Czakó Gábor: A kommunikációról

avagy
Miként lehetséges, hogy az Egyház nem veszi észre, hogy a kor
századok óta a mefisztói szerződés jegyében áll?

1.
A szakrális korban a kommunikáció középpontjában Isten állt. Aki maga a legteljesebb kommunikáció: a Szentháromság folyamatos és örökös trialógusa és legbensőségesebb közössége, ahogy Boross Géza mondja. Az első embernemzedék communióban = közösségben - Egy-házban - létezett Vele; beszélt Ővele, Hozzá kiáltott, Tőle kapott feleletet, Általa érintkezett társaival, mint Ádám és Éva, Káin és Ábel, Hénokh és Ábrahám.
A vallási korban a kommunikáció centruma nem változott, a szólás módja igen: az istentisztelet került a kommunikáció középpontjába. Mindenki tudta ugyan, hogy a létezés szent, de lét és élet kezdett elválni. A bűnben... A kettő közé, igazából Isten és ember közé a hidat a rítus, a kultusz építette. A kultusz nyelve egyszerre a Teremtőé és teremtményéé. A kultusz által fűződtek az emberi megnyilatkozás nagy alkalmai: a mulatozás évada, az aratásé az évkör ünnepeihez, ugyanakkor az élet örömteli és tragikus eseményei is belefonódtak a szentség, az isteni kommunikáció rendjébe az esküvőben, a keresztelőben, az első áldozásban és a bérmálásban, a temetésben. De a hét közönséges főünnepe, a vasárnap az Istené is és az emberé is, pontosabban a családé, mint a legtermészetesebb emberi communitasé. Mondani sem kell, hogy az ünnep lényege a communicatio és a communitas: az emberi közösség belső beszéde és Istenhez kapcsolódása. Különösen mély ez az összefüggés az izraelitáknál: az ő ünnepeik egyszerre szakrálisak, családiak és nemzetiek.
Az öröm, a munka és a gyász megszentelése, megszenteltsége értelemszerűen meghatározta a beszédmódot is. Az érintkezés Istenen keresztül történt: a legegyszerűbb étkezés is istentisztelet kellett legyen, akár a köszönés: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Isten áldja! Béke veled!
Csöppet sem véletlen, hogy a "pogány ősidőkben" a beszélgetési központoknak számító helyek mind transzcendens megvilágításban álltak. A malmokban, a kovácsműhelyekben naphosszat kellett várni néhány zsák gabona megőrlésére, vagy egy pár ló megpatkolására - a népmesék és a babonák máig jelzik e két hely hajdani szellemi telítettségét. No, a kocsmákról sem feledkezhetünk meg, e különös, transzcendens pontokról, gyakran sötét szentélyekről, ahol az úton járók az étkezés és az ivás szent cselekményét végezték. Nem beszélve a fodrászműhelyekről, a férfibeszélgetések negyedik nagy színteréről, amelyekben szintén nem közönséges mesterséget űztek, gondoljunk csak Sámsonra, vagy népmeséink, ősmitológiánk nagy-szakállú törpéjére, Hétszűnyi Kaponyányi Monyókra.

