Grandpierre Attila: A kőkörök eredete és az emberiség eltemetett őskori civilizációja. 2. rész.

Európa egyetlen népe, amelynek hagyományai, krónikái, az akkori kor dokumentumaival egyezően a szkíta eredetet tanúsítják, a magyar. Éppen ezért rendkívül érdekes számunkra az utóbbi évtizedek régészeti felfedezései, amelyek nyomán fény derült arra, hogy a szkíták, az ókori történetírók beszámolóival egyezően, a világ legősibb népét alkotják. Azt is ideje tudomásul vennünk, hogy a világ ma uralkodó népcsoportja, az „indoeurópai”-nak mondott angolszász, az új felfedezések nyomán igyekszik indoeurópainak feltüntetni a szkítákat. Nem árt észben tartanunk, hogy a szkíták nemcsak hogy kiestek a nyugati népek történelmi emlékezetéből, de egyenesen idegennek és az ezzel járó kettős mérce alá esőnek számítottak. A lovas népekkel szemben a nyugatiak igyekeztek a letelepedett, földművelő életmódot dicsőíteni, a „nomád” életforma fölé emelni. Pedig ugyancsak világosan átlátható, hogy az ókorban a lovasnép közlekedési lehetőségei egyértelműen felülmúlták a gyalogos népekét, és ez nemcsak katonai, hanem gazdasági és kulturális előnyt is jelentett. Annak idején a lovasnépeket a görögök annyira idegennek érezték, hogy a lovasokat – a valóságot megérteni nem képes gondolkodásra vallóan – kentaurnak, lóval összenőtt embernek vélték. Tróját elsősorban azért igyekeztek elfoglalni, hogy a híres trójai lókultúra eredményeiből részesüljenek. A lovak tartásával járó kulturális fölényt akkor tudjuk kellőképpen felfogni, ha lefordítjuk mai nyelvre, és egy hasonlattal élünk: a lovak tartása megfelelt egy új, kimeríthetetlennek tűnő energiaforrás felfedezésének.

A tények azt mutatják, hogy semmi sem állt távolabb az ókor egyetlen nyugati kultúrnépétől, a görögtől, mint a lovaskultúra. És ha ők voltak a legmagasabb kulturális szinten, a többi nyugati néptől még kevésbé. Hogyan képzelhető el ezek után, hogy most, az újabb régészeti felfedezések kényszerű tudomásul vétele után, magukat egyszeriben egy ókori lovasnép közvetlen utódainak tartsák? Azt hiszem, egyértelműen belátható, hogy a nyugatiak nem lehetnek lovasnép leszármazottai, ha maguk sohasem láttak lovast, ha maguk sohasem ültek lovon, és ezt mégcsak el sem tudták képzelni. Ha lovasnép utódai lettek volna, olyan népé, amelyik ezer éveken át lóháton élt, akkor ennek tudása, ismerete nem mehetett volna ki teljesen a köztudatból. Nem lehet elképzelni olyan történelmi erőt, amelyik célirányosan a lovaglásra utaló gazdasági-katonai-történelmi emlékeket tökéletes hatásfokkal tudta volna kiirtani. A nyugati népek nem lehetnek lovas nép utódai!

Nehogy azt higgyük, hogy ez a következtetés olyan világos, hogy ezt már le is vonták. A következtetéshez ugyanis az adatok értelemszerű csoportosítására és a következtetés levonásának képességére lenne szükség. A mai tudományban, úgy tűnik, ez a legtöbb kutató képességét meghaladja. Modern jelenség, hogy a tudományban egyre zavarosabbak az alapok. A tények egyre inkább a gondolkodás fölé kerülnek. A modern tudomány a tapasztalati tényeket olyan toronymagasan helyezi a gondolkodás fölé, hogy az a tudós, aki lényeglátóan mer gondolkodni a mai időkben, könnyen ellenszélben találhatja magát. Marija Gimbutas elmélete a kurgán-kultúrát (sírdomb építő kultúra; kurgán= sírdomb, halomsír; török eredetű szó) teszi meg az ’indoeurópai” népek ősnépének. Sokan úgy vélik, minden „indoeurópai” nép a kurgánok népéből származik! Kevesebben tudják, hogy az „indoeurópai” nép valószínűleg nem létezett, és az ide sorolt mai népek eltérő törzsekből eredve európai együttélésük és egymással való kapcsolataik révén alakítottak ki szorosabb nyelvrokonságot. Még kevesebben tudják, hogy a kurgán-építés a szkíta népcsoport kultúrköréhez tartozik. Gimbutas a kurgánok népét lovasnépként jellemzi, ők találták fel a ló háziasítását, valahol a Kárpát-medence és Észak-Kína között, úgy tűnik, az i.e. 4.-3. évezredben. Ha ez így lenne, akkor a görögök a szkítáktól származnának! Márpedig a görögök a megmondhatói – Hérodotosz egész könyvet írt a szkítákról – hogy ők bizony a szkítákat tőlük teljesen idegen kultúraként fogták fel, és soha nem merült fel bennük, hogy ők a szkíták leszármazottai lennének!

A huszadik század eleje óta többtucatnyi szkíta síremléket, kurgánt tártak fel a régészek. Az egyik legszebb síremlék Pazyrikben, Szibériában, a Magas-Altájban fekszik. Van-e közük a kurgánoknak a kőkörökhöz? A legnagyobb kőkör Angliában Aveburyban található, átmérője több mint 400 méter. A Szaján hegységben az ardzsani kurgán kör alakú, 120 méter átmérőjű építmény, akkora, hogy a temetésen több mint 10 000 ember vett részt! Polgár-Csőszhalomnál, a mai Magyarország területén az újkőkorból származó koncentrikus körárok-rendszert fedeztek fel. Pusztaszikszónál és Szarvas közelében köralaprajzú építményeket, szentélyeket találtak a régészek. A kőkörök gyakran koncentrikus körárok-rendszert alkotnak. Kimutatták, hogy a kurgánok a temetés után is helyet adtak a rendszeres közösségi összejöveteleknek, szertartásoknak. A kurgánok mellé jól látható sírjelzések kerültek, a rézkorban ez a leggyakrabban a sír mellé vagy fölé helyezett kőoszlop, sztélé volt – amilyen Ózdnál és Mezőcsát-Hörcsögösnél is fennmaradt (lásd A Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállításának vezetője, Kr. e. 400 000-Kr. u. 804, Magyar Nemzeti Múzeum, 2002, 42). A kurgánok és a kőkörök tehát alakjukban, geometriájukban, méretükben, használati rendeltetésükben tehát megegyeznek a kőkörökkel. Bár a kőkörök pontos rendeltetése a mai napig viták tárgya, kétségtelennek látszik, hogy a kőkörök szintén temetkezési helyek, szintén szertartások színhelyei voltak. Meg kell állapítsuk, a kurgánok és a kőkörök minden jel szerint feltűnően szoros rokonságban állnak egymással! Ez a rokonság erősen valószínűsíti, hogy a kőköröket is a szkíták építették! Következtetésemmel teljesen egybevág, hogy Indiában általános nézet, hogy a kőkörök a szkíta kultúra nyomai. Sőt, még európai vélemény is alátámasztja következtetésünket. A jezsuiták ugyanis – egy feljegyzés szerint - a kőköröket szintén a szkíták építményeinek tekintették. Hogyan lehet, hogy mára ez a vélemény teljesen kiszorult a köztudatból?

A mai zavaros helyzetben sok akadályt kell eltávolítani az útból, amíg tisztán láthat az ember az őstörténelem bármely kérdésében. Lássunk egy ilyen akadályt! A mai magyar hivatalos nézet szerint a szkíták a vaskorban jelentek meg hazánkban, és jelenlétük az i.e. 8. századtól csak az i.e. 5. századig tartott. Kurgánok viszont már a rézkor vége felé, azaz i.e. 3000-től megjelentek a mai Magyarország területén! Sőt, a Polgár-Csőszhalomnál talált koncentrikus körárok-rendszer az i.e. 4800-4600 közti időszakból származik, bejáratai a fő égtájakra mutatnak, vagyis csillagászati tájolásúak, és mellette parányi agyagtárgyak, napkorongok kerültek elő! Felmerült, hogy e körárok-rendszerek több távoli közösség találkozási helyét jelölték. Ha mindehhez hozzáadjuk, hogy az első kőkörök Angliában, Skóciában és Írországban az i.e. 3500-as évek környékén jelentek meg, teljes a kép, de várni kell, amíg kitisztul a zűrzavar, és feltűnik a megoldás. Lehet, hogy az i.e. 8. században a Kárpát-medencébe keletről érkező szkíták itt egy többezer éves, hasonló kultúrájú népet találtak? Lehet, hogy hazánkban egy több mint hétezer éves szkíta jellegű kultúra előzte meg a vaskori szkíták bejövetelét? És továbbhaladva: lehet, hogy a kőköröket építő kultúra legrégebbi nyomai éppen a Kárpát-medencében mutathatók ki? Ha igen, akkor az emberiség legősibb és legnagyszerűbb, legmagasabb technikai-tudományos szintről tanúskodó építményeit hazánk őslakói, a magyarság ősei, a szkíták építették! Ha igen, nem az első eset, hogy az addig máshová gondolt ősi magaskultúrát a Kárpát-medence megelőzi. Így jártunk ugyanis a sumér kérdéssel. Mire az emberiség elismerte, hogy nem a görögök voltak minden tudás letéteményesei, hanem már előttük is léteztek magaskultúrák, és ezek forrása az ősi Sumér, addigra Erdélyben, Tatárlakán olyan agyagtáblákat találtak, amelyeken írásjelek szerepelnek, ezer évvel megelőzve a mezopotámiai agyagtáblákat. Tatárlakán 26 istenanyaszobor is felszínre került. Ezek valószínűleg nyakban hordásra szolgáltak. Érdekes, hogy éppen Polgár környékén ugyancsak kilyukasztott, agyagból készült fejábrázolásokra bukkantak, Szajolon pedig Vénusz szobor került felszínre. Hajdú Zsigmond debreceni régész felfedezése nyomán Tatárlaka és Tordos mellé Polgár és Szajol csatlakozik (http://www.derimuz.hu/DeriMuzeum/allando/regeszet/data.htm).

A nyugati civilizáció gyakran emelte ki, hogy a lovasnépekkel szemben azért fejlettebb, mert városépítő, mert kőépületeket tudott emelni, amire a nomád népek, ezzel szemben, nem voltak képesek – szólt az évszázadokon át sulykolt érvelés. Most mintha mindez megdőlne! Most ugyanis kiderült, hogy éppen a városépítőkkel szembeállított, és lekezelt „nomád” nép, a szkíta volt az, amelyik az emberiség legfejlettebb technológiát igénylő kőépítményeit emelte! Sokszor több mint száz tonnás kőoszlopokat emeltek egymás mellé és egymásra úgy, hogy közéjük egy zsilettpengét sem lehet becsúsztatni! Egyesek szerint erre az atomkori modern technológia sem lenne képes. Ezért állt be az újabb logikátlan fordulat. Bernard Sergent például „Az indo-európaiak” c. könyvében a szkítákat tartja az „indoeurópaiak” ősének. Csakhogy mégsem lehet ilyen könnyen forgatni a köpönyeget, és nem lehet következmények nélkül a köpönyeget mindig a pillanatnyi legjobbnak látszó lehetőség felé fordítani.

Euan MacKie „The Megalith Builders” c. könyvében ugyanis kimutatta, hogy a kőkörök a Földközi-tengerből Máltán át terjedtek Prtugáliába, Franciaországba, Bretagne-ba, Angliába, Skóciába és Írországba. Vagyis tengeri úton. A tengeri út kiindulópontja: Kisázsia, Fönícia. Föníciából Mezopotámiába vezetnek a nyomok. Mezopotámiában pedig már Woolley ásatásai kiderítették, hogy a korai dinasztiákat egy hosszú, történelem előtti korszak előzte meg. Eridu-ban egy ziggurat alatt egymás után 17 templomot találtak az egyre mélyebben fekvő, egyre korábbi rétegekben. Az első városok Sumérban az i.e. 3500-as évekre tehetők. Az első templomok viszont ezt az időszakot majdnem 1500 évvel megelőzik! Úgy tűnik, a történelem előtti időkben a Tigris és az Eufrátesz vidékén az élet egy templom-építő és egy építkezést nem ismerő, jóval alacsonyabb szintű nép egymás mellett élését jelentette. A templomépítők egy hivatásszerűen kiképzett, nagyon magas szintű tudással bíró, nagyon megbecsült osztályt alkottak, irányító szerepet játszottak. Létezett egy rendkívüli magaskultúra, amely köralakú szentélyeket épített. E magaskultúra tagjai egységes kultúraalkotó népként léptek fel, és minden jel szerint nekik köszönhető a kőkörök építése a Földközi tenger és az Atlanti óceán mellékén.

Eddig jutott Euan MacKie könyvében. Nekünk azonban nem kell megállnunk ezen a ponton. Kérdezzük meg: kik voltak ezek a magaskultúrát alkotó, szentélyeket építő, magasfokú tudományos ismeretet birtokló emberek? A választ megadják tetteik. A kőkörök a négy égtáj felé tájoltak. A hozzájuk vezető folyosók keleti tájolásúak. A mellettük talált agyagkorongok napkorongok. Ezek a szentélyek napszentélyek voltak! Napistenhívő, ősi magaskultúrát hordozó papokat egyetlen egyet ismer a történelem: a mágusokat. Diogenes Laertius “A kiemelkedő filozófusok élete” című, i.u. 200 körül született munkájában megírja, hogy a mágusok az egyiptomiaknál is ősibbek. Művének első mondatai szerint “Vannak olyanok, akik azt mondják, hogy a filozófia tanulmányozása a barbároknál kezdődött el. Nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy a perzsáknak voltak mágusaik, a babiloniaiaknak vagy asszíroknak káldeusai, az indiaiaknak gimnoszofistái; a kelták és gallok között a druidák népe”. Az antik világ egyetlen papsága sem volt híresebb a mágusoknál – írja Gnoli az „Encyclopedia of Religions” szócikkében. Thomas Stanley írta az újkor első nagysikerű, átfogó ismertetőjét a görög kultúráról amely négy kiadást is megért. Ebben így ír a mágusokról: “A mágusok részrehajlás és előítéletek nélkül dolgoznak…A legősibb tanító nemzetség, törzs, kétségbevonhatatlanul”. Babilon mágus papjait “káldeus” néven ismeri a történelem (Gnoli, 1993, 80). A mágusok voltak jónéhány nagy görög gondolkodó tanítómesterei, mint például Püthagorász, Démokritosz, Platón, és “ők adták át a Nap-kultuszt Indiának” (Humbach, 1978, Gnoli, 1993, 80). “A mágusok a Napkultusz papi kasztja” (Redards, 1965, 1809).

