Alawi Sejk. Frithjof Schuon rajza, amit néhány évvel a mester halála után készített
Mintegy a sötétség egyre drámaibb fokozódásának ellensúlyozásaként a XX. században két olyan messze világló személyiség tűnt fel a tradicionális metafizika egén, akik nemcsak egyszerűen birtokba vették a régiek már-már letűnő szellemi tudását, hanem azt különös erővel, fénnyel és tisztasággal újra is fogalmazták. Nem csupán a kontraszt, a világkörnyezet sötét szellemellenessége teszi, hogy ezek a személyiségek élesebb kontúrokkal, nagyobb fényerővel jelentek meg - hanem önmagukban véve is kiemelkedtek elődeik sorából. Egyikük a keleti féltekét ragyogta be tényével, másikuk a nyugati féltekét; egyikük hindu volt, másikuk muszlim; egyikük Indiában élt, másikuk Algériában; egyiküket ramana MAHARSinak nevezték, másikukat ahmad AL-'ALAWInak. Ők azok, akik miatt a XX. századnak, ennek a szégyenletes századnak mégis van mire büszkének lennie a múlt dicső századai előtt.
Ahmad al-'Alawi 1869-ben született az algériai Mostaganemben. Szerencsés gyermekkora volt: soha nem járt iskolába, írni és olvasni édesapjától tanult, s ugyancsak ő vezette be a Qur'an világába. Intenzív intellektuális érdeklődése már gyermekkorában megmutatkozott: képes volt egész éjszakákat olvasmányaiba merülve tölteni. Mikor mesterséget kellett választania, úgy döntött, varga lesz, s így jákob böhme mellett ő lett a metafizika történetének másik grandiózus vargája. Figyelmét intellektuális éhsége nemsokára a szúfí metafizika felé fordította, s a metafizikai vizsgálódások iránti szeretetét élete végéig megőrizte.
Eleinte az 'Isawi szúfí rendhez (tari-qah) kapcsolódott, amely többek között arról nevezetes, hogy tagjai elsajátítják a kígyóbűvölés tudományát és más hasonló praktikákat. Azonban gyorsan rájött arra, hogy őneki nem erre van szüksége. Az ísa-wí-taríqával való szakítását siettette mesterével, Muhammad AL-BUZIDIval való megismerkedése is. BUZIDI a Darqawí-taríqához tartozott, melynek alapítója, Al-Arabi ad-Darqawi a XVIII. század végének és a XIX. század elejének volt nagy hatású spirituális személyisége a Maghreb-országokban.' Érdemes felidéznünk egy történetet abból az időszakból, amikor mestere még nem fogadta formálisan is tanítványává az ifjú Ahmadot:
“Egy nap, amikor a sejk [BUZIDI] velünk együtt volt a műhelyben, így szólt hozzám: »Hallottam, hogy értesz a kígyóbűvöléshez, s hogy nem félsz a marásuktól.« Elismertem, hogy így van. Akkor azt mondta: »Ide tudnál most hozni egyet, hogy bemutasd előttünk tudományodat?« Azt mondtam, hogy természetesen, és kimentem a városon kívülre, hogy fogjak egyet, de fél napon keresztül hiába kerestem; csak egy egészen kicsit találtam, alig volt hosszabb egy arasznál. Magammal vittem, letettem elé, és a szokásos módon elkezdtem foglalkozni vele, míg ő ült, s közben figyelt engem. »E1 tudnál boldogulni egy nagyobb kígyóval is?« — kérdezte. Azt mondtam neki, hogy a kígyó méretének számomra nincs jelentősége. Erre azt mondta: »Mutatok majd neked egyet, amely sokkal nagyobb ennél, és sokkal veszélyesebb is; ha azzal is képes vagy elboldogulni, akkor igazi bölcs vagy.« Kértem, hogy mutassa meg, mire ő azt mondta: »Tested két oldala közé zárt lelked az.2 Ennek mérge sokkal biztosabban öl, mint a többi kígyóé, és ha ezzel is elbírsz és efölött is uralmat nyersz, akkor, mint ahogy mondtam, valóban bölcs leszel.« Majd hozzátette: »Menj, és tégy ezzel a kígyóval szokásod szerint, és soha többé ne térj vissza ezekhez a praktikákhoz.«"3
