Kukorica Jancsi: A kétféle Istenkép és a háromféle megközelítés

„Semmi más, mint a fényteli és a sötét aspektusok
közötti zavar képezi a tulajdonképpeni „sátánizmust”.”
(René Guénon)


Amerópa testi és lelki felduzzadásának és szellemi mélyrepülésének és az ebből fakadó instabilitásának legfőbb oka egyfajta spirituális zűrzavar, amelyet az okoz, hogy a kultúrájában alapvetően kétféle, egymástól eltérő - de egymást kiegészítő - istenfelfogás létezik és azok akiknek feladata lenne segíteni az embereket abban, hogy ezeket a jelentős eltéréseket tisztázzák önmagukban, filozófusok, teológusok, pszichológusok, úgy tűnik nem serénykednek kellőképpen ebben, inkább a téma elkenése, félremagyarázása, összekeverése tapasztalható és ez súlyos zavart idéz elő az emberek életében, mivel a tisztázatlanságoknak megosztó és önromboló hatása van.


Az egyik felfogás egy az elsődleges Egységen alapuló – tehát principálisan a nem dualitás talaján álló – természetfölötti istenkép, ahol az Idő és Tér Istenen belül van.
A Szakrális nézőpont az Életet Istenen keresztül szemléli, tehát Istent helyezi a centrumba (a nem mulandót, az állandót).
Hit az Állandóságban, az Időtől – Tértől, az antropomorf mulandóság észleléstől független Kozmikus Valóságban, ahol nincs fejlődés és hanyatlás, mivel ezek az ember saját kategóriái, amelyeket a világra vetít és így ezek sokkal inkább érzékszerveinek működéséről szólnak, semmint az Abszolút Igazságról.
Ezen aspektus szerint minden Isten, a Dualitás játéka Istenen belül van, tehát a duális van a nem duálison belül.
A szeretet természetfeletti jellegű. „A nagy Észt meghaladó tudás a Szív szútrája.”
A Mulandó tételezi a Káoszt. A Mindenségnek halhatatlan, magasrendű Rendje van. Az örök teremthet megalapozott harmóniát. A feladat ennek megtapasztalása.
Az Időtől - Tértől független abszolút valóságban, nincs születés és nincs halál, tehát nincs evolúció.
Test – Lélek – Szellem.
A Szép, a Jó és az Igaz.
Teista, transzcendens. Az öntranszcendencia felfelé törekvő ambíciója fundamentális számára.
A kis-én megsemmisítése felé mozog.
Ambíciói vertikálisak.
Mivel a Nagy –én (Dharma, Tao, Logosz) van a centrumban ezért Istenre hagyatkozik. Ráhagyatkozás: Ő jobban tudja, hogy mi kell nekem, mint én magam. Törekvés: bölcs önzés részünkről, ha segítünk Istennek.
Őszinteségre és az öncélúság meghaladására törekszik.
Mindenki bűnös, mert evett a tudás fájáról, ezért a lényeg a jóvátétel, a jelentéktelen -én és nagy-én (Önmagam) közötti egyensúly keresése, avagy magasabb szinten a kis-én fogyókúra és a nagy-én keletkezni engedése.

A Mindenség alapvetően jó, amit mi rontunk el azzal, hogy spirituálisan vakok vagyunk és ezért nem tudunk az Abszolúttal harmonizálni. „Mondj példát a vereségre: A győzelem.” (Mahábhárata)


A másik felfogás egy törzsi, etnikai, természeti – tehát az elsődleges Megkülönböztetés talaján álló, principálisan dualista – istenkép, amely Istent az Időn és Téren belül helyezi el.
A Profán nézőpont Istent az Életen keresztül szemléli, „emberizmus” (Buji Ferenc), tehát a centrumba az Életet vagy annak valamilyen változatát helyezi (valami mulandót: erő, hatalom, ész, siker, pénz, tudás, egészség, tudomány, partnerkapcsolat, jókedv, pozitivizmus, stb..).
Ezen aspektus szerint Isten az Ördöggel viaskodik a főhatalomért, tehát Istent a Dualitáson belül képzeli, annak egyik résztvevőjeként.
Hit az állandó Változásban. Az Idő és Tér antropomorf kategóriái - a Mulandó, a Fejlődés-Hanyatlás - Abszolútak.
A szeretet természeti jellegű.
A Mulandó lehet Kaotikus és Harmonikus. A harmóniát létre kell hozni. Minden születik és meghal, nincs halhatatlan: Nagy Bumm elmélet, fejlődő világegyetem teória, evolúció.
Test – Lélek=Szellem.
Teista, transzcendens, azonban blaszfémiának tartja és elutasítja az öntranszcendencia lehetőségét.
Ambíciói horizontálisak.
Mindenki bűnös, ezért a bűn relatív, a cél szentesíti az eszközt, mivel Isten irántam való szeretete a kis-énem kiterjesztésének mértékében nyilvánul meg. „Lopni bűn, de gyümölcse szent.” (G. B. Shaw)
Jobbá tenni a világot. (A világ alapvetően kaotikus, zavaros, amit nekünk kell rendbehozni.)
Ide tartozik mindenféle észvallás, „jókedv”, „örömkönyv”, „”béke” és „jóság”, „szeretet”, „bánat”, „szenvedés”, „pozitivitás”, „nyugalom” könyv, ami a mulandóban keres megalapozott harmóniát.



