René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei.

Az antitradicionális akció fokozatai

Az olvasó elé tárt eddigi anyagnak és a bemutatott példáknak, ha csak nagy vonalakban is, de minden további nélkül megragadhatóvá kell tenniük az antitradicionális akció természetét és jellegét, ugyanis ez az, ami a modern világot mint olyat gyártja"; nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy - mivel minden tényleges akciónak szüksége van közvetítőkre - az antitradicionális akció is éppen olyan, mint az összes többi, vagyis nem lehet spontán, vagy egyfajta véletlen" eredménye, és - mivel elsősorban emberi területen gyakorolják - szükségképpen emberi közvetítők beavatkozását feltételezi. Az a tény, hogy az antitradicionális akció annak a ciklikus időszaknak a speciális feltételeihez alkalmazkodott, amelyben működik, megmagyarázza, hogy egyáltalán miért lehetséges és miért sikeres, azonban nem ad kielégítő magyarázatot sem megvalósulásának módjára, sem pedig annak jelzésére, hogy működésbe helyezése milyen fokozatokon keresztül ment végbe. Mindenesetre, az elkövetkezendők érdekében egy rövidke megjegyzésnek elegendőnek kell lennie a kétségek eloszlatásához: maguk a spirituális influenciák ugyanis minden tradicionális organizációban embereket használnak fel közvetítőként, és, mint a tradíció felhatalmazott képviselőin, embereken keresztül hatnak, habár a tradíció lényegében „emberfeletti"; és még inkább vonatkozik ez a pszichikus befolyásokra, különösen azokra a pszichikus influenciákra, amelyek a legalsóbb rendből valók, s amelyek - az e területen mindenütt megnyilvánuló utánzat" jellegük mellett e- igazi ellenlábasai egy, a mi világunk tekintetében transzcendens hatalomnak, s így még inkább elkerülhetetlenné válik emberi közvetítők alkalmazása. Másfelől a beavatás az, ami - bármilyen formában is jelenjék meg - megtestesíti a tradíció szellemét", s ami lehetővé teszi az ,,emberfeletti" állapotok megvalósítását; a beavatásnak ezért nyilvánvalóan ellentétesnek kell lennie (legalábbis amennyiben bármiféle tényleges szembenállás elképzelhető ebben az esetben) az antitradicionális akcióval, amely minden eszközt arra használ fel, hogy az embereket az emberalattiba" taszítsa. Ezért az ellenbeavatás" terminus fejezi ki legjobban azt, amelyhez azok az emberi közvetítők tartoznak, akiken keresztül az antitradicionális akció megvalósul úgy is mint egész, de különböző fokozataiban is (mert éppúgy, mint a beavatásnak, ennek is szükségképpen fokozatosnak kell lennie); és ez nem merőben konvencionális kifejezés, amelyet pusztán kényelemből használnak valami olyasmire, aminek egyébként nincs neve, ugyanis formájában csakúgy, mint értelmében pontosan fedi a valóságot.
Meglehetősen figyelemre méltó, hogyha mindazoknak a dolgoknak az összességét nézzük, amelyek a modern civilizációt alkotják, aligha kerülhetjük el azt a következtetést, hogy minden egyre inkább mesterségesnek, denaturáltnak és hamisnak tűnik. Szembeötlő tény ez mindazok számára, akik a modern civilizációt kritizálják, ha ezek észrevételénél nem is látnak mélyebbre, és ha a legkevésbé sem gyanítják, hogy valójában mi van emögött. Úgy tűnik, minimális logika is elegendő annak felismeréséhez, hogy ha egyszer minden mesterségessé válik, akkor annak a mentalitásnak is nem kevésbé mesterségesnek kell lennie, amellyel a dolgok jelen állapota korrespondeál, vagyis a szóban forgó mentalitás is szükségképpen gyártott", nem pedig spontán; és ha egyszer ezt az egyszerű megfigyelést tettük, akkor az ugyanebbe az irányba mutató jelzések csaknem végtelen sokaságát képtelenség ignorálni. Mindazonáltal úgy tűnik, sajnos nem könnyű kikeriilni annak a szuggesztiónak" a hatása alól, amelynek a modern világ mind tulajdonképpeni létét, mind pedig tartósságát köszönheti, ugyanis rendszerint még azok sem látják, hogy itt miről van szó, akik eltökélten „antimodernként" deklarálják magukat, és pontosan ezért van az, hogy erőfeszítésük igen gyakran a semmibe vész, vagy legalábbis csaknem minden tényleges jelentőséget nélkülöz.
