Buji Ferenc az igazi önmegvalósításról

Értékesebb vagy, mint Ég és Föld együttvéve

Mit is mondhatnék még ezen túl neked?

Saját értékeidtől neked sejtelmed sincsen.

Minden bizonnyal nem árulunk el titkot az olvasónak, ha azt mondjuk, hogy a mai világban hihetetlen szisztematikussággal és rafinériával minden arra irányul, hogy éppen ettől a legmagasabb lehetőségtől fordítsa el az embert.

Ha a mai kor tendenciáit, törekvéseit, irányultságait, szándékait egyetlen közös nevezőre akarnánk visszavezetni, akkor ez nem lenne más, mint megakadályozni, lehetetlenné tenni az ember legbelső és legvégső és legmagasabb hivatásának kibontakozását és megvalósítását.

A tradicionális világban például „önmegvalósítás” alatt homlokegyenest az ellentétét értették annak, amit ez a kifejezés a modern világban jelent. Míg ugyanis modern értelemben az egyéniséghez kötött hajlamok, képességek és vágyak kibontakozását értik alatta, az „azt csinálok, amit akarok” titanizmusát, végső esetben pedig az ego megszabadítását minden gátló befolyástól, vagyis az „én” szabadságát, addig tradicionális értelemben éppen ezek háttérbe szorítását, illetve az emberben lévő egyetemes princípium ezek ellenében történő kibontakoztatását jelentette. Ezért kiálthatott fel Dzsunajd ekképpen:

Jaj nekem magam miatt!

A „megvalósítás” ugyan mindkét esetben ugyanaz, csakhogy aminek a megvalósítása végbemegy, vagyis az önmegvalósítás két „énje” (kis-én versus nagy-én; felhő versus ég) homlokegyenest ellentétes egymással – úgyhogy a tradicionális értelemben vett önmegvalósítás modern értelemben önmegsemmisítést jelent, és a modern értelemben vett önmegvalósítás tradicionális értelemben önelpusztítást jelent. S éppen ez jelzi, hogy a tradicionalitás és a modernitás mennyire szemben áll egymással.

Az érzékszervek állandó és rendkívül rafinált „csiklandozásától” kezdve az önmagára eszmélést lehetetlenné tevő információözönön keresztül az ember folyamatos mozgásban tartásáig ma minden abba az irányba hat, hogy az embert belekössék a materialitásba, a külvilágba, a platoni értelemben vett keletkezés világába – vagyis önnön egojába.

„A világ szétszór, az ego összezsugorít. Isten összeszedetté tesz, miközben kitágít.” – írja Frithjof Schuon.

Mindaz, amit a tradicionális világban, morális értelemben vett bűnnek tekintettek, ma az ember önkifejezésének és önmegvalósításának eszközei, szabadságának szinte piedesztálra állított zálogai. Házasságtörés, hazugság, irigység, harag, vetélkedés, viszálykodás, kevélység, tisztátalanság, önzés, kapzsiság, dicsőségvágy, hiúság stb.: ma mindezekkel a tulajdonságokkal, mint az ember természetes megnyilvánulásaival lépten – nyomon lehet találkozni a különféle médiumokban.

Olyan világban élünk tehát, amely minden ízében, aspektusában és dimenziójában támadólag fordul szembe azokkal az értékekkel és prioritásokkal, amelyek például a szúfizmus sajátjai, s amelyek részben sajátjai voltak annak a tradicionális társadalomnak, amelyben a szúfizmus – vagy bármely spirituális tanítás – megszületett.

Amennyiben tehát bármilyen sikerrel kecsegtetne a szúfizmus modern asszimilációja, ez szükségképpen a szúfizmus denaturálódásához vezetne.

Ezért aki egy olyan spirituális rendszerrel akar megismerkedni, mint a szúfizmus, annak mindenek előtt „demodernizálnia” kell magát, vagyis ki kell küszöbölnie lényéből és szemléletéből mindazokat a sajátosságokat, amelyek szimbiotikus módon összekötik a modernséggel – mert csak ilyen módon lehet képes legitim módon asszimilálni egy archaikus spirituális rendszert és módszert.

