló – ezért ingatag - fordított hierarchia, vérfagyasztó „áljóság”, „álbéke” és „álrend” paródiája) a folyamat a vertikalitás (dehipnotizálódás - rearchaizálódás – valós szakrális hierarchia rendje) mindent elsöprő igényébe fordul át. „A Káosz az, amikor az Apa Fiú, a Fiú pedig Apa. A Rend az, amikor az Apa Apa, a Fiú pedig Fiú.”(Konfuciusz)


„Élj a tettben, a kötelesség művében! Ne várd az eredményt.
Találj nyugalmat a bölcs megismerésben,
mert csak a silányak munkálkodnak azért, hogy jutalmat nyerjenek.”

(Mahábhárata, Baktay Ervin fordításában)