2.
A Gazdaságkor kifejlődtével és uralomra jutásával a kommunikáció középpontja megszűnt. How do you do? Ça va? Hogy vagy? Ember szól emberhez, közvetlenül, de nem vár választ. Hamisítatlan quasi köszönés: mintha érdekelne, hogy van az illető. Elmaradottabb népek gyermekei, például a magyarok, akikben még élnek az előző korok emlékei, zavartan magyaráznák, hogy hál'Istennek megvolnának, éppen most... Mire a fejlett quasi-ember vagy fölényesen vigyorog, vagy maga is zavarba jön kissé, hisz a Szétválasztás saroktörvénye szerint egyik egyén sorsa a másikra nem tartozhat.
Ami centrumnak mutatkozik, az az értelem. Ennek quasi-szakrális megnyilatkozása a Tudomány. Bizony, az Isten helyére lépőnek istenként kell viselkednie. Ez kikerülhetetlen, a világ teremtettségéből következik. Vagyis föl kell ölteni a mindenhatóság talárját, amúgy a császár új ruhájaként, mert sajna', a Tudomány - emberarcúsága ellenére - rögtön nélkülözni kényszerül a személyességet, hiszen Isten az imádságban bármikor és bárki által megszólítható, viszont a Tudománnyal csak tanult ember érintkezhet. Demokrácia ide vagy oda, igazából csak a Tudós. Ő közvetíti a Tudomány szentélyéből érkező kinyilatkoztatásokat. Megföllebbezhetetlenül, legalábbis a másik Tudós cáfolatáig. Hogy a Gazdaságkor scientizmusa mennyire valláspótlékként működik, mutatja a nyelv vele (is) kapcsolatos varázsigésedése: a tudomány megállapította, amerikai tudósok vizsgálata szerint, a NASA kutatói kiderítették, a Nature-ben megjelent cikk igazolja, stb. Hanem a császár új ruhája alól az is kilátszik, hogy a Tudós sem érintkezik a Tudománnyal, mert nincsen se Tudós, se Tudomány. Ez a scientista vallás-szurrogátum csapdája: Tudomány-isten nélkülözhetetlen, ám ő kétségtelenül nincsen. Nota bene, Tudós terebélyes ornátusában gyakorta csak egy kis girhes specialista ágál. A Tudomány üres absztrakció, varázsige. A valóságban csak résztudományok léteznek, melyek körében specialisták sugdolóznak a maguk altudomány-istenkéjével. Itt nélkülözhetetlen jelezni Termelés isten és Piac istennő jelenlétét és ítélkező hatalmát a Valóságos Isten képmásának teremtett és Krisztus kínhalálával megváltott emberi személyek és nemzeteik fölött. Ezek - a jelek szerint - maguk kérik ezt az ítélő hatalmat a fejükre.
Az államok a kommunikáció ellehetetlenülésének kiküszöbölése végett elrendelték a kötelező népoktatást, hogy minden polgár megtanulja a Tudománnyal, a Piaccal, de legalább a Termeléssel való érintkezés nyelvét. A Gazdaságkor élenjáró országaiban ma már a fogyasztó közönség érettségizik és a túlnyomó többség diplomát is szerez. Mindezek ellenére a Gazdaságkori érintkezés meglehetősen bábelies. Ugyanis a kommunikáció legfőbb tárgya, célja és tere maga a kommunikáció lett.

3.
Másutt már bővebben kifejtettem a Gazdaságkor mefisztói szerződésből eredő négy alapvarázslatát: az áldozat irányának megfordítását - más szóval nem adni a sajátunkból Istennek és a közösségnek, hanem elvenni tőlük és a magunk javára bitorolni; a szétválasztást - a természettől egybetartozók, pl.: jog és erkölcs, szerelem és házasság, haza és állam stb. szétkülönítését; a valóság leváltását a massmédia által, s mindezek gyümölcsét, aki ezeket műveli és fogyasztja, az új embert, a Barbit.
Nos, a harmadik csoda, a Valóság Leváltása vezet tárgyunk lényegéhez. A sajtó, előbb a nyomtatott, majd az elektronikus, Gazdaságkorban abszolút szabadságot élvez és semmilyen módon nincsen alávetve a népszuverenitás elvének és az abból következő jogi szabályozásnak, a démosz ellenőrzésének. Egyetlen korlátja a tőke - a tőzsdék, a multik, a világpiac -, ami szintén független a hatalommegosztás demokratikus ábrándjától. Kapcsolata a társadalommal tipikusan a Fordított Áldozat jegyében áll. A tömegkommunikáció többé nem ünnep. Véletlenül sem a közösségen belüli, vagy a közösség és Isten közti eszmecsere. Még kevésbé a Szentháromság trialógusa. Lényege, hogy a beszélő, a kommunikátor kívülre kerül. A médiaszemélyiség, a reklámbaba, a sztár közös vonása, hogy mind kilépett a közösségből, kívülről próbálja manipulálni, rábeszélni valamire a tömeget, amely ilyeténképpen nem alanya a kommunikációnak, hanem tárgya. Joggal, hisz a massza éppen ellentéte a közösségnek. Kitűnik ez a kommunikátor beszédmódjából is, amely rendszerint aljas: nem méltósággal bíró személyhez szól, nem tiszteli, lehet bármilyen mézesmázos, nyalfinta, kínálhatja magát - quasi neki, a palimadárnak! - pucéron. Rászedni próbálja valamire, s ezenközben altesti lénynek tekinti, gerjedelmeket, indulatokat próbál szítani benne, alacsony szenvedélyeket és vágyakat, dühöt, brutalitást, korrupt előnyt, alpári kéjt ígér a telefonálónak, az újságolvasónak, a mozinézőnek, a fogkrém- és gépkocsi vásárlónak, a szavazónak. Híreit eszerint válogatja. Elsőbbséget élveznek a rémségek. Ezeket aztán nem a lét, a világrend sérelmeiként tálalja, hanem mint napi betevő falatot. Meglepő volna, ha nem élvezne teljes tömegkommunikációs támogatást bármi olyan eszme, amelynek célja félrevezetni bennünket a valóságos szabadságunk felől. Nevezetesen elhomályosítani lelkünkben a jó és a gonosz elválasztásának képességét adó őstudást, és hogy ne törekedjünk az igazságra és a bűntelenségre, vagyis a szabadság lényegére.

