René Guénon: A modern világ válsága.

A társadalmi káosz
(Részlet)
(…)
Továbbá joggal tehető fel a kérdés, nem inkább "betanulásról" van-e szó valódi "megértés" helyett, vagy úgyszólván nem a memória került-e az intelligencia helyébe a modern, pusztán verbális és "információhalmozó" oktatáskoncepcióban, amelynek célja kizárólag a különböző kezdetleges elgondolások "bemagoltatása", amikor is a minőség teljesen odaáldozódik a mennyiségnek, pontosan úgy, ahogyan az - a lentebb majd bővebben tárgyalt okokból kifolyólag - végbemegy mindenütt a modern világban; íme ismét a sokságban való szétszóródás tünete. A "kötelező oktatás" gazságai kapcsán a fentiekhez sok más is hozzátehető lenne, azonban, hogy belül maradjunk a mű keretein nem időzhetünk el itt; az "egyenlőségelméletek" e sajátos következményének csak mintegy érintőleges jelzésére kell szorítkoznunk, hiszen ez is mindössze egyike a felforgatás elemeinek, amelyek száma mára jóval túlnőtt azon, hogy egyenkénti felsorolásuk lehetséges lenne.
Természetesen amikor olyan eszmékkel, mint az "egyenlőség", a "haladás" vagy bármely más, majdnem minden kortársunk által vakon bevett, laikus dogmával találkozunk - amelyek legtöbbje a XVIII. században kezdett határozott alakot ölteni -, naivság lenne, ha azt feltételeznénk, hogy ezek a maguk jószántából keletkeztek. Ezek ugyanis a szó szoros értelmében "szuggesztiók", de amelyek természetesen semmiféle hatást nem tudnának a társadalomra kifejteni, ha az előzetesen nem lenne befogadásukra előkészítve; maguk a téveszmék tulajdonképpen nem is létrehozzák, mint inkább fenntartják a modern időket fémjelző mentális beállítottságot, illetve egy olyan állapotba juttatásában működnek közre, amelyet nélkülük kétségtelenül sohasem érhetne el. Ha ezek a szuggesztiók eltűnnének, az általános mentalitás nagyon hamar - akár száznyolcvan fokkal is - megváltozhatna; és nyilván pontosan emiatt tartják őket fenn oly lankadatlanul mindazok, akiknek valamiféle érdekűk fűződik a felforgatás életben tartásához, netalán még további fokozásához, illetve ez az, amiért a mindennek nyílt megvitatását követelő korban, e témák sohasem kerülhetnek megvitatásra. Nem könnyű megítélni, hogy mennyire őszinték a modern eszmék propagandistái, és azt is nehéz megtudni, hogy milyen mértékben sikerül bizonyos embereknek saját hazugságaik csapdájába esni, s úgy rászedni magukat, ahogyan másokat rászednek; valójában az efféle propagandák kezében legtöbbször a rászedett balekok a leghatásosabb fegyverek, mivel ők végzik a szimulálók számára nehezebb meggyőzés munkáját, ami így aztán járványos gyorsaságú. De mindezeken túlmenően, legalábbis eleinte, jóval óvatosabb tevékenységre van szükségük, és az irányt, csak a szabadjára engedett eszmék igazi természetét elég jól ismerők szabhatják ki. "Eszmékről" szóltunk, holott jelen esetben e szó csak rendkívül tökéletlenül alkalmazható, hiszen teljesen egyértelmű, hogy ezek semmiféleképpen sem "tiszta eszmék", semmi közös nem lévén bennük az intellektuális renddel; sokkal inkább "téveszmék", ámbár még helyesebb lenne, mindenekelőtt szentimentális reakciókat kiváltani szándékozó "áleszméknek" nevezni őket, amelyekkel - mint azt néhányan nagyon is jól tudják - a legkönnyebben, leghatásosabban lehet a tömegekre hatni. Hogy a hatás tökéletes legyen valójában a szóhasználat módja jóval fontosabb, mint a szavak által állítólag kifejezett elgondolás. Épp ezért a legtöbb modern "bálvány" pusztán szóbeli, minthogy életre kelt egy figyelemre méltó, "verbalizmusként" ismeretes jelenség, ami által a hangzatos szavaknak sikerül a "nagy gondolátok" illúzióját kelteni. A tömegtájékoztatási eszközök által a tömegekre gyakorolt hatás eklatáns példája ennek, és aligha igényel komolyabb gondolkozást annak belátása, hogy a tömegek szuggesztióját célul kitűző eljárások teljesen egybevágnak a hipnotizőrök által használatosakkal.
(…)