Julius Evola: Európa alkonya

„Európa messze előttünk jár, de tévúton.” Lev Nyikolajevics Tolsztoj

A mai nyugati „civilizációnak” alapvető változáson kell átmennie. Ha ez nem következik be, előbb utóbb összeomlásra van ítélve.

Ez a „civilizáció” a dolgok minden értelmes rendjének perverzióját valósította meg.

Ez a „civilizáció” az anyag, az arany, a gép, a szám birodalma, amelyben nincs többé levegő, nincs többé szabadság, nincs többé fény.

(…)

Elvesztette a tett és a szemlélődés iránti érzékét.

Elvesztette a hierarchia, a szellem hatalma, az istenember iránti érzékét.

Többé nem ismeri a természetet. A nyugati ember számára a természet többé nem a szimbólumok, az istenek és a rítusok eleven teste – többé nem ragyogó kozmosz, amelyben az ember „birodalomként a birodalomban” szabadon mozog: áttekinthetetlen és baljóslatú külsőségekké zsugorodott össze, titkát pedig a profán tudományok semmitmondó törvényekkel és semmitmondó hipotézisekkel próbálják körüljárni.

A Nyugat nem ismeri többé a bölcsességet: nem ismeri azoknak a fenséges hallgatását, akik legyőzik önmagukat; azoknak a fényes nyugalmát, akik látók; azoknak a büszke, „szóláris” valóságát, akikben az eszme vérré, életté, hatalommá lett. A bölcsesség helyébe a „filozófia” és a „kultúra” retorikája lépett: professzorok, az újságírók, a sportemberek világa – a séma, a program, a jelszó.

(…)

Ha egy teljesen általános törvényt kellene felállítanunk, amely megadja a „történelem értelmét” a legutóbbi időkben, nem beszélhetünk haladásról, hanem legfeljebb involúcióról.

(…)

A mai Nyugaton a politikai eszme hanyatlásának valódi oka az, hogy azok a spirituális értékek, melyek egykor a társadalmi rendet áthatották, veszendőbe mentek, anélkül, hogy a mai napig sikerült volna azokat valamivel pótolni. A problémát a gazdasági, ipari, katonai, igazgatási, vagy legfeljebb az érzelmi síkra helyezték át, anélkül, hogy számot vetettek volna azzal, hogy mindez csak anyag: bármennyire szükséges is, sohasem elégséges. Éppúgy képtelen egy egészséges és értelmes, önmagára támaszkodó rendszert teremteni, mint ahogyan a mechanikus erők puszta találkozása sem képes egy élőlényt létrehozni.

(…)

És a gyűrű egyre szorosabbra záródik a kevesek körül, akik még képesek a nagy undorra és nagy lázadásra.

(…)

A ritmus felgyorsul; a nyugati civilizáció köre bezárulással fenyeget. Ezzel szemben három magatartás lehetséges:

Vagy kivonjuk magunkat: korlátokat állítunk fel; magukra hagyjuk ezeket a megtévesztetteket és elárultakat; felrobbantjuk a hidakat – mielőtt még „Muspell fiainak” ez eszébe jutna -, és ezzel megakadályozzuk, hogy fertőzésük elérje legrejtettebb kuckónkat.

Vagy várunk a megoldásra, sőt meggyorsítjuk a „haladás” ütemét, amíg a vég be nem következik, vagy pedig – ha ez nem elég – amíg nem válik láthatóvá, hogy a talaj megtisztult, és az új fa villámsebesen kihajthat.

Vagy addig is engedünk a megfontolás és lázadás kihívásának, és türelmesen, szívósan, kíméletlenül, egyrészt pusztító, másrészt teremtő erővel ellenállunk annak az áradatnak, amely Európa még egészséges részeit elnyeléssel fenyegeti.

De ennek alapja – mondjuk ki újra -, minden külső akció feltétele a belső megújulás. Minden más bátorságnál nagyobb szükség van a szellemi bátorságra, amely immár nem tűr meg semmiféle engedményt és kompromisszumot; és amely – miközben a legtökéletesebb közömbösséggel tanúsítja azzal a váddal szemben, miszerint elmaradott álmodozók, valóságtól idegen utópisták vagyunk – elszakíthatatlanul odahorgonyoz bennünket a tradicionális igazsághoz.

(…)

Miközben ragaszkodunk azokhoz a politikai változásokhoz, amelyeknek Európát egy jobb sorshoz vezető úton kell elindítania, végre kell hajtanunk egy benső tettet is, mégpedig a következőt: létre kell hoznunk egy szellemi állapotot és egy olyan életstílust, amelyek lassanként a tradicionális szellemi állapothoz és a tradicionális életstílushoz vezetnek. A mélyben találhatjuk meg azokat a kapcsolódási pontokat és azokat az őserőket, amelyek a kulisszák mögött – hála azoknak a „láthatatlan vezéreknek”, akikről korábban beszéltünk – képesek feltartóztatni az összeomlást és (…) azokat a hatalmakat, amelyek hozzájárultak a Nyugat alkonyához.

Báró Július Evola