A tradíció embere és a mai ember között gyakorlatilag áthidalhatatlan szakadék tátong. Az utóbbi szinte orvosolhatatlan spirituális megbetegedettségét semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy amikor egy olyan metafizikai és spirituális tanítással találkozik, mint amilyen a szúfizmus is, nem önmagát akarja asszimilálni ahhoz, hanem azt akarja asszimilálni önmagához. Pedig a szúfizmus – és minden hagyományos spirituális rendszer – alaptanításának leglényege az, amit Fáríd al-Dín ’Attár e szavakkal fogalmazott meg:

Maradéktalanul szűnj meg: ez a tökéletesség, ez a bevégzett mű!

(Buji Ferenc:

Az emlékezés rózsakertje.)

Buji Ferenc a valódi szabadságról

Mint a spiritualitás összes formája, úgy a szúfizmus is tisztában volt azzal, hogy a szabadsághoz vezető út az engedelmességen keresztül vezet.

Nemcsak azért mert a szabadságra nem lehet közvetlenül törekedni, ugyanis az csak a renden keresztül, a rendet beteljesítve és meghaladva érhető el, hanem azért is, mert a szabadságnak

– a végső szabadságnak – az alanya nem ugyanaz, mint a még csak törekvő ember engedelmességének alanya, és éppen az utóbbi léte és még meglevő önérvényesítő akarata az, ami a szabadság akadálya.

A szabadságra ennek az individualitásnak – a léleknek (ego; kis-én) – sem lehetősége, sem esélye nincsen. Nem azért nincs, mert nem képes elérni, hanem mert eleve nem érheti el. A rabság korlátozottság, a szabadság pedig korlátlanság – márpedig a lélek (ego; kis-én) nem más, mint maga a megtestesült korlátozottság.

A szabadság alanya csak a nagy-én, a szellem lehet, s így a szabadság nem a lélek (ego; kis-én) megszabadításában, hanem a lélektől (ego; kis-éntől) való megszabadulásban áll.

(Ez az, amiért az összes nem-spirituális szabadságeszme szükségképpen félresiklik, s amiért az összes szabadságtörekvés elve kudarcra van ítélve. Különösképpen vonatkozik ez mindennemű liberalizmusra, melynek útját a muszlim világba mostanában egyengetik – bombákkal.)

A lélek szűkös partikularizmusa nyomasztó teherként nehezedik rá a szellem tágas univerzalizmusára. Ám akinek sikerült ledobnia magáról a lélek, az ego igáját, s leigáznia azt, ami/aki addig nyomorúságos szolgaságban tartotta őt, az úgy érzi magát, mint a hosszú időre palackba kényszerített szellem, akinek egyszer csak sikerült kiszabadulnia börtönéből.

A valódi spirituális hierarchiában a legmagasabb rangot az birtokolta, aki a legmesszebb haladt előre a szellemi úton, és az volt a leginkább előrehaladott, aki a leginkább háttérbe tudta szorítani egoját, lelkét – vagyis önmagát.

A záwiján belül gyakran szigorú rendszabályok uralkodtak. Így például, ha egy zárt helységben rászállt a tanítvány arcára egy légy, nem volt szabad elzavarnia, hiszen ily módon tulajdonképpen másokra hajtotta volna a legyet, azaz mások rovására jutott volna előnyhöz. Aztán ha valaki házasemberként lépett az ösvényre, nem volt szabad elválnia. Ha legényemberként, nem volt szabad megnősülnie, amíg el nem érte a tökéletességet. A tökéletességet elérve azonban azt tehetett, amit akart, ami persze azt jelenti, hogy ekkor már nem saját akaratát követte, hanem isteni inspirációra cselekedett. Továbbá ha a szúfi leejtett valamit az utcán, legyen az valamilyen ruhadarab vagy pénz – akár ezer dínár is -, s nem vette észre, hanem továbbment, nem mehetett vissza érte, de még csak nem is kérdezősködhetett utána. Úgy vélték, ha a szúfit az ilyen jellegű veszteség kizökkenti nyugalmából, akkor az gyengeségének a jele, s azt mutatja, hogy a világot még mindig nem sikerült egészen kivetnie szívéből.

(Buji Ferenc: Az emlékezés rózsakertje.)

Baranyi Tibor Imre: Az iszlám Antikrisztusa

(A szemfényvesztő Messiás)

Részlet:

"A jelenkori modern nyugati, európai és amerikai civilizáció “kereszténynek” való tekintése egyike a lehető legfélrevezetőbb tévedéseknek.

Hamis frontvonalakat képez, ahelyett, hogy a valódi törésvonal mentén polarizálná az erőket.

Ehhez pedig optimális esetben – formától függetlenül – a tradicionalitás és antitradicionalitás erőinek a világos szétválasztása vezetne.

Úgyszólván ideális a tradicionális erők nemzetközi- vagy világszövetsége lenne: egy muszlim–keresztény–buddhista–hindu stb. szövetség az antitradicionális modern invázióval szemben.

Ehelyett lépten-nyomon olyasmiket hallani, és főként az iszlám kevésbé tisztán látó híveitől, hogy jelenleg keresztény–iszlám konfliktus folyik. Mi, akik legalábbis külső életünk bizonyos részére nézve itt élünk ebben a civilizációnak mondott förtelemben, és ezáltal nagyon jól ismerjük ezt, minden ellenvetésnek mintegy elébe menve, szögezzük le: mind a jelenkori Európa összes országa, mind a meghatározó súlyú Észak-Amerika alapjaikban, mondhatni principiálisan antikrisztusi teratómák. Keresztény- és kereszténység-ellenesek és főként Krisztus-ellenesek; továbbá ellen-keresztények és ellenkeresztényiek és kiváltképpen ellen-Krisztusiak. Magasabb értelemben pedig, ami a legsúlyosabb, antitradicionálisak, sőt egyre inkább kontratradicionálisak. Konkrétan pedig judeokratikus irányítás alatt álló szabadkőműves képződmények (beleértve az előzetesen önnön ellentétébe fordított “kereszténység” mai formáit is).

Mint ilyenhez, azon túlmenően, hogy itt vagyunk kénytelenek élni, semmi pozitív közünk nincs. Nem vállaljuk tetteit és nem osztozunk felelősségében. Mint útonjáró emberek mondhatni benső szellemi ellenségei vagyunk.

Amihez e helyeken pozitív közünk van, az mind pre-modern, vagy ha úgy tetszik tradicionális, még ha csak maradványszerűen is, és amelyek miatt még számunkra egyáltalán létezni lehet és esetleg érdemes e helyeken.

Az iszlám világ jelenleg tehát nem Krisztus követőivel vagy a tradicionális kereszténységgel áll háborúban (ami ma már jóformán nem is létezik), hanem a lényegére nézve anti- és ellenkrisztusi Nyugattal, vagy még pontosabban az átfogó értelemben vett antitradicionalitással. És ez az, aminek az iszlám mint az egyik utolsó eleven tradicionális forma, jelenleg az elsőszámú, egyszersmind talán utolsó nagy ellensége. Még akkor is, ha a szokásos és itt már régóta szigorúan kötelező, parttalan hazudozás ezt folyton-folyvást rejtegetni, vagy ha ezt már nem lehet, cáfolni próbálja: egy “terrorizmus elleni békefenntartó háború” agyréme mellett agitálva. Egyenes adásban közvetítve mesterségesen gyártott önigazoló “bizonyítékokat” szigorúan debilek részére.

Mindez ugyanakkor nem jelenheti azt, hogy beleesünk “ez ellenségem ellensége a barátom” gyakori hibájába. Mindössze azt jelenti, hogy azzal, ami valóban tradicionális tudott maradni az iszlámban, mélységes eszmei szövetségben, sőt egységben vagyunk. Miként Európában és a világon mindenütt másutt is.

(...)

