(A szemfényvesztő Messiás)
Részlet:
"A jelenkori modern nyugati, európai és amerikai civilizáció “kereszténynek” való tekintése egyike a lehető legfélrevezetőbb tévedéseknek.
Hamis frontvonalakat képez, ahelyett, hogy a valódi törésvonal mentén polarizálná az erőket.
Ehhez pedig optimális esetben – formától függetlenül – a tradicionalitás és antitradicionalitás erőinek a világos szétválasztása vezetne.
Úgyszólván ideális a tradicionális erők nemzetközi- vagy világszövetsége lenne: egy muszlim–keresztény–buddhista–hindu stb. szövetség az antitradicionális modern invázióval szemben.
Ehelyett lépten-nyomon olyasmiket hallani, és főként az iszlám kevésbé tisztán látó híveitől, hogy jelenleg keresztény–iszlám konfliktus folyik. Mi, akik legalábbis külső életünk bizonyos részére nézve itt élünk ebben a civilizációnak mondott förtelemben, és ezáltal nagyon jól ismerjük ezt, minden ellenvetésnek mintegy elébe menve, szögezzük le: mind a jelenkori Európa összes országa, mind a meghatározó súlyú Észak-Amerika alapjaikban, mondhatni principiálisan antikrisztusi teratómák. Keresztény- és kereszténység-ellenesek és főként Krisztus-ellenesek; továbbá ellen-keresztények és ellenkeresztényiek és kiváltképpen ellen-Krisztusiak. Magasabb értelemben pedig, ami a legsúlyosabb, antitradicionálisak, sőt egyre inkább kontratradicionálisak. Konkrétan pedig judeokratikus irányítás alatt álló szabadkőműves képződmények (beleértve az előzetesen önnön ellentétébe fordított “kereszténység” mai formáit is).
Mint ilyenhez, azon túlmenően, hogy itt vagyunk kénytelenek élni, semmi pozitív közünk nincs. Nem vállaljuk tetteit és nem osztozunk felelősségében. Mint útonjáró emberek mondhatni benső szellemi ellenségei vagyunk.
Amihez e helyeken pozitív közünk van, az mind pre-modern, vagy ha úgy tetszik tradicionális, még ha csak maradványszerűen is, és amelyek miatt még számunkra egyáltalán létezni lehet és esetleg érdemes e helyeken.
Az iszlám világ jelenleg tehát nem Krisztus követőivel vagy a tradicionális kereszténységgel áll háborúban (ami ma már jóformán nem is létezik), hanem a lényegére nézve anti- és ellenkrisztusi Nyugattal, vagy még pontosabban az átfogó értelemben vett antitradicionalitással. És ez az, aminek az iszlám mint az egyik utolsó eleven tradicionális forma, jelenleg az elsőszámú, egyszersmind talán utolsó nagy ellensége. Még akkor is, ha a szokásos és itt már régóta szigorúan kötelező, parttalan hazudozás ezt folyton-folyvást rejtegetni, vagy ha ezt már nem lehet, cáfolni próbálja: egy “terrorizmus elleni békefenntartó háború” agyréme mellett agitálva. Egyenes adásban közvetítve mesterségesen gyártott önigazoló “bizonyítékokat” szigorúan debilek részére.
Mindez ugyanakkor nem jelenheti azt, hogy beleesünk “ez ellenségem ellensége a barátom” gyakori hibájába. Mindössze azt jelenti, hogy azzal, ami valóban tradicionális tudott maradni az iszlámban, mélységes eszmei szövetségben, sőt egységben vagyunk. Miként Európában és a világon mindenütt másutt is.
(...)
Ez egyrészt megnyilvánul személytelen erőkben, másrészt társadalmi és “kulturális” tendenciákban és egy “rendszerben”, harmadrészt pedig személyek láncolatában, amelyeket ha eljön az ideje mintegy betetőz egy adott individuum. Különösen jelentős tehát tekintettel a korra, amelyben élünk.
Elmélyült tanulmányozása, metafizikai szintű megértése fontos része mind az iszlám, mind a keresztény, mind az egyetemes és integrális hagyomány végidőkkel kapcsolatos tanításai megértésének. Az igazi ellenség azonosítása révén nélkülözhetetlen segítője továbbá az eszmei igazság jegyében folytatott – és előző cikkünkben is tárgyalte – harcnak, a sötétség ellen vívott létrendi küzdelemnek és ’szent háborúnak’, a jihadnak: mind az úgynevezett “külső” (al-jihadul ashgar), mind az úgynevezett “benső” (al-jihadul akhbar) világok vonatkozásában folytatott, döntően szellemi erőfeszítéseknek."