4.
Gazdaságkor négy alapvarázslatának működőképessége természetesen a mefisztói szerződés következménye, mondhatnánk úgy is, hogy adománya. Hogy ez így alakulhatott, hogy a mefisztói szerződésbe azok közül is sokan belementek, akik azt sem tudják, mi fán terem az ördög, szerepet játszik a nyelv átalakulása.
Bizonyos, hogy az emberi ősnyelv, az Isten és ember közötti szóértés nyelve a képek nyelve volt. Egyáltalán nem mellékes, hogy a művészet nyelvi alapegysége is a kép. "Fa leszek, ha fának vagy virága" - dúdolja Petőfi. Ez a kép megdönthetetlen és cáfolhatatlan, mint Hamlet töprengése, a görög Kocsihajtó szobra, Csontváry cédrusa, az Örömóda. A valódi emberi élet nyelve is kép: nagyapánk arca, édesanyánké, a szerelmünké, a szülőföldünkké. A kép a teljes személyiséghez szól, az felel rá. A görög színház tud erre a párbeszédre egy szép szót: katharzis. Katharzissal felelünk az igazi nagy képek kihívására: Antigoné kérdésére, a szegény asszony fillérjének csendülésére.
Gazdaságkor kialakulása egybeesett a nyelvi átalakulással, ami persze már régóta érett az idő mélyén. A fogalmi nyelv vette át a hatalmat, a tudomány nyelve, a gazdaságé, a puritán erkölcsé. Ez a nyelv már nem az Igazságról szól, bár halvány köze még van hozzá, hanem arról, hogy kinek van igaza. A fogalmi nyelv a vitáé, az izgatottságé, a provokált ellentété, az elhatárolásé. Célja éppen ezért a megértés helyett a siker, a győzelem. A mefisztói alku szándékával megfér: a szellemi kapcsolatokat megszakítani, a kommunikációt (is) pusztán emberek közti viszonnyá tenni. Ez a nyelv demokratikus: mindenkinek és bármilyen bizonyításnak egyenlő esélyt ad, függetlenül attól, hogy az illető az Igazsággal milyen viszonyt tart fönn. Tehát egy létrontó, amorális tény is elfogadhatóvá tehető, ha azt a logika, a jog, vagy bármilyen más, "tudományos" apparátus igazolja. A Szétválasztás tökéletesen megoldható általa: X miniszter eljárása jogilag kifogástalan, bár erkölcsi aggályokat fölvet. Tudjuk, hogy Z. követte el, de nincs elegendő bizonyíték.

Gazdaságkor mai, túlérett szakaszában jelent meg a harmadik nyelv, az információ. Ennek lényege, hogy az adott közlésnek van-e hírértéke, ami más szóval annyit jelent, hogy a piac fizet-e érte valamit. Ha igen, jöhet és mehet. Az információnyelv az előbbi kettőhöz képest tökéletesen strukturálatlan. Elutasítja a képnyelv isteni hierarchiáját, a fogalmi nyelv értelmi rendjét, az Igazság, az igaz-nem-igaz dilemma iránt közömbös, s csupán a piacnak és az informatikának a szabályait vállalja. Vagyis az számít hírnek, ami új és ami mediatizálható, mert a média viszi ki a piacra az értesülést. Persze a piac maga is médium, közvetítő. A massmédia és a piac nyelve azonban már nem az ember nyelve, hanem a Dolgoké, melyek a Gazdaságkor urai. A Dolgok nyelve az igazán mefisztói nyelv.
A fejlődési sor: Igazság » igaz-nem igaz, melyik kié » mennyit ér a hír?
A communión, vagyis a közösségen belüli beszéd, a kommunikáció véget ért. A massmedia lépett a helyére, mint a közösségükből kiesettek, a massá-vá vált nép elleni manipuláció eszköze. Bábelben az ember ugyanígy vesztett el; Isten kitette a communióból és a communicatió-ból. Most a Másik szellemiből dologivá, médiamozzanattá tette a kommunikációt és megkaparintotta. Talán nem véletlen, hogy korunkat információkornak is nevezik, s benne a legfőbb üzleti tényező az információ.