A következőek főként a sahih hadíthok olyan sajátos válogatását képezik, amelyek többé-kevésbé közvetlenül Ad-Dajjálal (ejtsd: ad-daddzsál), a ’Szemfényvesztővel’ (vagy ’Szélhámossal’, ’Sarlatánnal’, a végidők ’Bitorlójával’) kapcsolatosak. El-Mesíkh Ad-Dajjál a hamis vagy ’szemfényvesztő messiás’ (nem-megváltó, álmegváltó és ellenmegváltó), a Sátán (az ’ellenség’) vagy a “sötétség fia”, az iszlám hagyományban a kereszténység Antikrisztusával analóg princípium.

Ez egyrészt megnyilvánul személytelen erőkben, másrészt társadalmi és “kulturális” tendenciákban és egy “rendszerben”, harmadrészt pedig személyek láncolatában, amelyeket ha eljön az ideje mintegy betetőz egy adott individuum. Különösen jelentős tehát tekintettel a korra, amelyben élünk.

Elmélyült tanulmányozása, metafizikai szintű megértése fontos része mind az iszlám, mind a keresztény, mind az egyetemes és integrális hagyomány végidőkkel kapcsolatos tanításai megértésének. Az igazi ellenség azonosítása révén nélkülözhetetlen segítője továbbá az eszmei igazság jegyében folytatott – és előző cikkünkben is tárgyalt^e – harcnak, a sötétség ellen vívott létrendi küzdelemnek és ’szent háborúnak’, a jihadnak: mind az úgynevezett “külső” (al-jihadul ashgar), mind az úgynevezett “benső” (al-jihadul akhbar) világok vonatkozásában folytatott, döntően szellemi erőfeszítéseknek."

Értekezés Luc Besson "Az ötödik elem" című filmjéről.

(Az ezen a blog-on található valamennyi fejtegetés - szándéka szerint - nem személyekkel, hanem eszmékkel kapcsolatosak.)
 

"A Nyugat messze előttünk jár, de tévúton."
(Lev Nyikolajevics Tolsztoj gróf) 

 "Minden érdemét elismerhetem valakinek (Sartre-ra gondolok), s mégis azt tarthatom, hogy szerencsétlen flótás. Miért?Mert az a benyomásom, hogy nem értett meg semmit,hogy nem jutott el a lényegigés soha nem is fog eljutni." 

(Emil Cioran Sartre-ról.)

"A kifinomultabb módszerek nem csupán azért veszélyesebbek, mert hajlamosabbak félrevezetni azokat az elméket is , amelyekre durvább módszerekkel nem lehet befolyást gyakorolni; persze ez sem éppen elhanyagolható szempont; fokozott veszélyességüknek van azonban egy olyan oka is, ami sokkal szélesebb területet érint, és ez azonos azzal az okkal, amely korábbi meghatározásunk szerint a materialisztikus koncepciót sokkal kevésbé veszélyessé tette azoknál az elgondolásoknál, amelyek egy alsóbbrendű pszichizmus irányába mutató tendenciával rendelkeznek."

(René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei. A pszichoanalízis vétkei. - fejezet. Kvintesszencia Kiadó. Debrecen. 2006.)

"Mi kezdetben maró méreg, de később egyre édesebb, mert világosságból kelt - e boldogság a szent összhang szerint való.

Mi kezdetben tömény nektár, de később egyre mérgezőbb, mert vágyból kelt - e boldogság a szenvedély szerint való."
(A Magasztos szózata)

"A tenger egyetlen hulláma, bizonyos szempontból tekintve elkülönülő egységet képez, vég és kezdet, születés és halál. Más szempontból azonban a hullám magában nem is létezik, csupán a víz viselkedése, nincsen benne semmi elkülönülő egység, csupán víz." (Szögjal rinpocse)

A professzionális minőségű modernista ideológiai propaganda filmek tengeréből több alkotást is választhattunk volna tanulmányozás céljából, például a 300-at, a Téglát, az Amelie-t, a modernizált Sherlock Holmes-t vagy a Harry Potter-t:

Véleményem szerint a "300" valódi mondanivalója akkor tárul fel, ha a "spártaiakban" a modernista hagyomány, míg a "perzsák" * démoni majom-seregletében a szakrális hagyomány képviselőit ismerjük fel. A film figyelemreméltóan és tanulságosan érzékelteti a principális dualizmus látásmódjából következő életérzéseket és bizonyos önleleplezéseket is tartalmaz, ezért fontos alkotásnak tekinthető.