A két felfogás alapvető eltéréseket mutat, egymásnak a fordítottja:


A szakrális vagy tradicionális felfogás számára a Jelenségek fontosak, de relatíve, szemben az Abszolút fontos transzcendens ürességgel, amit kultúránként eltérő módon Dharmának, Világtörvénynek, Taonak, Primordiális (Ősi, Alapvető) Egységnek, Logosznak hívnak.
A legfőbb életfeladat a démonikus, Kaotizáló, duális öncélúság, „Isten maga a Mozgás” – féle „életizmus” meghaladása, hogy az öröklét Rendje helyreállhasson.
Nagy-én centrikus látásmód: Egyenesség, igazság és hierarchia (éberség mértéke) kultusz. Az igazság teremt békét. Az örökben keresi a harmóniát. A markáns megnyilvánulás lehet a szeretet egy formája. A cél a kozmikus kötelesség teljesítése (ahová az isteni elv állította).
„Alkot, de művét nem birtokolja. Cselekszik, de nem ragaszkodik.” A hangsúly a belső szabadság elérésén van, amelyet a sikertől és a kudarctól való függetlenedés által kísérel meg elérni.
A kis harc a külső ellen, a nagy harc a belső ellen folyik.
„Ami mulandó az nem lehet halhatatlan.”. (Ananda Kentish Coomaraswamy)
Isten rendje, az én rendem, ennek beteljesüléséhez az isteni Igazságért kell küzdenem, amely Békét teremt.
Az emberi Észt arra használja, hogy megteremtse az ideológiai feltételeit annak, hogy magát az Észt meghaladja, így Isten szolgálatába állítja, akárcsak az Akaratot.
Szakrális értelemben a „fejlődés” Istenhez, a halhatatlan valósághoz, a nagy-énhez való közeledés és a „romlás” az ettől való távolodás.

Minden Isten. A Sátán Isten egy aspektusa, tulajdonképpen a profán nézőpont lázadása, amely Isten helyett Önmagát szeretné oltárra emelni, akit elsősorban önmagamban kell legyőznöm.


A profán vagy modernista felfogás számára a Jelenségvilág az Abszolút fontos és az üresség valóban üres, ami elnyel és fenyeget, amely maga a Káosz, a Gonosz, amely ellen az emberi akarattal lehet felvenni a küzdelmet, a Káoszból Rendet létrehozva.
Kis-én centrikus látásmód: Kedvesség, szívesség, egyenlőség, barátság, tolerancia illetve ellenség és győzelem kultusz. A világ barátokra és ellenségekre oszlik.
Az emberi Ész és Akarat segítségével legyőzhetjük a Káoszt és a Halált.
A kis harc a belső ellen, a nagy harc a külső ellen folyik.
„Hogyan válhatunk tudatos formálóivá (ész kultusz) kaotikus világunknak (a mindenség alapvetően kaotikus), hogy a harmadik évezredben egy harmonikusabb, élhetőbb világot (a mulandóban keres megalapozott harmóniát) teremtsünk. (haladás elmélet)”
Imádkozás Földi célok eléréséért. Istenem miért tetted ezt velem?

Az Én rendem Isten rendje. Ennek beteljesüléséhez elsősorban a külső Sátánt kell legyőznöm, aki akadályoz ebben.



Erre az euramerikai (Bogár László) ellentmondásra a Kelet a következőt javasolja:


„A jelenségek üresek, és az üresség jelenségekben nyilvánul meg.”
(A jelenségek duálisak, az üresség nem duális.)

Ebben a felfogásban, a Hullám duális, mulandó, profán nézőpont - a Víz nem duális, állandó, szakrális valóság.

„Sem az élet nem tagadható meg a létért, mert akkor oda jutunk, ahová a középkori aszkézis. Sem a lét nem tagadható meg az életért, mert akkor oda jutok, ahol az ember ma áll” (Hamvas Béla) Ez az Élet – Lét stádium releváns megfogalmazása, a Káli Júga autentikus létmódja. Jelenleg erre van leginkább reális lehetőség.




„Vállald az én – nem én megkülönböztetésből (duális) fakadó küzdelmet, de amennyire lehet, maradj tudatában a magasabbrendű Egységnek (nem duális).” (Mahábhárata)



Stációk:

Élet (Az érzékszervektől független objektív valóság tana. A valóság profán, dualista);
Élet – Lét (Mindkettő valós: A profán, dualista és a szakrális, nem dualista);
Lét (Pusztán a szakrális, nem dualista a valóság létezik, minden más antropomorf illúzió).



A fénynek a fény fény az árnyék árnyék, az árnyéknak a fény árnyék, az árnyék pedig fény.



„Az egyik kezünk kap, a másik veszít. A szerencsét balszerencse,
a balszerencsét szerencse követi,
ezért semmi miatt nem kell nyugtalankodni az életben.”
(Baszo mester tanítása)