5.
Isten nyelve botrány. Nem mediatizálható, nem piacosítható. Értékrendje gyökeresen eltér Gazdaságkor értékrendjétől, hiszen versenyellenes, a kicsit tartja nagy-nak, a sikeresnek megaláztatást ígér és így tovább. Ráadásul egyre kevesebben értik. Már sok pap sem az evangéliumi képek titkát igyekszik föltárni a hívek előtt a szentbeszédében, inkább a pénteki tévéműsorról cseveg, és elutasítja, hogy az egyházi sajtóban, a katolikus irodalomban a szerzők képekben fejezzék ki gondolataikat direkt, fogalmi közlések helyett. A nyáj is bizonytalan. Képződik ugyan egy elszánt és mély hitű-gondolkodású mag, de a rendszeres templomba járók közt is sokan akadnak, ha éppen nem ők a többség, akik az egyházról is mint üzemről, vállalatról gondolkodnak, ahogy Gazdaságkorban például a hazáról, vagy a családról úgyszólván kötelező. Az egyház "anyagi alapjairól" beszélnek, ahelyett, hogy az egyház jézusi fundamentumára építenének és Isten létét éppen olyan reális és eleven tényezőként kalkulálnák be életterveikbe, mint például a lakbért, vagy az őszi esőt. Roppant nehéz persze szembemenni az egész korral, mely éles elmével, előrelátással aknákat helyezett el a kommunikáció terepén (is). Aláaknázta, elfoglalta, ha szabad egy képzavarral élni, sötét aureolával vette körül azt, ami szent.
A Gazdaságkori fordulattal egyidejű Egyház elleni támadásokat sok pap hibái és túlkapásai indokolták, de ellenfeleinknek sikerült magát a fogalmat és vele az intézményt - Isten és ember közösségét! - fals csengésűvé változtatni a szekularizálódott médiumokban és általuk a közömbös(ödő) nagyközönségben. Ugyanakkor Róma is későn eszmélt, igazából csak a II. Vatikáni Zsinat után kezdett e jogtalan foglalás ellen föllépni. Hangsúlyozni, hogy az Egyház nem a klérus, hanem Isten népének egésze. Kontra felhangot kapott a klérus szó maga is, különösen azáltal, hogy rendszerint olyan szövegkörnyezet szegélyezi, mely a kor pozitív törekvéseivel ellentétes. Nálunk a negyvenes évek végétől elszánt és megtervezett hadjárat folyt az ország elfoglalására. Mégpedig az ország szívének, a nyelvének, a nemzet kommunikációs rendszerének elfoglalására.
A világfolyamatokban értéket jelentő szavak a mediatizálódás során ellentétbe kerültek azzal a kommunikációval, ami a szakrális korban folyt. A Gazdaságkor előtti ember (is) bűnös volt, de üdvözülni akart, létét egy szellemi sugárra remélte fűzni. A gazdaságkori fogyasztó, a Barbi, horizontálisan mozog, például fejlődni szeretne egy nagyot, közben percig sem gondolni arra, hogy a haladás morális, ökológiai stb. árára, aztán eljutni Európába. Európát vö.: a kommunizmussal, a mennyországgal!
Kiszorultak a szótárakból olyan kulcsszavak, mint üdv, menny, bűn, paráznaság, pokol és kárhozat. Ki merészel beszélni róluk? Ki meri figyelmeztetni embertársát: ne tedd, mert elkárhozol? Ez pontosan megfelel a többször emlegetett alku lényegének, s lám, ezek a szavak éppen a mefisztói ígéret ellentételeinek: a fejlődésnek, a haladásnak, a sikernek ellenében látszanak vesztésre állni. A Gazdaságkor demokratikus iskoláiban indexre tették azt a dilemmát, ami egyedül érdekes és egzisztenciálisan döntő: üdvözülünk vagy elkárhozunk? Tanító sem beszélhet a gyermekeknek üdvprogramról az órákon, mert az ideológiai befolyásolás, az ún. emberi jogok sérelme volna. Inkább információrobbanást emlegetnek, holott az igazán lényeges információk mennyisége nem változott az utóbbi száz vagy ezer évben: A megváltás megtörtént. Isten szeret. Ki vagyok én? Szeretem-e és miként családomat, barátaimat, embertársaimat, önmagamat, Istent? A többi hír jön és megy, s csak akkor nyer igazi értelmet - mert sok jó akad köztük, melyeket használnunk kell -, ha a lényeges információk hierarchiájába képes betagozódni. Az információs zavar éppen abból ered, hogyha valami kósza hír törli valakinek a lelkéből édesanyja, házastársa, Istene iránti kötelességét.
De vajon nem ez a szerződés célja?

6.
A legnagyobb tabu a Másik lényét övezi. Ma meg sem pendíthető, hogy ő súg, kever, munkálkodik a sötétben. Szószékről épp úgy hallgatnak üzelmeiről, mint az egyházi műsorok tízperceiben. Ez a cinkos némaság illik a legjobban az ő üzelmeihez.
Budapest-Törökkő 1995 december.