*
""Mit is mondott Kapuscinskinak egy teheráni szőnyegárus? "A perzsák szellemi, nem pedig anyagi javak révén maradtak fenn két és félezer éven át. Vagyis költészetünknek és nem a technikának, vallásunknak és nem a gyárainknak köszönhetjük, hogy annyi háború, invázió és megszállás ellenére perzsák tudtunk maradni." Ezúton üzenem, én a perzsák oldalán állok."" (Végh Alpár Sándor: Köznapló. Magyar Nemzet. 2012. április 21.,szombat.)

A több Oscar-díjat elnyerő "Tégla" a nihilista profanizálás típus mozijának látszik, mert hát legyünk "őszinték", "ilyenek vagyunk valójában", ugyebár.

Az áldozati bárány "Amelie" liberalizálásának folyamat-ábrázolása a szerelem kultusz példájának tűnik, amely téma azért is figyelemre méltó, mert a modernista propaganda jelentős része éppen a nőkre irányul. (A neospritualitás és a női spiritualitás összefüggéseit lásd.: Julius Evola: Lázadás a modern világgal szemben. Kötet Kiadó. 1997. Budapest-Nyíregyháza.).

A szikár, konzervatív Sherlock Holmes modernizálása ((jópofizálása, demokratizálása (nivellálása), liberalizálása)) teljesen lehúzza és meghamisítja a történetet.

Az elsősorban az ifjúság számára készült "Harry Potter" káros hatásainak mibenléte talán a "fordítottság" kifejezéssel írható le leginkább. Ebben az esetben az a benyomásunk, hogy a szerzőnő világképét inkább a konjunkturális elemek, - Vladimir Iljics Lenin kifejezésével élve - a "hasznos idiotizmus" uralja. Valószínűleg fogalma sincs arról, hogy mit művel (Vö.: René Guéon: A mennyiség uralma és az idők jelei. 30. fejezet: A szimbólumok megfordítása. Kvintesszencia Kiadó. Debrecen. 2006).

Végül Wim Wenders, egyébiránt roppant színvonalas, alkotásával - a "Berlin fölött az ég" -gel - kapcsolatban, a néző azt a tényt állapíthatja meg, hogy a rendező által sugallt "helyes" törekvési irány nem a felfelé történő (szakrális), hanem süllyedő önátlépés*, így a film a judaista világiasság centrizmus apoteózisának tekinthető, mely a modernizált kereszténység, a newage, a neoprotestáns szekták, neospiritualitás látásmódjára hajaz. Mintha a szerző a mai kor kánonjában sokallná az égi és keveselné a profán aspektusokat, kvázi úgy érezné, hogy erre a veszélyre fel kell hívni a figyelmet.

Hasonló 180 fokos szemléleti irányváltás jellemzi Ingmar Bergman "A hetedik pecsét" című filmjét is.

A problémát úgy is jellemezhetjük, hogy az alkotók Istent a Világban keresik, holott a Világ van Istenben és itt abszolút lényegi kérdésről van szó, melyről szólnunk kell, bármilyen tabudöntögetőnek is tűnik talán mindez.


*A deszakralizáló szemléletnek jó példája némely barcelonai villamoson látható felirat: "Nincs Isten, élvezd az életet."

Miért "Az ötödik elem"?

"Az ötödik elem" azért tűnik mégis az egyik legmarkánsabb példának, mert a rendező által az Extrák-ban kifejtett ars poetica - "only light, only love, only life" * - tipikus "New Age" illetve neo-spirituális esszencia és mint olyan a modernista hagyomány évezredes tanításaival (A Kettő, a kis-én abszolutizációja.) lényegileg azonos:

*
(Csak a Fény (fogalmi intellektus)=Elme=kis-én;
Csak a Szerelem=Lélek=kis-én;
Csak az Élet=Test=kis-én.

