Hamvas Béla: Scientia sacra III. (10-es kötet)

89.

A hatalom, amelynek lelkiismerete rossz, a leleplezéstől fél, ezért az értelem világosságát tiltja, és aktusokat követel, mert ezeket hűségnyilatkozatnak fogja fel, és mert az embert gondolatában nem, csak tetteiben tudja megfogni. Ez a farizeizmus bázisa, a bűn a tettben van. Nem lehet olyan megrettenést elképzelni, mint amilyen a farizeusoké volt, amikor Jézus tanítása felől tudomást szereztek: a romlás nem a tettekben van, hanem abban, hogy ki milyen életet él, a létrontást vagy a tisztult (tesuvah) életet. A rossz és a tisztátalanság (asma) nem a gondolatban és nem a tettekben van, hanem a megrontott létben. A bűnös nem az, aki egyszer rosszat követ el, hanem aki folyamatosan a rosszban él, mert észre sem veszi, mit és hogyan él, ezerszer rossz, aki ezt a rosszban való folyamatos életet nemcsak helyénvalónak, hanem mint mondják, reálisnak tartja, és még százezerszer rossz, aki ezt a tisztátalan életet, mint helyeset tanítja, és mástól követeli. Semmi sem könnyebb, mint beszennyezni, és semmi sem nehezebb, mint megtisztítani. A Hegyi beszéd volt a vádbeszéd a farizeusok ellen, a tiltakozás a tett-morál ellen, és végleges megalapozása annak, hogy minden tetten és gondolaton és testi korrupción túl a rossz a létrontás sötét ösztöne (Antikrisztus). A látható külső bűnök és kimondott gondolatok és korrupt testek egy, az emberi lény legmélyén megromlott lét következményei, amelyek képmutató jótettekkel és kegyes gondolatokkal és külső gyógyítással nem tüntethetők el. Egyedül a teljes megfordulással (tesuvah, metanoia) tehetők jóvá. Ez a jóvátétel mindenkire kötelező, minden emberre érvényes, ha valaki ezt elmulasztja, a létezést tovább rontja, hiszen a lét nemcsak egyedül és egyénien övé, hanem az egész emberiséggel, minden létezővel, ezért Isten létével is közös és azonos. (A lét megrablása.)