Az antitradicionális tevékenységnek szükségképpen törekednie kell mind az általános mentalitás átalakítására, mind pedig az összes tradicionális intézmény lerombolására, éspedig mindenekelőtt Nyugaton, mivel Nyugat volt az, ahol először és legközvetlenebbül megnyilvánult, miközben persze csak a kedvező pillanatra várt, hogy megkísérelhesse tevékenységét az egész világra kiterjeszteni, felhasználva az annak rendje és módja szerint előkészített nyugatiakat arra, hogy eszközeivé váljanak. Sőt, ha egyszer a mentalitást már sikerült átalakítani, az intézmények lerombolása sem késhet soká, mert akkor ezek nincsenek összhangban az aktuális mentalitással; a mentalitás deviációjára irányuló tevékenység ezért valóban fundamentálisnak nevezhető, és - így vagy úgy - minden más tevékenység szükségképpen ettől függ; úgyhogy az elkövetkezendőkben elsősorban e mentális deviációt fogjuk a figyelem középpontjába állítani. A deviáció műve nyilvánvalóan nem vihető végbe egyszerre, de kétségtelenül meglepő az a gyorsaság, amellyel az antitradicionális akció arra ösztönzi az embereket, hogy megfeledkezzenek mindarról, ami saját nemzetük történetében a tradicionalitással összefügg. Ha például az ember arra a totális értetlenségre gondol, amelyben a középkornak és a vele kapcsolatos dolgoknak van részük, s amely először a XVII. és XVIII. században vált feltűnővé, akkor könnyen érthető, hogy egy ilyen komplett és hirtelen átalakulás aligha jöhetett létre spontán módon és természetesen. De bárhogyan is legyen, első feladatai egyike szükségképpen az emberek saját individualitásukba zárása volt, s ez, mint korábban említettük, a racionalizmus feladatát képezte, mert a racionalizmus az, ami a transzcendens rend összes képességének birtoklását és használatát tagadja; sőt mondanom sem kell, hogy a racionalizmus már azelőtt is munkához látott, mielőtt még e név alatt ismertté vált volna, és még mielőtt magára öltötte volna speciálisan filozófiai formáját, s erre a protestantizmus a legnyilvánvalóbb példa; ezenfelül pedig a renaissance humanizmusa" sem volt egyéb, mint a tulajdonképpeni racionalizmus előjele, ugyanis maga a humanizmus" kifejezés egy olyan törekvést takar, amely mindent pusztán emberi elemekre szeretne leszorítani, s így (legalábbis a gyakorlatban, ha nem is egy explicite megfogalmazott elmélet keretei között) mindent igyekszik kizárni a szupraindividuális rendből. A következő fokozatban az individuum figyelme a külső és érzékelhető tárgyak felé fordult, és - mintha csak bekerítették volna - nemcsak egyszerűen az emberi területen belülre, hanem a korporális világ sokkal szűkebbre szabott határai közé korlátozódott; és ez a modern tudomány egészének kiindulópontja, amely természetesen ugyanezt az irányt követi, egyre nagyobb hatásfokkal hajtva végre a bekerítő hadműveletet. A tudományos, vagy ha jobban tetszik filozofiko-szcientikus elméletek is lépésről lépésre haladnak előre (és itt nem is kell mást tennünk, mint összegeznünk a korábban elhangzottakat); a mechanizmus közvetlenül a materializmus útját egyengette, amely a mentális horizont korporális területre való, többé-kevésbé jóvátehetetlen korlátozódását eredményezte, s e területre ettől fogva kezdtek úgy tekinteni, mint az egyetlen valóságra", s mint ami kivetkőzött mindabból, amit nem lehetett minden további nélkül materiálisnak" tekinteni; természetesen az anyag" eszméjének fizikán belüli kidolgozása fontos szerepet játszott e ponton. Ez az a pont, amelynél a mennyiség uralma" valóban megkezdődött: a modern tudomány, mely Descartes óta mechanisztikus, a XVIII. század második felétől kezdve egyre jellegzetesebben materialisztikussá, valamint egymást követő és váltó elméleteiben egyre kizárólagosabban kvantitatívvá vált, miközben a materializmus befurakodott az általános mentalitásba is, és végül is - minden teoretikus megfogalmazás nélkül - sikeresen állandósította a számára kedvező beállítottságot; így mindinkább elterjedt, végül is pedig egyfajta ösztönös" létállapottá vált, ami gyakorlati materializmusnak" nevezhető. E beállítottságot még tovább erősítették a kvantitatív tudomány ipari alkalmazásai, amelyeknek az volt az eredményük, hogy az embereket egyre inkább egy merőben materiális megvalósulás rabszolgáivá tették. Az ember mindent mechanizált", s ebből végül is önmaga se maradhatott ki, úgyhogy lassanként a valódi egységet parodizáló numerikus egységek sorsára jutott, míg végül elveszett az uniformitásban és a differenciálatlan tömegben", vagyis a puszta multiplicitásban. Kétségtelenül ez az elképzelhető legteljesebb diadala a mennyiség minőség fölötti uralmának.