BUZIDI nem sokkal ezután formálisan is tanítványává fogadta 'ALAWIt, előírva számára a reggel és este végzendő litániákat, majd néhány nap múlva beavatta a dhikr elméletébe és gyakorlatába, ami a szúfizmus leghathatósabb eszköze a szellemi ösvényen való előrehaladásban.4 alawI ekkoriban odaadó hallgatója volt az Egység Tanáról (at-tawhíd) szóló szúfí metafizikai előadásoknak, buzidi azonban úgy gondolta, fontosabb számára az Egység tapasztalati megismerése, mint annak pusztán értelmi megragadása: “Számodra most az lenne a leginkább célravezető, ha mindaddig, amíg Urad Fényei fel nem virradnak benned, s el nem jutsz az Egység valódi értelmének ismeretére, lelked legbelső részének megtisztításával foglalkoznál. ... Éppen ezért az lesz a legjobb, ha [mostantól fogva] mindaddig szünetelteted tanulmányaidat, amíg jelenlegi feladatodat el nem végzed, mert az embernek kötelessége, hogy a fontosabbat mindig a kevésbé fontos elé helyezze."5
Alawi elmondja, hogy akkoriban az efféle tanulmányok annyira lebilincselték, hogy mestere utasításának teljesítése csaknem lehetetlennek tűnt számára. Végül is azonban beadta a derekát, és azt az időt és energiát, amit addig tanulmányainak folytatására és könyvek olvasására fordított, most a dhikr-re áldozta, különösen, miután kezdte tapasztalni magányos invokációjának hatását. Visszaemlékezése így folytatódik: “Amikor learattam a dhikr gyümölcsét (s ennek gyümölcse nem kevesebb, mint Isten kontemplatív megismerése), világosan láttam mindannak erőtlenségét, amit korábban az Isteni Egység tanáról elsajátítottam, és beláttam, hogy mesteremnek nagyon is igaza volt. Ezt követően közölte velem: eljött az ideje annak, hogy újra felvegyem megszakított tanulmányaim fonalát, s amikor ismét elkezdtem járni az előadásokra, azt vettem észre, hogy már egészen másképp értem az elhangzottakat, mint korábban."6
Ettől fogva mestere legközelebbi tanítványa lett, majd mestere halálát követően (1909) a tanítványi kör őt választotta BUZIDI utódjává. Sorra születtek írásai, amelyek között éppúgy találhatók önálló prózai és verses művek, mint ahogy kommentárok, sőt még egy csillagászati munka is, amely — mint Martin Lings megjegyzi — “a tényeket tekintve modern, ám tradicionális abban az értelemben, hogy a fizika metafizikának való feltétlen alárendeltségét sosem téveszti szem elől".7
Amikor mestere rábízta ALAWlra mások vezetésének feladatát, azt mondta neki. “Olyan leszel, mint az oroszlán: bármire is teszed kezedet, a tiéd lesz az."8 S csakugyan, kiváló mester vált belőle, aki nem nyugodott addig, amíg tanítványait legalább egy alapszintű kontemplatív istentapasztalatig el nem vezette - amelyet egyébként a szúfizmusban a misztikus ösvény első állomásának tekintenek. Ebben a dhikr-en kívül fő eszköze a khalwah volt: a tanítványnak egy magányos cellába kellett zárkóznia, hogy ott a mester felügyelete mellett kizárólagos tevékenységeként merüljön a dhikrbe, rendszeresen beszámolva mesterének nehézségeiről és tapasztalatairól.9
Alawi már intenzíven szembesült azzal az igazsággal, hogy a modernitás terjedése mindig csak a vallás rovására történhet. Éppen ezért határozottan ellenezte a nyugati s modern formák átvételét - ezt ugyanis az első lépcsőfoknak tekintette azon az úton, amely végül is az iszlámtól és Istentől való elforduláshoz vezet. Noha a kereszténységgel szemben egyáltalán nem volt ellenséges, hasonlóképpen ellenezte a keresztény misszionáriusok ténykedését: “Ezek a misszionáriusok miért nem inkább saját népeik szellemi boldogulásával törődnek?"10 Mindazonáltal náluk sokkal veszélyesebbnek tartotta azokat a modernista törekvéseket, amelyek belülről támadták a tradicionális iszlámot, s amelyeknek egyik fő célpontja éppen a szúfizmus volt.11
Frithjof Schuon, aki még találkozhatott vele személyesen, élénk és szuggesztív képet fest a már halála küszöbén lévő Mesterről:
“Az az eszmeiség, ami mindegyik vallásos forma rejtett lényegét alkotja, benső jelenlétének hatékonysága révén mindegyiket azzá téve, ami, túlságosan szubtilis és túlságosan mélységes ahhoz, hogy ugyanolyan intenzitással inkarnálódjon mindenkiben, aki atmoszférájában lélegzik. Éppen ezért az élet nagy kiváltságai közé tartozik kapcsolatba kerülni e formák egyikének igazi szellemi képviselőjével — vagyis kapcsolatba kerülni egy olyan személyiséggel, aki azt az eszmeiséget, amely az adott civilizációnak évszázadokon keresztül igazi éltető eleme volt, önmagában reprezentálja — és teszi ezt nem csupán azért, mert történetesen ahhoz a civilizációhoz tartozik. Egy ilyen emberrel találkozni olyan, mint szemtől szembe találkozni -a huszadik század közepén — egy középkori szenttel vagy egy sémi patriarchával — és éppen ezt a benyomást tette rám shaikh AL-HAJI Ahmad BIN-'ALIWAH [Ahmad al-Alawi], a szúfizmus legnagyobb mestereinek egyike, aki néhány hónappal ezelőtt hunyt el Mostaganemben. Barna dzsallabájában és fehér turbánjában, ezüstszürke szakállával, hosszú kezeivel - melyek minden mozdulatukkor olyannak látszottak, mintha a belőlük áradó baraka (áldás) súlya lefelé húzná őket — valamiképpen Say-Yidna Ibrahim Al-Khalil [Ábrahám] ősrégi tiszta légköre lengte körül. Halkan és szelíd hangon beszélt; szavai úgy hullottak le róla, mint ahogy a szilánkosan hasadó kristályról hullanak le darabjai. Szemei, amelyek olyanok voltak, mint a sírkamrában világító lámpások, mintha csak keresztülhatoltak volna a tárgyakon, s miközben azok külső héját mindenütt semminek látták, a héjakon túl is mindenütt ugyanazt a valóságot szemlélték: a Végtelent. Pillantása roppant átható volt, csaknem kemény a maga enigmatikus rendíthetetlenségében, mégis telve szeretettel. Szemének hosszú oválisai gyakran hirtelen kerekké váltak, mintha csak meghökkennének, vagy mintha valamilyen csodálatos látvány ejtette volna rabul őket. Az énekek hullámzása, a táncok s a szertartásos inkantációk mintha csak örökösen továbbrezegtek volna benne; feje néha ritmikusan ide-oda himbálózott, míg lelke belemerült a dhikrben, vagyis az emlékezésben rejtőző Isteni Név kifürkészhetetlen misztériumába. A valótlanság benyomását keltette, annyira távoli volt, annyira hozzáférhetetlen — annyira megragadhatatlan volt a maga teljességgel absztrakt egyszerűségében."12
Al-Alawi 1930-ban, Mostaganemben
JEGYZETEK
1 A Darqawl-taríqa annak a híres Shádhili-taríqának az egyik alrendje, amelyhez René Guénon mestere, Abd AR-RAHIMAN 'ULAISH sejk is tartozott.
2 Utalás egy hadíszra.
3 Martin Lings: A Sufi Saint of The Tventieth Century. Shaikh Ahmad al-Alawi: His SpiritualHeritage and Legacy. Berkeley, 1973', University of California Press, 52. o. [Az arab nevek átírásában e művet követtük — A szerk.. ]
4 A dhikr-rel kapcsolatban magyar nyelven lásd Mircea Eliade: A jóga. Halhatatlanság és szabadság. Budapest, 1996, Európa Kiadó, 261-264. o. Lásd továbbá Annemarie Schimmel összefoglalóját: Mystical Dimensions of Islam. Chapel Hill, 1975, The University of North Carolina Press, 167-178. o.
5 Martin Lings: A Sufi Saint of the Twentieth Century. 54. o.
6 Uo. 58. o.
7Uo. 230. o.
8 Uo. 59. o.
9 A khalwah a Shadhili-taríqán és a hozzá kapcsolódó rendeken belül újításnak számított, azonban a keleti eredetű szúfí rendekben — például a Kubrawi- és a Naqshbandi-renden belül — reguláris eszköznek minősült.
10. Uo. 109. o. Miközben a híres, szentéletű észak-afrikai misszionárius, Charles de Foucauld tíz éves, bámulatos elszántsággal és heroikus erőfeszítéssel végzett missziós tevékenységével mindössze egyetlen muszlimot tudott a kereszténység milliárdos aklába terelni (és vele kapcsolatban is szkepszisének adott hangot: “Hogy milyen mértékben volt igazi a megtérése, ki tudja?" [PUSKELY Mária: Akik hittek a szeretetben. Budapest, 1979, Szent István Társulat, 434. o.]), addig Ahmád AL-AlAWI honfitársai tucatjait vezette olyan istenismereti fokra, amelyre maga CHARLES DE FOUCAULD is csak sikertelenül aspirált.
11 Jól tudjuk, hogy az ATATÜRK-féle törökországi reform legsúlyosabban éppen a szúfí rendeket és általában a muszlim tradicionalitást érintette, ideértve a hagyományos török viseletet is.
12 Idézi Martin Lings: A Sufi Saint of the Twenlieth Century. 116-117. o.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése