Óh, Nagyi

Be yourself! - Légy önmagad!

Olvasom egy plakáton és elmélázom, ez alatt vajon mit érthetünk?
Kedvező esetben arra szólít fel, hogy legyünk természetesek. Félrevezető lehet, ha esetleg azt sugallja, hogy törekedjünk rá, hiszen a természetességnek pont az a lényege, hogy spontán. Vagy önismeretre sarkall? A legrosszabb esetben azt javasolja, hogy „valósítsd meg önmagad”, magyarán akkor leszel boldog, ha önző vagy. Bár az is lehet, hogy Keresztes Szent Jánossal, Eckhart mesterrel, Sri Ramana Maharsival és Ahmad al-Aláwíval összhangban arra utal, hogy keresd meg igazi önmagad, az Önvalódat. Az ibseni hagymahámozásnak két eredménye lehet, vagy nihilizmusra vagy, az abszolútra bukkanunk. Vagy-vagy.

Az uralkodó egy városba érkezett és mindenki leborult előtte, kivéve a szúfi-t. „Hogy –hogy nem borulsz le előttem, amikor én vagyok a főnök?” - kérdi tőle a kalifa a lóról. „Te a remény, a mohóság, a hatalom és a hírnév rabszolgája vagy, ezek pedig az én szolgáim.” – válaszolta az iszlám misztikus. „Melyikünknek kellene tehát a másik előtt leborulnia?”

A kérdés: mi történt ezután?

Mi történt Bódhidarmával, miután elhangzott híres mondata, négy égtáj ura, a kínai császár előtt? Ez a beszélgetés állítólag tényleg lezajlott: „Ezer buddhista templomot építettem, 100. 000. szerzetesnek biztosítom - a kultúra, az istenekkel való kapcsolattartás érdekében - szállását és élelmezését, 450 vallásos iratot fordítattam le kínaira! Milyen érdemeim lesznek a túlvilágon?” „Semmilyen” – válaszolta az ceylon-i bölcs, a kalaripajattu és a zen nagymestere.



Más:
Milyen érdekes barátaim az Úrban, hogy anyagilag a nyugat nyelte be keletet, szellemileg viszont a kelet nyugatot. A küszöbünket nyaldossa a politikailag korrekt opportunizmus, a kádári elmocsarasodás. Mindenki be lesz vonva, mint csendestárs, s mint tudjuk a közös hazugság a legjobb kötőanyag. Nézem az MDF – be ragadt konzervatívokat, a jövőbeli magunkat látom, a félrenézésekben, a hunyorgásban, a féligazságokban. „Én már akkor is mondtam Neked, hogy Nekem babérkoszorús zászló is sok.” Nekem meg az angyalos a megfelelő és bármelyik, kedves, természetesen. Erről egyáltalán beszélni kell?! Az igazságkeresés normasértő okvetlenkedés. Bárkire rá lehet majd fogni, hogy gyűlölködő, tagadó, az orwelli háló egyre sűrűbb szövésű és persze nő a gyanakvás, mindenki megint gyanús. Ö azért mert gyanús, Ő meg azért gyanús, mert nem gyanús. Milyen tragikomikus.

Vegyük sorba:
Szabadság= a tömegmédia teljesen lehetetlenné teszi a döntést, mivel mást sem tesz, mint bizonyos érdekek mentén torzít és egyszerűen nem áll az emberek rendelkezésére megfelelő információ. „The right to choose.” Erről ennyit. Már megint ez a fordítottság. Ezt és a tagadást, meg a csúsztatást nagyon kedvelik az „értelmiségi” modernek.
Egyenlőség= Ezt már ki is hagyhatjuk. Tényleg, már megint nem vagyunk elég érettek, akkor se voltunk elég érettek és már megint nem vagyunk elég érettek, hogy felfogjuk, megértsük ezt a nagyszerű koncepciót, az emberiség üdvét, az örök békét, amikor minden „majd” jobb lesz.
Testvériség= Amikor a verseny és az evolúció a kor fő mániája, ezek a relatív igazságok?
Mi is van még? Emberi jogok, tolerancia, kedvesség: A kettős mérce és a démonizálás, gyűlöletkeltés.
Most a „katolikusok” és „a magyarok” vannak terítéken. Íme egy csokor a közbeszédből, melyet már észre sem veszünk: „Mindenkit szeretek, csak a „katolikusokat” gyűlölöm. A „papok” légpuskával lövik a gyerekeket, a „papok” pedofilok. A „katolikusok” megjátsszák magukat. (És ezt úgy közli, mint valami jelentős felismerést) Ilyenek „a magyarok”, a hátadba döfik a kést! Nincs is magyar értelmiség. „A magyarok” gőgösek és ostobák. „A magyarok” magyarkodnak. „A magyarok” szélsőségesek.” Mondjuk ki nyíltan: Magyarnak születni szélsőséges. Na hagyjuk.

Negédes hang köszönt: „A busz forgalmi akadály miatt nem tud beállni a megállóba.” Mint az 1984-ben. Mennyivel szellemesebb volt a buszvezető recsegő hangja, legalább valami valódi. Kérdeznék valamit valakitől, de nem hallja, mert a fülén a fejhallgató. Állok a megállóban, élvezném az utcazajt, a madárhangot. Már megint „kellemes” slágerzene üti meg a fülemet. Hát nem az egyik hirdetőszekrény van felszerelve hangszóróval?!


A modernizált, liberalizált Amerópa.

Nagyon kedvelt megtévesztési forma a látványos, dühös torzsalkodás a felszínen, amikoris nagyon jókat és igazakat is mondhatnak, a végén mégis mindig kiderül, hogy már megint cseberből – vederbe kerültünk. Itt van például a hippibuddhizmus, a humanista kör és a haladó környezetvédelmi mozgalmak témája. Higgyétek el, ezek is megérnének egy misét, bármilyen aranyosak. Nem lehet végre már rájönni, hogy a modernizmussal alapvetően baj van? Már örülnénk: Nagymama! De mi ez? Mi ez a szőrös pata, ami kilóg a paplan alól?! Mégsem a nagyi?

Bush elnök, Sarkozy jobboldali, Blair és Gyurcsány baloldali jelmezben, a mélyben ugyanaz a neoliberalizmus, amiről a leköszönő Jaques Chirac elnök a következőképpen nyilatkozott új interjúkötetében, idézem: „Tény, hogy rosszul viselem az olyan cégek hegemóniáját, mint a Coca-Cola, (Figyelem kedves Naturaqua, meg Chappy fogyasztók! Békés Sárkány) és hogy állandóan problémám van az amerikaiakkal, akik mindenkire rá akarják erőszakolni az álláspontjukat.” - véli Chirac, majd hozzáteszi: „Meg vagyok győződve arról, hogy a liberalizmus ugyanúgy kudarcra van ítélve, mint a kommunizmus, amely szintén túlzásokhoz fog vezetni. Mindkettő az emberi gondolkodás perverzitása.”


Más:
Egy sztenderd manipuláció: Igen-igen, rossz ez a kormány, de a Fideszé sem volt jobb. (A saját fécesz szokásos szétkenése, ugyebár. B. S.)
Egy lehetséges válasz: Sajnos zongorázni lehet a különbséget. Ez a kormány az utóbbi húsz év legrosszabb kormánya.
Ha tovább győzköd: Ne akarja nekem bebizonyítani, hogy a kék sárga, legyenszíves!
Ha folytatja: Semmi gond! Köszönöm, viszlát.

--
Békés Sárkány