Mindazonáltal, miközben a materializáció" és a kvantifikáció" műve folyamatban volt (mellesleg ez a mű korántsincs befejezve, sőt tulajdonképpen soha be sem fejeződhet, ugyanis a puszta kvantitásra való redukció a megnyilvánuláson belül megvalósíthatatlan), kezdetét vette egy újabb, ezzel csak látszólagosan ellentétes tevékenység, sőt nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy valójában már a tulajdonképpeni materializmussal együtt megkezdődött. Az antitradicionális akció második részének már nem a szolidifikáció", hanem a felbomlás" felé kell vezetnie; mindazonáltal - távolról sem mondva ellent annak a tendenciának, amelyet mint a kvalitásra való redukciót jellemeztünk - a szolidifikációnak" - mihelyt a lehető legnagyobb mértékben megvalósult, s mihelyt az említett tendencia túljutott első célján, és kísérletet tett a kontinuus diszkontinuusba való asszimilálására, maga válva ily módon felbomlasztó tendenciává - feltétlenül a felbomlást kell erősítenie. Ez az a pillanat, amikor meg kellett nyilatkoznia a szóban forgó tevékenység második formájának is; amely eleinte ugyan csak többé-kevésbé rejtett módon előkészítve, de mindenesetre korlátozott mértékben valósult meg, majd pedig mind nagyobb területet felölelve, míg ugyanakkor a kvantitatív tudomány vesztett a szó sajátos értelmében vett materialisztikusságából, sőt végül is elvetette az ???anyagnak" azt a korábbi eszméjét, amely a vele kapcsolatos teoretikus megfontolások következtében egyre inkább következetlenné és ???szertefoszlóvá" vált. Ez az az állapot, amelyben jelenleg vagyunk: a materializmus - minthogy betöltötte feladatát - most már csupán mintegy a saját örömére egzisztál, és nem kétséges, hogy még igen hosszú ideig fennmaradhat (különösen a ???gyakorlati materializmus" formájában), mindenesetre ettől fogva megszűnt főszereplője lenni az antitradicionális akciónak.
Miután a korporális világot a lehetőségekhez képest maximálisan bekerítették, következő lépésként - természetesen továbbra is éberen őrködve afelett, nehogy valamiféle kommunikáció létrejöhessen az emberi rend és a magasabb rendű területek között - újra fel kell nyitni alulról, hogy az alsóbbrendű szubtilis terület feloldó és destruktív erői szabad utat nyerjenek. ((A szamszarát (kis-ént) felerősítő valláspótlékok, neokonzervatív- liberális szekták (hitgyülekezete, jehovisták, szcientológia, szombatosok, „ezotérika - mozgalmak”, darwinizmus mint, az élet létharc, pszichoanalízis mint, (az élet szemétdomb) érezzük jól magunkat, szórakozz, légy individualista, valósítsd meg önmagad, a nemi kérdések erőltetése, szépségverseny, stb. A szerk. megjegyzése)) Nem más ez, mint a szóban forgó erők „berobbanása" és munkába állítása a deviáció bevégzésének érdekében, valamint azért, hogy immár ezek az erők vigyék a világot a végső felbomlás felé, amely az antitradicionális akció már említett második részét vagy fázisát alkotja. Habár e két fázis megkülönböztetése valóságos, azok részben mégis egyidejűek, ugyanis a modern deviáció tervében logikusan követik egymást, és csak egymásra épülve tudnak teljes hatékonysággal működni; sőt, mihelyt a materializmus megszilárdult, az első fázis bizonyos értelemben immár úgy tekinthető, mint ami gyakorlatilag megvalósult, s így magára hagyható, szabad kifutást adva mindazoknak a dolgoknak, amelyeket a materializmus magába foglal. Ez az a pillanat, amikor a második fázis előkészítése kezdetét veszi, és ennek még csak az első eredményei láthatóak, azonban ezek is éppen eléggé szembetűnőék ahhoz, hogy bepillantást engedjenek a jövő fejleményeibe, s így minden túlzás nélkül lehetővé tegyék annak kijelentését, hogy az antitradicionális akció második fokozata ettől fogva szükségképpen az első helyet foglalja el azok közül a szándékok közül, amelyeket korábban összefoglalóan csak „ellenségesekként" írtunk le, de amelyek - egzaktabb kifejezést használva - ezúttal „antitradicionálisnak" nevezhetők.