A szakrális felfogás szerint,Csak a Világosság (Fogalmakon túli, intuitív intellektus (lásd.: Guénon))=Szellem=nagy-én;
Lélek=kis-én;
Test=kis-én.)A Fény- Árnyék dualizmus a fogalmi ész kultuszával kapcsolatos ((Lásd a Ehnaton fény kultuszát illetve a Prométheusz és Lucifer (Fényhozó) mítoszokat)) és, mint olyan, a pszichológiai ego kultusz kifejeződése, hiszen a fogalmi ész az ami az én nem-nem én megkülönböztetés legfőbb letéteményese.

Amit nem lát illetve tagad az a szakrális hagyomány Világosság kultusza és a Fény-Árnyék fölöttiség hagyománya.

A Szerelem-Gyűlölet dualizmus, valamint ide kapcsolódik a Fiatalság kultusz*, ami az Öregséggel áll szemben. A kultusz centrális eleme a szaporodás, amely szintén az Élet győzelme a Halál felett felfogást fejezi ki.
Amit nem lát vagy tagad az a primordiális hagyomány Istenbe vetett szerelme, a szeretet-gyűlölet fölöttiség, az okos-ügyes helyetti bölcsesség preferálása.


*
"Szépek a fiatalok, de az öregek még szebbek." (Walt Whitman).Az Élet kultusz a Halállal * van "örök" küzdelemben, ebből fakad a modernizmus "győzelem-hatalom" kényszere. A halhatatlan fájáról evést tiltja és mint ész kultusz, a tudás fájáról evést élteti és az ezzel kapcsolatos bűn-t nem ismeri el, a spirituális másodszületést a valódi halállal azonosítja.

*
"(...) a Tashil-hun-po kolostorban mondta nekem egy fiatal szerzetes, hogy amikor él, önmagán töpreng, ha viszont belefeledkezik valamibe, kiesik az időből, elfelejti magát, és akkor ő halott. Halottnak lenni jó - mondta mosolyogva." (Száraz Miklós György: Halottnak lenni. Magyar Nemzet. 2012. április 21., szombat.)

A szakrális hagyomány a spirituális másodszületést tartja fontosnak, azt, hogy együnk a Halhatatlanság fájáról, a tudás fájáról evést pedig ősbűnnek tartja. Hitelesség kritériuma a hamis tanítás elutasítása és a vele való küzdelem is, hiszen csak a színültig telt üresség avagy Isten lehet a centrumban, más nem.

"A másodlagos babiloni hagyományok alapján íródott zsidó Genezis a Szent Tudás Fájáról való gyümölcs leszakítását és elfogyasztását bűnbeesésnek minősítette. A beavatás eredeti értelme így pont a visszájára fordult, és az isteni tudás tiltott gyümölcs lett. (...) Magukat az individuális egójukkal azonosították és ehhez ragaszkodtak, a lélek misztikus haláláról szóló tanítást, a valóságos halállal azonosították."
(Szathkányi Attila: Az aranykor és eleink igézete. Főnix könyvműhely. Debrecen. 2008)

Mindezekből könnyen érthetővé válik, hogy a Pénz-Szexualitás-Hatalom témákban (A három P: Pénz- Pi.a - Politika) való folytonos sürgés-forgás, hiperaktivitás, mely oly jellemző napjaink modernizmusára, voltaképp egyfajta profán természet-vallás, élet-kultusz szemléletéből fakad, mivel az érzékszervi valóság abszolút értelemben vett illúzió jellegét nem ismeri fel.

A film sűrített tartalma:

Az alkotás azzal kezdődik, hogy igazságkutató tudósok (1.) rájönnek, hogy a Gonosztól - melynek célja, hogy elpusztítson minden életet a földön – való megszabadulást egy tökéletes emberi lény, az ötödik elem fogja lehetővé tenni. Ő a kulcs, aki birtokolja az isteni fényt, amivel legyőzhető „Mr. Árnyék”. A felsőbbrendű harcos hivatása az életet védeni a halállal szemben (2.).