Fentiekből több következtetés is adódik. Ad egy: ha a szkíták építették a kőköröket, másrészt a mágusok építették őket, akkor a szkíta mágusok voltak az őskor és az ókor tanítómesterei. Ez a következtetésünk jól egyezik a ténnyel, hogy a mai népek közül egyedül a magyar ősvallás papjait hívták mágusoknak, ahogy az fehér Mátyás Jenő „Középkori magyar inkvizíció” c. könyvéből kiderül. Másrészt: a mágusok nemcsak a Kárpát-medencében, hanem Sumérban is éltek. Valóban, a sumér kultúra legmagasabb tudású tagjai éppen a mágusok voltak: őket ismerjük káldeus név alatt. A káldeusok Sumérban, Babilonban külön népet alkottak – akárcsak a magyar mágusok, regösök, akiknek Magyarországon külön falvaik voltak, éppúgy, ahogy az ősi Médiában a mágusok földjei egymás mellett terültek el (lásd Ammianus Marcellinus beszámolóját sorozatunk első részében). L. A. Waddell és Dr. Islay Muirhead szerint a Castlerigg nevű Keswick-i kőkör „Observation Stone” nevű kövén sumér ékírást találtak, amelynek olvasata: „látni a napfelkeltét”. Keswick falu Cumbria megyében van, aminek angol neve „Land of the Cymrs or Cumbers”. „Cymrs” neve a kimmerek nevére emlékeztet – és ebben az esetben a kimmerek és a sumérok közötti rokonságról is szó lehet. A kimmerek a szkíták egyik népcsoportja, vagyis ismét a szkítákhoz jutunk el.

A mágusok a méd nép egyik fő törzsét alkották. Tudásuk, ősi hagyományaik természetes velejárója volt, hogy elismerésben részesültek, kiváltságokat kaptak. Politikai és vallási kiváltságaik az állami élet irányításában központi szerepet adtak nekik. Ők végezték a koronázási szertartást, ők nevelték a fiatalokat, ők irányították a haderő szertartásait, őrizték a királyi sírokat, ők énekelték a szent énekeket. Az énekeknek mágikus erőt tulajdonítottak. Énekeikkel ők voltak a hagyomány őrzői, az istenek leszármazásrendjének tudói. A legnagyobb áldozati szertartás egy tökéletes fehér lónak a feláldozása volt. A mai világ legtekintélyesebb értelmező szótára, a húsz kötetes „The Oxford English Dictionary” a „Magi” címszó alatt azt írja: „A mágusok pre-szemita és pre-árja papi törzs voltak Nyugat-Ázsiában”. Vagyis a mágusok nem voltak sem szemiták, sem árják. Herodotos III. könyvének 79. és 80. fejezetében megírja, hogy amikor a perzsa Dareios hetedmagával két mágust megölt, s ennek hírére a perzsák úgy belekezdtek a mágusok lemészárlásába, „ha a beálló éj vissza nem tartja őket, egy mágus sem marad életben. Ezt a napot a perzsák közösen a legnagyobb tiszteletben tartják, s egy nagy ünnepet rendeznek, melyet a perzsák mágusgyilkolásnak hívnak.” Ez a hírhedt „Magophonia” „ünnepe”, amiről a Katolikus Enciklopédia „Magi” szócikke is beszámol (http://www.newadvent.org/cathen/09527a.htm).

Ezek után felmerül a kérdés. Ha az ókori Perzsiában a mágusok lemészárlása nemzeti ünnep volt, mint nálunk március 15.-e, akkor hogyan lehetett a mágusok népe, a szkíta az ókori perzsák közvetlen elődje? Hogyan származhattak az indoeurópai perzsák az indoeurópai ősnépnek mondott szkítáktól, ha nemzeti önazonosságukat a szkíta mágusokkal szemben találták meg? Úgy látom, itt olyan ellentmondásba ütközünk, amely a mágusok amúgy is világos turáni népcsoporthoz tartozását emeli ki. Úgy tűnik, kikerülhetetlen, hogy a modern tudomány a turáni népeket tegye meg a nyugati népek ősének. Ezzel pedig elkerülhetetlenül egy ellentmondásos viszonyt ölel magába – azt az ellentmondást, amely a nyugati népek hagyomány-ellenes civilizációja és a szkíta népek hagyomány-őrző kultúrája között feszül. Vajon miért váltak a nyugati népek ellenségessé saját őseikkel, ősi kultúrájukkal szemben? És mikor történhetett ez a pálfordulás? Kérdések, amelyek elvezetnek bennünket az ősi emberiség egységének megbomlásához.