A világot megmentő akció főhadiszállása New York City, amely önmagába véve olyan amilyen, de alapvetően egy színes, szórakoztató, jópofa világ, amely önmagát is képes kritikusan látni: Mr. X., a „Szar Tv” sztárja. Ezt a kívánatos miliőt, fenyegeti Zorg, az al-Árnyék, aki - szemben korlátolt, ronda és büdös, alacsonyabb-rendű, terrorista katonáival, akik hisznek valamiféle „becsületben”, ami öngyilkos, értelmetlen zagyvaság, amire rá is fáznak, de megérdemlik a „hülyék” – bár már szintén felvilágosodott realista, csak ezt titkolja, mert önző céljai, és félelmei miatt mégis inkább a rossz oldalt szolgálja. A film végén ezért meg is kapja jól megérdemelt büntetését, de ezt is csak önmagának köszönheti (3.).

A világot egyedül megmenteni képes „ötödik elem”, a "Messiás" - aki a tudósok és a tudomány bábáskodásával kel életre (4.) – egy szexi belevaló csajszi (5.), vörös hajú ördögfióka, teli élettel, formabontó természetes őszinteséggel, erővel, találékonysággal és zsenialitással (6.). De mivel egyúttal törékeny és érző emberi lény is (7.), ezért csak az ex-kommandós taxisofőr (8.), a jóságos és bölcs rabbi és a sutaságában is rokonszenves Dávid segítségével érhet célba, az amerikai kormány és vezérkar korlátlan támogatását élvezve (9.).

A film alapideológiáját a profetikus rabbi fejti ki, amennyiben „a régiek szerint” a Teremtés fényét a négy elem és az emberi ötödik elem, együtt alkotják, amely képes életet vinni a Világegyetem legtávolabbi zugaiba, de ha a Gonosz a középpontba áll, a fényből sötét lesz, az életből halál, örökre (10.). A film végén kiderül, hogy a világot csak a szerelem miatt érdemes megmenteni, mert csak ez több mint a pusztítás (11.).


1.
"Nem szerencsés ha egy vallásos ember az iránt érdeklődik, hogy a tudomány mit mond Istenről. Üdvözlendőbb lenne ha az foglalkoztatná, hogy Isten mit mond a tudományról." (Buji Ferenc : Magasles. Kairosz Kiadó. 2003)

2.
Fény-Árnyék küzdelmének abszolutizálása: principális dualizmus.

3.
Relativizálás és profanizálás.A modernista profanizáció jele amikor megjelenik az az érvelés, hogy nincsenek magasabbrendű, halhatatlan értékek, így az ezekre való törekvés ostobaság. Ha őszinték akarunk lenni, a világ mocsár, melyben mi vagyunk a virágok (Kis-én kultusz). Egyébként az élet harc a túlélésért, "önző gén" elmélet és darwinizmus. De említhetnénk az új hollandiai diabólikus praxist is, a templomok disco-sítását valamint lakásként való használatát: Tehát ott ahol korábban a szentséget osztották, esznek, illemhelyre járnak és szexuális életet élnek.
(Vö.: Lovas István : Nyugat-Európa már rég nem keresztény.)

4.
A tudomány abszolutizálása, az Ész kultusz al-esete.
Az Ész-kultusz kapcsán:
1789: A párizsi Notre-Dame –ban, a „veszettek” - Marat és Hébert mozgalma "letaszították" Istent az oltárról, hogy az Ész Istennőjét helyezhessék el rajta, akit egy színésznő-prostituált személyesített meg. Az ünnepélyes eseményt a festőművész Dávid rendezte meg. (Egyik kedves barátom érdekes felvetése, hogy a korabeli - ipari jellegű - nyakazási kedv (Dr. Guillotin.), összefügghet a Fej - /Ész/ kultusszal. Ezt a felvetést látszik erősíteni az egydollároson található "dekapitált", dualizált egyiptomi piramis is, aminek a szimbolikája szintén ebből a korból ered és a francia forradalom eszmeiségéből táplálkozik.) Az 1970-es évek Magyarországán, Lukács György egyik könyvében, „Az Ész trónfosztása"-ban, azon kesereg, hogy még mindig vannak olyan maradi emberek - a haladás és az emberiség végső boldogságának kerékkötői - akik az Észt újfent meg akarják fosztani hatalmától, hogy Istent ültessék a helyébe. Róla írja Buji Ferenc, hogy "Az észbeli képességek magas foka, időnként az értelmi képességek szánalmas színvonalával képes párosulni."5.
Fiatalság kultusz és profanizált Teremtés centrizmus.

6.
Nyilván az alternatív pedagógia terméke.

7.
Életizmus:
Az örök Isten helyett a mulandó élet(ember) lesz „minden”. Az emberizmus, humanizmus ennek egy alesete.
8.
A liberális "tolerancia vasökle." (Buji Ferenc)

9.
Korunk médiájának diszkrét bája, hogy a lokális békát előszeretettel ábrázolja úthengernek, a globális úthengert pedig királyfinak.

10.
"Monoteista" dualizmus, ahol a kis-én Isten (Fény-Ész) küzd az Őt mindenáron elnyelni akaró Nagy-én ellen.
Tehát ami az Életen kívül esik (a Halál birodalma) az ellenség, ami elpusztításomra tör*. Innen a modernista messianizmus hevülete.

11.
Szerelem kultusz:
Profanizált szeretet eszmény valamint Teremtés centrizmus, Teremtő centrizmus helyett.
A "szerelem" és a "pusztítás" kétdimenziós világánál eszünkbe jut René Guénon megállapítása, hogy "Korunk egy példátlanul stupid korszak.". Ha vannak hiábavaló, önző és megoldhatatlan problematikák, amelyek inkább előbb, mint utóbb kiábránduláshoz vezetnek, akkor azok a modern "szerelmi - érzelmi kérdések". (Lásd még a gyermek-szentimentalizmus témakörét.)

"Csak a természetfeletti szeretet szabad.* Ha erőltetjük, szükségképpen természeti szeretettel írjuk felül. De fordítva, a természetfeletti szeretet nélküli szabadosság, 1789-é, teljességgel üres, merő elvonatkoztatás, a valamikori valóságossá válás minden lehetősége nélkül." (Simone Weil: Izrael.)

*A profán élet, szerelem, ifjúság kultuszokkal az a probléma, hogy a pszichológiai ego hogylétében keresi a végső megoldást. Hogy ez miért tév-út, arról - többek között - Hamvas Béla is ír a Scientia sacrában:

"Az egyéni Én megváltására irányuló jóga éppen azt akarja megtartani, akit éppen tűzre kéne vetni és elégetni: Az Ént."

 

Végül: 

Mivel minden csupáncsak látszat,Mi lehet a létezőben tökéletes?Nincs köze jóhoz, rosszhoz,Elfogadáshoz vagy elutasításhoz.Joggal fakadhatsz akár kacajra!"(Longcsenpa) 

"Nagyon kevés lehet, ami autentikus, vagyis nem csupán a mesterek nem állnak azon a fokon, ami valóban mesternek megfelelő hely, hanem a tanítványok sem állnak az igazi tanítványi szinten." (László András)
 

"Szörnyű, hogy a tényektől sohasem jutunk el a valóságig." (Rilke) 

"A régi korok Mesterei szabadok és látók voltak.
Szellemi erőik végtelenségében nem létezett még az "én",
a benső erő közvetlensége méltóságot kölcsönzött megjelenésüknek.
Elővigyázatosak voltak, mint aki téli áradáson gázol át,
éberek, mint aki tudja: ellenség veszi körül,
megragadhatatlanok, mint az olvadó jég,
durvák, mint a megmunkálatlan fa,
mindent felölelők, mint a tágas völgyek,
kifürkészhetetlenek, mint a zavaros víz.
Ki tudná ma már fényének erejével megvilágítani a belső sötétséget?
Ki tud ma már élete emelkedettségével megeleveníteni a belső halálból?
Őbennük volt az Út.
Individuumok voltak, az Én urai:
És ürességük teljességgé lett."

/Lao-cse, Dao de jing, XV. vers,
Szongott Rudolf fordításában.In.: Julius Evola: Lázadás a modern világ ellen. Kötet Kiadó. Budapest-Nyíregyháza. 1997./